
Az 5 híd szigete…
A váci híd előkészítésének munkálatait szinte pontosan ugyanúgy egy évvel a választások előtt jelentette be Rétvári Bence, ahogy 2017 januárjában megjelent a kormányhatározat az EuroVelo6 hídjairól egy évvel a 2018-as választások előtt. Azóta látjuk, hogy bár európai uniós forrás is rendelkezésre állt, nem csak hogy nem mehetünk át rajta ma 2022-ben, de belátható időn belül […]

Átölel a fejletlenség…
Minap bemutatták a Fideszes fejlesztési programot, amiben gyakorlatilag összegezve lett, hogy micsoda lemaradás van térségünkben a többi agglomerációs térséghez képest. Rögtön egy képpel kezdek, amin teljesen szembetűnő, hogy míg Budapest nagy részét különböző pólusok ölelik körbe lásd: – Innovációs pólus, – High-tech versenyképességi-innovációs pólus, – Kiemelt gazdasági övezet, technológiai pólus, – Logisztikai zóna, addig a […]

Szigetmonostor választott
Na jó, ez azért erős túlzás az egy személyben induló polgármester fényében, ellenben a település egyharmada mégis csak az urnákhoz járult. A képviselők tekintetében lehetett volna némi izgalom, de miután a nagy nehezen megjelent szeptemberi Újságolóban Molnár Zsolt leírta, hogy a kilenc képviselőjelöltből, mely héttel kíván a továbbiakban együtt dolgozni, sokat megélt választók már sejthették, […]

Apa, kezdődnek az utcafórumok?
Ne legyen már olyan langyos pi… víz, ennyire ez a monostori kampányidőszak… Többen is megkerestetek, hogy miért nem indulok, ezt én így nem mondtam, de emlékeztetnék mindenkit egy évekkel ezelőtti Debreczeni Lajos cikkre az Újságolóban, melyben akkor engem önjelölt polgármesternek titulált – végül is teljesen jogosan… Akkor én megírtam neki is és a blogon is, […]

Mit adott nekünk az EU?
15 éve vagyunk az Európai Unió tagországa, a Schengeni övezet részeként oly szabadon tudunk az övezetbe tartozó országok közt utazni, akárcsak Budapestről ugranánk le Debrecenbe körbenézni – szintén az uniónak köszönhetően, sok esetben repülővel olcsóbban egy nyugat európai nagyvárosba, mint autóval Debrecenbe. Sokan nem is tudják – még többen pedig talán el is felejtették –, […]

A demokrácia játékszabályai
Mostanában többször, több fórumon és beszélgetés során is felmerült a demokrácia kérdése és úgy tapasztaltam, hogy még azok sem rendelkeznek kellő információval a játékszabályok kapcsán, akiknek egyébként tevékenységüket tekintve szükségszerű. Az, hogy az utca embere mennyire nem ismeri vagy mennyire rosszul ismeri ezt a szabályrendszert, az pedig végképp arra késztetett, hogy megpróbáljam összeszedni egy posztban, […]

Jöttem, Láttam, mentem…
Egy újabb lemondás… Tisztelt Testület, tisztelt Polgármester Úr! Az Ügyrendi, Kommunikációs és Közlekedési bizottságban betöltött tisztségemről a mai nappal lemondok. Indoklás: A bizottság tevékenységével összefüggő történések – vagy nem történések – a saját értékrendemmel nem férnek össze. Gondolok itt elsősorban az Újságoló működésével kapcsolatos működési szabályra, a horányi utak állapotára, a falu kommunikációjára, a kompok […]

Merényi Éva vendégposztja
Én mint „betelepülő” – igaz hogy születésem óta az ingatlanom Horányban már a családom birtokában volt, de csak 10 éve vagyok állandó lakos,- szeretném pár szóban kifejteni a véleményemet a múlt számban megjelent Patakfalvi Gábor által írt cikkel, valamint a FACEBOOK-on olvasható véleményekkel kapcsolatban. Miután ismerem a hátteret bizton állíthatom hogy Patakfalvi úr senkit nem […]

Demokrácia?
Eltelt újabb egy év, már több mint négy éve írom a szimon.hu blogot. Ez a 185. posztom, mely több mint kétszer annyi, mint amennyi kiadást lelehet tölteni az elmúlt tíz évnyi helyi újságból. Noha az utóbbi időben az Újságolóban nem jelenhetett meg írásom, Pácser Bálint gondolatai félidőben rámutatott, hogy szimon nélkül is van vélemény – […]

Lojalitás vs. szervilizmus, avagy gondolatok félidőben.
Kedves Olvasó! Először is elnézését kérem, hogy egy júniusi cikkre ilyen megkésve reagálok és visszalapozásra késztetem. Hivatkozhatnék arra, hogy többször is át kellett olvasnom Gotthard képviselő úr félideji értékelésnek aposztrofált írását, de nem találtam a szövegben értékelést, pusztán néhány volt képviselőtársa ekézését. Mondhatnám, hogy vártam, hátha a név nélkül, de jól beazonosítható megszólítottak jelentkeznek, vagy […]

Élet az elefántok földjén
Kíváncsi vagy milyen az élet az elefántok földjén? Milyen volt a mai napod? Na például ilyen. Persze erre lehet mondani, hogy itt tisztább a levegő, csend és nyugalom van, béke honol és különben is ha nem tetszik, el lehet menni, hiszen tudtad hova költözöl mikor ideköltöztél. Nincs számottevő ellenzék, a fékek és ellensúlyok kiiktatva, beépített […]

És akkor jött Andorra…
Értem én, hogy a költségvetéseink egyre inkább hasonlítanak Argentína költségvetésére, de ettől még nem gondolom, hogy ezzel egyidejűleg, foci nemzetté is fogunk válni, ám de legyen, beszéljünk a futballról – válasz Gotthard Viktor képviselő írására. Előszó: Elnézést kérek a rendszeres olvasóimtól, akik megszoktak tőlem egy bizonyos színvonalat, melyet joggal várnak el, de van az a […]

Beszélgessünk
Molnár Zsolt: „Horányra fordítja az Önkormányzat a beruházásai nagy részét, igen, ez igaz a csatornázásra, hiszen az a maga 900 milliós értékével a település teljes éves költségvetésnél is nagyobb beruházási érték, de nyilván ott kell ezeket a beruházásokat elvégezni, ahol hiányzik. „ szimon.hu: Ehhez a 900 milliós beruházáshoz a szigetmonostori költségvetésnek elég kevés köze van, […]

Válassz okosan!
Kisorosziban előrehozott választások lesznek május 14.-én. Ennek kapcsán, valamint a történtek okaira rávilágítandó, született meg Schumayer Tamás írása, mely azt gondolom minden település választópolgárának számára gondolatébresztőnek kell lennie. Ebből kifolyólag – természetesen ügyelve, hogy Kisoroszi privát szféráját ne sértsem, ezért a helyi ügyeik, kellő mértékű kerülésével -, az írásának egy részét, beemelem – természetesen a […]

Szigetmonostor elesett
Bolyán Péter lemondása, nem csak a Testület számára kellett volna figyelemfelkeltőnek lennie, de a lakosság számára is, hiszen Bolyán Péter a lemondásával kívánta felébreszteni a Testületet, hogy váltson irányt, és működési módot. Sajnos lemondásával, pont azt a megkérdőjelezett irányt erősítette fel, ami miatt lemondott. A Testületet – mint utóbb kiderült teljesen feleslegesen –, úgy átszervezték […]

Wind of Change
Hétfő óta felpörögtek az események, tegnap nagy dolgok születtek a kerekasztalnál a testületi ülésen. Bolyán Péter lemondása után gyakorlatilag kerek egy hónappal, Patakfalvi Gábor úr letette az esküjét, így immáron hivatalosan is teljes körű testületi taggá lett. Hogy ennek mennyi a jelentősége a továbbiakban, mint hogy tegnap átszervezték a bizottságokat, azt mindenki döntse majd el […]

A választó válaszol
Az Újságolóban megjelent Debreczeni Lajos képviselő úrnak az országos Népszavazással kapcsolatos gondolatai, melyben feltett egy kérdést. A kérdés így hangzott: „Gondolom minden országban megkérdezték a választókat, belépjünk, vagy ne! Ennek valószínű népszavazás volt a formája. Nem tudom van-e olyan, az EU-ban bármilyen tisztséget betöltő politikus, akit saját országa a belépésekor 50%-os részvétel mellett juttatott be? […]

Egy lemondás margójára
Tisztelt Választók, Ismerőseim, Barátaim! A visszajelzésekből ítélve sokakat megdöbbentett a hír, hogy szeptember végén lemondtam az önkormányzati képviselői mandátumomról. Sokan kerestek meg a kérdéssel: Miért? Ha egy mondattal kellene leírnom erre a választ, akkor az ez lenne: Az apró sikerek mellett sok vállalt, és elkezdett célt nem tudtam keresztül vinni a testületen, az idő előre […]

Hazudj magadnak egy statisztikát…
avagy játék a számokkal. 🙂 A hét híre – amit maga Bolyán Péter képviselő úr írt ki a legismertebb közösségi média hírfolyamára –, hogy a képviselő úr lemondott mandátumáról. Ennek kapcsán vettem elő a választási iroda 2014-es adatait és mazsolázgattam át. A kevésbé tájékozottak ugyan nem tudták, de Ikladiné Dr Petres Veronika indulása a képviselői […]

Most akkor mi van???
Igen tanácstalan vagyok a hétvégén történteket illetően, némi segítségre lenne szükségem a feldolgozásához. Történt ugyanis, hogy vasárnap a napsütéses órákat kihasználandó, családi bográcsozásra adtuk fejünket. Ilyenkor persze elengedhetetlen a zene nálunk és ma sem volt ez másként. Nem mondom, hogy halk, de azért nem is a zavaró kategória – pláne, hogy közvetlen szomszédom közel távol […]

Csak mert, olyan rég írtam ilyesmiről
Eltelt több mint egy hónap Igyekeztem ráülni a kezemre, hogy ne legyen túl friss a dolog, meg hát ugye elkezdett dolgozni az új testület, amihez idő kell – ebből a szempontból, én némi versenyelőnyre tettem szert az elmúlt hónapokban, de a fairplay megkívánta, hogy kapjanak időt az összerázódásra. Azért pár ülésen jelen voltam, ha nem […]

Választási fórumra
Pólyi Krisztián vagyok a szimon.hu szerkesztője, amit egyrészt azért kezdtem el írni, mert a faluban az információáramlás a nullát közelítette. Az Újságoló rendszertelen és alig van benne valami, a faluhonlapról a régen volt fórumot is letörölték, de még a Danubia tévében se szoktunk benne lenni. Másrészt úgy ismertem meg régen Szigetmonostort és Horányt, hogy egy […]

Már csak három nap…
Az elmúlt hetek, hónapok, nagyon intenzíven teltek kis falunk életében. Köszönhető ez egyrészt annak is, hogy az elmúlt egy évben, némi betekintést kaphattunk egy blogon keresztül a hivatal életébe, működésébe. Másrészt annak az elkeseredettségnek és feszültségnek is, mely eddig csendesen lapult kisközösségünkben. Ahogy múlt az idő, úgy alakultak ki a táborok, úgy vállalták fel az […]

A Híd és a kampányban betöltött szerepe kapcsán….
Pólyi Krisztián blog oldalán olvastam egy cikket „Válasz Debreczeni Lajosnak” címmel, – amelyet a szerzője, meglátásaim szerint bölcsen azóta visszavont – , ahol személyesen is meg lettem említve a Híd okán, mondván, ha itt híd lesz, az elsődlegesen az ügyvédi munka eredménye. Szeretném világossá tenni, hogy jelen írásommal semmilyen módon nem kívánok beleszólni a településen […]

HÍD, HÍD, HÍD, HÍD
Kedves Lujza néni! Köszönöm, hogy ki is szolgált miközben elküldött melegebb éghajlatra, hogy könnyű nekem itthonról, és nem tudom milyen híd nélkül. Először is, az én feleségem majdnem minden hajnalban, a hatórás komppal megy el dolgozni, úgy hogy reggel nem is találkozik a gyermekeivel, és este többnyire fél hétre ér haza – ezért igen közelről […]

Válaszaim Debreczeni Lajosnak
Tisztelt Derbeczeni Lajos, a levél, melyet a kezembe adott, elgondolkodtatott, de nem a tartalma, hanem az, hogy egyáltalán megkaptam. Kérem figyelmesebben olvassa el a posztjaimat, mert ha értelmezte volna a sorokat, esze ágában nem lett volna egy ilyen levéllel megkeresni. Én soha az életben nem voltam hajlandó valami vagy valaki ellen harcolni és sorba állni, […]

Konkrétabban?
Azt hiszem egyedüliként írtam le a lehetőségeinket, melyek előttünk állnak és melyeket integrálhatnánk. Ettől még konkrétabbat nem tudok írni, mert meg van az a hiányosságom, hogy nem látok bele a jövőbe. Viszont amit meg tudok írni, az egy összefoglalója a blogomnak, hiszen én nem csak az élményeimet írtam le, hanem szinte folyamatosan azt is leírtam, […]
- 1
- 2