közösség

Kis szigeti statisztika

Az már szinte közhely, hogy mekkora kiköltözési hullám célpontja lett a sziget, és az okokat is többször átvettük már, most tekintsük meg, milyen változásokkal járt ez lakossági bumm, bizonyos tekintetekben. Ha már Szigetmonostort vizsgáltam, táblázatba foglaltam a teljes szigeti statisztikát, mert az ehhez hasonló posztjaimat, elég nagy érdeklődés szokta övezni… Ami engem a leginkább foglalkoztatni […]

Petíció és kommunikáció

Május 27-én délután háromkor találkoztunk a Társulattal a gödi révházban. Több mint három órán keresztül ellenőriztük a 450 leadott aláírást, melyek között volt duplikált – aláírta személyesen és on-line is –, volt aki közben eladta, volt aki nem tag, de támogatóként aláírta, így végül is a 450 aláírásból 298-at talált a Társulat elfogadhatónak. Én azt […]

A demokrácia játékszabályai

Mostanában többször, több fórumon és beszélgetés során is felmerült a demokrácia kérdése és úgy tapasztaltam, hogy még azok sem rendelkeznek kellő információval a játékszabályok kapcsán, akiknek egyébként tevékenységüket tekintve szükségszerű. Az, hogy az utca embere mennyire nem ismeri vagy mennyire rosszul ismeri ezt a szabályrendszert, az pedig végképp arra késztetett, hogy megpróbáljam összeszedni egy posztban, […]

Szigetmonostoriak lapátot ragadnak – ismét

A Duna rekord alacsony vízállása sokaknak élmény és látványosság, de a Szentendrei-szigeten élők számára újabb megpróbáltatás. A szigetről gyakorlatilag szinte a teljes aktívkorú lakosság kijár dolgozni, ahogy a kisgyermekek egy része is, a nagyobbak pedig kénytelenek, mert középiskola nincs a szigeten. A gödi rév már teljesen leállt, ahol nagyon sok iskolás jár át, a Dunakeszi-Horány […]

Élet az elefántok földjén

Kíváncsi vagy milyen az élet az elefántok földjén? Milyen volt a mai napod? Na például ilyen. Persze erre lehet mondani, hogy itt tisztább a levegő, csend és nyugalom van, béke honol és különben is ha nem tetszik, el lehet menni, hiszen tudtad hova költözöl mikor ideköltöztél. Nincs számottevő ellenzék, a fékek és ellensúlyok kiiktatva, beépített […]

óvó? da!

óvó – melléknév: esetünkben gyermekeket védő, óvó személy az óvónő. Óvónő – kifejezés: óvodai alkalmazott, 3-6éves gyermekek csoportos nevelésével, foglalkozó erre a célra szakiskolát végzett, oklevéllel és vagy diplomával rendelkező személy. Óvoda funkciója: Általában a 3-6 éves kor közötti gyerekek járnak óvodába, ahol megtanulják, hogyan kell másokkal kommunikálni, játszani, illetve megfelelően viselkedni. A gyerekeket reggel, […]

Ovisoknak is van foci

Előnnyel indulnak a mostani 4-5 évesek, hiszen amikor én a fiamat elvittem az óvodába, még nem volt számukra fociedzés. Egy éven keresztül rágtam Sanyinak és Manónak a fülét, hogy de legyen, és Roli felvállalta a piciket. Ez nagy dolog, hiszen ha megfigyeljük már a három-négy évesek is előszeretettel rugdalják, dobálják a labdát, mert örömüket lelik […]

Majálisozott a falu

Sebők Szilárd kitalálta és megszervezte, a helyi vállalkozók és civilek összeálltak és milyen jól tették. Az árusok és a bográcsosok már délelőtt kint voltak és készültek a nagyérdeműre, noha a majálist az iskola kórusa nyitotta délután kettőkor. Az apró de annál csengő hangúbb diákok elvarázsolták a közönséget. Utánuk következett Németh Tibor és a karate klub […]

Szigetmonostori majális

Többünknek feltűnt, hogy idén május 1-re a négynapos ünnepre nincs nálunk majális beszervezve – legalábbis nem tudunk róla se a Faluház programjai közt se A hivatal hírei közt nem találtunk erre utaló jelet, ezért Szilárd feldobta, hogy CSINÁLJUK MEG! 🙂 Bár gondoljuk, hogy van rá igény, de mindenképpen úgy szeretnénk ha ez nem valami politikai […]

Úgy tűnik valamit rosszul csinálok

Ez a negyvenharmadik posztom és Attila a Faluház vezetője úgy gondolja, hogy a blog – melyet már féléve írok –, az a választási kampány egy újabb fejezete. Egyrészről tök jó, mert én a többi fejezetet nem is láttam, hacsak nem a királyi krónikákra gondolt Attila, bár ismerve a falu összetételét, a krónika írójának is igazat […]

Kis helyi számmisztika

Szigetmonostor népessége Évszám 1980 1990 2001 2011 2014 Lakosság 1343 1214 1561 2281 2515 2011-ben a 2281főből 60 év feletti(nyugdíjas) 462fő és szinte pont ugyanennyi gyermek azaz 460 kiskorú volt, melyből következik, hogy az aktív korúak (18-60év közöttiek) száma a faluban 1359. Ebből egyenesen következik, hogy statisztikailag minden 3 aktív korúnak van a faluban legalább […]

Bevándorlás előnye az EU szerint

Ma olvastam Vakmajomtól, hogy az Európai Bizottság kiadott egy tanulmányt melyben 6 város (Barcelona, Dublin, Hamburg, Lille, Prága, Torinó) példáján elemzi a fogadó országok számára milyen előnyökkel jár a bevándorlás. Ez hozzáértő körökben teljesen világos tény, de nálunk valahogy nem nagyon értik meg, ezért javaslom elolvasni a tanulmányt. Minél hamarabb értjük meg annál hamarabb fordulhatunk […]

A gyümölcsös, mint Szigetmonostor közösségi tere

Tíz év múlva az elmúlt évek tendenciája alapján közelíteni fogjuk a 3500-4000-es lélekszámot, még akkor is ha nem lesz híd, de ettől én optimistább vagyok és úgy vélem lesz híd, már pedig ha lesz akkor az valószínűleg a Határcsárdánál fog átívelni a Dunán, ami azt feltételezi, hogy a Gyümölcsös gyakorlatilag Szigetmonostor hídfőjéhez kapcsolódik, azaz Szigetmonostor […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás