klímapark

Mit adott nekünk az EU?

15 éve vagyunk az Európai Unió tagországa, a Schengeni övezet részeként oly szabadon tudunk az övezetbe tartozó országok közt utazni, akárcsak Budapestről ugranánk le Debrecenbe körbenézni – szintén az uniónak köszönhetően, sok esetben repülővel olcsóbban egy nyugat európai nagyvárosba, mint autóval Debrecenbe. Sokan nem is tudják – még többen pedig talán el is felejtették –, […]

Hamarosan befejeződhet a mulcsüzem építése(???)

Igazából szóhoz nem tudok jutni, mert a Klímapark projekt keretében már 2015 januárjában megérkeztek a gépek, melyek üzembe helyezéséhez már csak néhány lépés kellett akkor (lásd újságoló). Aztán pár hónapra rá át is adták, be számolt róla az újságoló mellett CorvinusOnline, a Pilis-Dunakanyari Hírmondó, sőt még videó is készült már lassan két éve, “hiszen elkészült […]

Ezért van az, hogy nem van

Ritka eredményes napot tudhatok magam mögött, bárcsak így működne a kommunikáció a hivatalban és a testületben is – melynek javítását egyébként szinte kivétel nélkül mindenki megemlített két éve az Újságolóban… Annyira nem hagyott nyugodni, hogyha egyszer már van – hiszen Molnár Zsolt polgármester úr már 2015 május 25.én bejelentette, hogy elkészült a mulcsüzem, amelyben a megtermelt […]

Megoldódni tűnik a Klímaparkos “problémánk”

Elnézést a címért, de mivel több érintettől és a lakosság egy részétől is úgy érzékelem, hogy a projekt púp a hátunkra, ezért azt hiszem méltán érdemli a probléma jelzőt. Noha a projekt zárókonferenciája is már közel másfél éve lezajlott, a mulcs üzem nem üzemel és a tömegek sem lepik el a klímaközpontot. Míg mi bőszen […]

Parkolópályán a Klímapark?

Már két éve talán, hogy a 427.000 euros beruházás, a Klímapark projekt lezárult, melynek keretében teljes gépparkba ruháztunk be, egy mulcs üzem működtetése céljából. Faelgázosító kazánt telepítettünk a faluházba, mely azóta sem üzemel, ahogy a mulcs üzem sem, pedig mekkora szükség lenne rá és mekkora létjogosultsága van. Egyrészt töménytelen mennyiségű nyersanyag áll rendelkezésre gyakorlatilag ingyen, […]

Tanulj tinó, ösvény lesz belőled

Gondoltam, ha már átadásra került a Klímapark projekt, akkor kilátogatok a tanösvényre, felidézem gyermekkorom tanösvényeit és a természettel való találkozásokat. Meg, hát azért nem mindennap van lehetősége az embernek, egy 427.166 eurós, azaz mai árfolyamon számolva, több, mint 130 milliós beruházás gyümölcsét megtekinteni. Arról nem is beszélve, hogy falunk turizmus fejlesztésének mérföldkövének nevezhetjük a projektet. […]

Szuperzöld

A kezdeti nehézségeket túl lépve, most már igazán működhetne másfél évnyi rutinnal a hulladékgazdálkodásunk. Azon az apróságon, hogy nem kapok hulladékgyűjtő zsákot – vagy ha mégis, akkor az, hogy, hogy nem eltűnik –, már túl léptem… A zöld hulladéktól viszont, sajnos csak nem sikerül megszabadulnom. Múlt héten keddre kiraktam a zöld hulladékot – zsák nem […]

Kúltbiz volt

Tegnap összeült a Kúltbiz, és mivel régóta nem jártam ülésen, kíváncsi voltam, hogy szokott össze az új csapat és egyáltalán milyen irányok kezdenek körvonalazódni. Kezd izgalmas lenni az új testület. Egyrészt teljesen más tematika szerint működik és zajlik egy ülés, másrészt kezdenek körvonalazódni a húzóemberek. Mondjuk azt a fajta alaposságot, még mindig nem érzékelem senkin […]

Egy konferencia és hozadékai

Azon kevés szerencsések között voltam – a másik partvonalról gyakorlatilag egyedüliként –, hogy ott lehettem a Klímapark nyitókonferenciáján. Magáról a Szigetmonostori beruházásról konkrétumokat nem túl sokat hallottam, sőt az általam megszokott konferenciákkal ellentétben a projektről sem sikerült kapnom egy brosúrát. Lehet, ez csak az én tapasztalatom, de általában azokon a konferenciákon, melyeken én eddig jártam, […]

Áprilisban épülhet az inkubátorház

Pócsmegyer, 2014. február 5., szerda (MTI) – Magyar, illetve szlovák mikro-, kis- és középvállalkozásokat is támogató inkubátorház épül a Pest megyei Pócsmegyeren, a projekt költségeihez az Európai Regionális Fejlesztési Alap több mint egymillió euróval járul hozzá – tájékoztatta a leendő üzemeltető, a Pro-Pócsmegyer Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-t. Karsay Katalin közlése szerint a beruházás tervezett […]

Zörög a haraszt

A kezdeti érdektelenség, elfásultság, melyet tapasztaltam egy-egy témával kapcsolatban, mára megváltozni látszik és egyre többen beszélgetünk, ami nekem nagy öröm. A cél alapvetően az volt, hogy az emberek megálljanak kicsit a mindennapi mókuskerékben és felemeljék a fejüket körbenézni a környezetükben és a körülöttük zajló folyamatokban. Ma már mindenkinek az élete stresszes, nem kell ehhez gyárigazgatónak […]

Fejlesztések a környékbeli kistelepüléseken

Tahitótfalu: -Új posta kialakítása a hídfőnél a központban. -Tűzoltóőrs és mentőállomás telepítése -Új könyvtár -600 adagot készítő új konyha és 200főt befogadó étkező -Új közösségi terek -Járdafelújítási program -Buszmegálló program -Turisztikai lovas út, egyeztetve a Vízművekkel!!! -Kormányablak a központban, ahol jelenleg 150 később az elképzelések szerint akár 2500 hivatalos ügyet lehet intézni nem csak a […]

Híd épülhet Pócsmegyeren!

Most néztem a Danubia TV videoriportját Pócsmegyer polgármesterével. Amíg Szigetmonostoron hosszú évek óta folyamatosan el lett gáncsolva a híd és nem lett kellően managelve- gondoljunk csak bele, hogy az árvíz alatt a Szigetmonostor polgármestere hányszor nyilatkozott hány médiának és hányszor hallottuk, hogy de jó lenne most az a kis híd… egyszersem 🙁 – addig Pócsmegyer […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás