Alapjog, vagy fizetési felszólítás?

Az ivóvíz elérése mindenki számára alkotmányos alapjog, sőt az ENSZ Közgyűlése fontos mérföldkőként 2010. július 28-án határozatában alapvető emberi jogként ismerte el a tiszta vízhez és a megfelelő szennyvízelhelyezéshez jutás jogát! Alkotmányos alapjog a hatósági ügyek tisztességes intézése is – Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, […]

Piacterek piacterének piackutatása?

Avagy 150.000.000. Maradhat? Csak mert lehetne 400.000.000 is! Ha megengeditek, kezdem a kérdőívvel… Ha egy ember nem ért valamihez, azzal szerintem semmi gond nincs, a világon nincs olyan ember aki mindenhez ért, ellenben ha nem kérdez meg hozzáértőt vagy tapasztaltabbat, az azért már megkérdőjelezhető szerintem. Ha hét ember nem ért valamihez, még azzal sincs gond, […]

Táblától az erdőt,

a Vadvirág utcai egyirányúsítás legendája, igaz történet alapján, avagy Bolyán Péterrel beszélgettünk. Történt egyszer, hogy a Duna jött, mert a Duna sajnos jön ha jönni akar – tudom, ennek már 4 éve, de a történet akkor kezdődött. A védekezés okozta útburkolati károk rendbehozatalát, az állambácsi vis-maior keretében támogatta, hogy ne terhelje az adófizetők zsebét, a […]

Hamarosan befejeződhet a mulcsüzem építése(???)

Igazából szóhoz nem tudok jutni, mert a Klímapark projekt keretében már 2015 januárjában megérkeztek a gépek, melyek üzembe helyezéséhez már csak néhány lépés kellett akkor (lásd újságoló). Aztán pár hónapra rá át is adták, be számolt róla az újságoló mellett CorvinusOnline, a Pilis-Dunakanyari Hírmondó, sőt még videó is készült már lassan két éve, “hiszen elkészült […]

Fejlődnek a környező települések

LEÁNYFALU évében, 2016-ban, a település számos rendezvényt, kiállítást ajánlott az érdeklődőknek. Ám a jól sikerült programok mellett tavalyi beruházásaira is büszke lehet a nagyközség önkormányzata. Három kilométernyi új útszakasz épült, és több, nagy értékű pályázatot is beadott a testület. Amennyiben minden a tervek szerint halad, idén és jövőre is jelentős fejlesztések várhatók Leányfalun. „Tavalyi színes […]

Az elfeledett Főnix program

Jó néhány napja megírtam egy posztot, mely a mai napig zöld útra várt, amit igazság szerint meg is kapott, csak közben kezembe került egy koncepciós tervezet, amiből egy részletet most megosztok alant: „ Mi nő magától? Ennek fejlődési mintának a hajtóereje Budapest, azaz a Metropolizáció. Jól tettenérhető, hogy a kialakulóban lévő „kreatív osztály” nem elhagyva biztos […]

Turizmust fejleszt a csapat

Tavalyi évben a falu ügyvédje – Dr. P. Horváth András úr, aki mint tudjátok, hosszú évek után, megnyerte az ominózus híd pert az állammal szemben –, úgy döntött, hogy az általa és a gyermekei által szeretett kis falunkat megmutatja a budapesti iskolában járó, gyermeki osztálytársainak. A program lényege volt, a falu által biztosítható turisztikai modulok […]

Tűzoltóőrs – Mentőállomás épül

A Magyar Közlöny 2016. december 22-i számában jelent meg a 1818/2016. (XII.) Korm. határozat, mely szerint a Kormány előirányzat-átcsoportosítást rendelt el az egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatásaira. E döntés alapján Tahitótfalu Község Önkormányzata önkormányzati intézmények fejlesztésére, építésére és útburkolat javításra, felújítására 350.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Egy februári vasárnap reggel gondolatai

Valahogy mintha megrekedtünk volna. Nem csak mi, úgy általában a nagy dunai ág jobb partja. Az elmúlt tíz évben Dunakeszin, Gödön, de még Vácon is hatalmas fejlődés ment végbe. Lakóparkok nőttek ki a földből, kereskedelmi központok létesültek, szolgáltatások széles köre tudott felépülni vállalkozásoknak köszönhetően, mely által munkahelyek sokasága jött létre. Bármerre járok, új utcák, éttermek, […]

Két milliárdra váltotta az elkerülő utat Budakalász

„A térség legsúlyosabb gondja a közúti közlekedés, ami megakadályozza a jövőbeli versenyképesség minőségi kialakulását és a kreatív térséggé válását. A szentendrei kistérség közlekedési helyzetéből adódóan a lakosság élettere is lehetetlenné válik.” – Ezt a gondolatot akár most is megfogalmazhatták volna a járás vezetői, de az alábbi mondatokat kilenc esztendővel ezelőtt vetették papírra. 2007 júniusában a […]

Vállalkozás! Ösztönzünk?

Évek óta nem jártam egy ülésen sem, de most, hogy a Fejlesztési Bizottság elnöke lemondott, kíváncsi voltam, ki vette át ezt a posztot, ráadásul egy gyümölcsfeldolgozó üzem létrehozásának lehetősége volt az egyik napirendi pont. Vannak dolgok, amik nem változnak, a 17:30as kezdés természetesen most is csak fél órás késéssel sikerült – mely azt gondolom, a […]

Észtország, Venezuela, Szigetmonostor

Napokban volt egy rövid, de annál tartalmasabb beszélgetésem, melynek a záró kérdése megint az lett, hogy ha nem akarok indulni megint – Debreczeni Lajos szavaival élve –, önlejölt polgármesternek, akkor miért csinálom, miért szenvedek, miért írom még mindig ezt a blogot? A válasz az én szemszögemből igen egyszerű: mert ez így helyes. Belemehetnék ismét abba, […]

Ezért van az, hogy nem van

Ritka eredményes napot tudhatok magam mögött, bárcsak így működne a kommunikáció a hivatalban és a testületben is – melynek javítását egyébként szinte kivétel nélkül mindenki megemlített két éve az Újságolóban… Annyira nem hagyott nyugodni, hogyha egyszer már van – hiszen Molnár Zsolt polgármester úr már 2015 május 25.én bejelentette, hogy elkészült a mulcsüzem, amelyben a megtermelt […]

Megoldódni tűnik a Klímaparkos “problémánk”

Elnézést a címért, de mivel több érintettől és a lakosság egy részétől is úgy érzékelem, hogy a projekt púp a hátunkra, ezért azt hiszem méltán érdemli a probléma jelzőt. Noha a projekt zárókonferenciája is már közel másfél éve lezajlott, a mulcs üzem nem üzemel és a tömegek sem lepik el a klímaközpontot. Míg mi bőszen […]

Parkolópályán a Klímapark?

Már két éve talán, hogy a 427.000 euros beruházás, a Klímapark projekt lezárult, melynek keretében teljes gépparkba ruháztunk be, egy mulcs üzem működtetése céljából. Faelgázosító kazánt telepítettünk a faluházba, mely azóta sem üzemel, ahogy a mulcs üzem sem, pedig mekkora szükség lenne rá és mekkora létjogosultsága van. Egyrészt töménytelen mennyiségű nyersanyag áll rendelkezésre gyakorlatilag ingyen, […]

Szabadság! Tér?

Én tudom, hogy a két évvel ezelőtti szavazáson elég sokan egyértelműen kinyilvánították, hogy arra a szemléletre, mellyel én közelítem meg a dolgokat, ebben a faluban nincs szükség. Nincs szükség koncepcióra, jól átgondolt tervezésre, menedzseri szemléletre, ezért nem is igazán írtam jó ideje, csak csendben figyelem az eseményeket. Most azonban van pár dolog, amit egyszerűen nem […]

Kong a vészharang a Dunakanyar felett

Fejlesztések nélkül lecsúszik a Dunakanyar, pedig a Balaton és Budapest után ez az ország harmadik legnépszerűbb turisztikai célpontja. Hosszú évek óta a hajdani lepencei strandfürdő düledékei, Dunabogdány határában pedig szarvasmarhatartó telep fogadja a 11-es úton a Dunakanyar kapujába érkezőket – nem épp vendégmarasztaló módon. Pedig a térség a Balaton és Budapest után Magyarország harmadik legnépszerűbbje […]

Turizmus egyik oldala

Pár hete megkeresett egy úr, aki olvassa a blogom és tetszik neki. Szeretett volna velem csinálni egy riportot a Szentendrei-sziget turisztikai fejlesztéséről – ő ugyanis ezen területen dolgozik jelenleg. A riportot nem éreztem helyénvalónak, mert azt gondolom nem vagyok kompetens ez ügyben, de pár mondatot beszélgettünk. Azonban azóta is gondolkodom ezen a történeten… A turizmusnak […]

Tanulj tinó, ösvény lesz belőled

Gondoltam, ha már átadásra került a Klímapark projekt, akkor kilátogatok a tanösvényre, felidézem gyermekkorom tanösvényeit és a természettel való találkozásokat. Meg, hát azért nem mindennap van lehetősége az embernek, egy 427.166 eurós, azaz mai árfolyamon számolva, több, mint 130 milliós beruházás gyümölcsét megtekinteni. Arról nem is beszélve, hogy falunk turizmus fejlesztésének mérföldkövének nevezhetjük a projektet. […]

Kúltbiz volt

Tegnap összeült a Kúltbiz, és mivel régóta nem jártam ülésen, kíváncsi voltam, hogy szokott össze az új csapat és egyáltalán milyen irányok kezdenek körvonalazódni. Kezd izgalmas lenni az új testület. Egyrészt teljesen más tematika szerint működik és zajlik egy ülés, másrészt kezdenek körvonalazódni a húzóemberek. Mondjuk azt a fajta alaposságot, még mindig nem érzékelem senkin […]

Egy konferencia és hozadékai

Azon kevés szerencsések között voltam – a másik partvonalról gyakorlatilag egyedüliként –, hogy ott lehettem a Klímapark nyitókonferenciáján. Magáról a Szigetmonostori beruházásról konkrétumokat nem túl sokat hallottam, sőt az általam megszokott konferenciákkal ellentétben a projektről sem sikerült kapnom egy brosúrát. Lehet, ez csak az én tapasztalatom, de általában azokon a konferenciákon, melyeken én eddig jártam, […]

Megvalósul a Dunai tömegközlekedés

A 2030-ig felvázolt Balázs Mór-terv legfontosabb célja a Duna integrálása Budapest közlekedési rendszerébe, melynek keretében EU forrásból 20 milliárdot kívánnak fordítani a fejlesztésre. A tervpályázat elkészült, keretében 26 hajó megépítése mellett, jut fedezet a kikötők modernizációjára, P+R parkolók kialakítására, biciklitárolókra, sőt, esetenként autóbusz fordulók is létesülnek. A kikötési idő lerövidítését a katamaránok félautomata rendszerrel oldják […]

Budakalászon már átadták

Szeptember elsejével azt a bölcsődét, mely ugyanazon pályázatból valósult meg, amelyikből mi is építjük(?) a bölcsődénket. Budakalászon az új 600nm-es bölcsődében 48 kisgyermek gondozására nyílik lehetőség és 12 új munkahelyet teremtettek. A 150 millió forintos támogatással és 70 millió forintos önkormányzati hozzáárulással, összesen 220 millió forintból elkészült bölcsőde páratlan látványt nyújt színes falaival és a […]

Rögös az út…

Kisbefektető lévén, egy befektetésnél a hozzáállásom olyan, hogy több szempontból nézem és vizsgálom meg, felsorakoztatok pro-t és kontrát, megkeresem a buktatóit, nehézségeit és előre gondolkodva próbálom azokat kivédeni. Ezzel nem a saját elhatározásom szándékozom gáncsolni, sőt inkább próbálom bebiztosítani. Még mielőtt elkezdek egy tranzakciót tudom, hogy hol szállok be, tudom, hogy ha nem úgy alakulnak […]

A felkínált alternatíva

Többen hiányoltátok, hogy mivel a polgármesteri székért indulok – igen a polgármesteri székért és nem képviselőnek – szívesen olvasnátok a programomat. Az a típusú ember vagyok aki nem szokott ígérgetni, nem mondok olyat, amit nem tudok betartani, de ha valamit mondok akkor azt kitartóan a lehetőségeket figyelembe véve akár a határaim feszegetése mellett is végigviszek. […]

Mindenki alszik, csak én álmodok?

Mikor elkezdtem írni a szimon.hu blogot az indíttatásom az volt, hogy az Újságoló egyrészt teljesen rendszertelenül jelenik meg, másrészt a benne lévő információk nem elégítették ki a környezetemmel szemben támasztott információéhségem. Ha valami pletykát megtudtam akkor az vagy köszönő viszonyban nem volt a valósággal, vagy ha mégis akkor a miértjét nem lehetett tudni. Mikor ideköltöztünk […]

Bölcsődénk a Hírmondóban

Nem régiben kezembe akadt a Pilis-Dunakanyari Hírmondó legfrissebb júliusi száma melyben a Nyáron épülő bölcsődénkről lehet olvasni. Oly ritkán vagyunk a sajtóban, hogy jó lenne ha már van szíves megkeresni bennünket egy orgánum akkor legalább pontos információkkal lássuk el, mert ha nem így teszünk akkor az később sokkal nagyobb károkat okozhat az amúgy is ramaty […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás