KOMPonált KOMPromisszum?

Nagy port kavart a kompos tömbjegyárak egy éven belüli megduplázása, mely még az EU szinten is egyedülállóan kimagasló, magyarországi 25%-os inflációnak is a négyszerese gyakorlatilag. Aztán szép csendben ez is elült, mint minden és bármi ezen a településen… 10+ éve ugyanazok a problémák, ugyanazok az emberek ígérik választásról választásra, ciklusról ciklusra, hogy majd mostantól jobban […]

Kerékpárut Tahitótfalu és Leányfalu között

2005-ben a Szentendrei kistérség és abban résztvevő dunakanyari települések Kistérségi Társulás keretei között Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre szakaszon kerékpárút építését célozták meg. A projekt előkészítését a Kistérségi Iroda koordinálta. 2006 júniusában készült el az engedélyezési tervdokumentáció, amelyet a Pegazus Terv Építőmérnöki Kft és az Út-Teszt Kft. készített el. Tahitótfalu közigazgatási határán belül 31 szakaszra […]

Nem fogunk ráismerni az Északi agglomeráció térségére

Négy új híd, több elkerülő és gyorsforgalmi út fejlesztési terveit rajzoltuk rá a térképre, miután megerősítést kapott, hogy nem folytatódik az M0-s körgyűrű. A terveket az érintett önkormányzatok területrendezési terveiből, parlamenti indítványokból, valamint az NFŰ weboldaláról töltöttük le. Ha minden terv megvalósulna, talán rá se ismernék Budapest északi agglomerációjára Az M100-ról és az ahhoz kapcsolódó […]

Újabb autóshíd a Dunakanyarban?

Január elején járta be a sajtót a Magyar Közlöny tavalyi utolsó számában felfedezett meglepetés, hogy a kormány számos út terv átírása mellett, az M0-át, a pilisi hegyeken átvezető szakaszáról lemondva, az M100-as, az M10-es, valamint a 10-es út és a 11-es út között megépülő szakaszával zárná körbe, mintegy zsák alakban. Az OTrT Natura2000 „konfliktus” térképét […]

Iskolahajó járat beindítása

Az elmúlt időszakban a 11-es út zsúfoltsága miatt a Tahitótfaluban és a környező településeken lakók gyermekeinek a szentendrei oktatási intézményekbe való bejárása kezd lehetetlenné válni. A helyzetet érzékelő szülők azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy az önkormányzat vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne a gyermekek számára iskolabuszt indítani. Elméletileg ez egy járható megoldás lehetne, […]

Hol a helyünk???

Sajnos mostanra nagyon ritka lett a véleménynyilvánítás az Újságoló hasábjain, igaz, a közösségi médián szerencsére hatványozódott, nem véletlenül, ráadásul utóbbi felületén értelemszerűen párbeszédek is ki tudnak alakulni. Kifejezetten hiánypótlónak tekintem Máté Miklós Domonkos rendszeres rovatát, bár számomra kissé a tárgyilagosság köntösébe bújtatott látókörszűkítő érzetét kelti. Így éreztem az utolsó cikkel kapcsolatban is, melyben a híd […]

Dunakeszi-komp kérdőív

A Dunakeszi és Szigetmonostor-Horány közt üzemelő komp szerződése idén májusában lejár, illetve a szerződés szerint automatikusan meghosszabbodik a jelenlegi állapot további 5 évre. Mint azt valószínűleg ti is tapasztaltátok az elmúlt években megnövekedett utasszám, nagyobb kapacitást kíván meg a komptól, ez ügyben pedig konkrét javaslatokkal szeretnénk előállni a szerződő felek – a Dunakomp Kft és […]

Gyorshajó járat bevezetését tervezik

Gyorshajó járat bevezetését tervezi a MAHART PassNave Kft. 2018-2019-ben. A térséget érintően ismert, hogy a hagyományos közlekedési módnak számító közúti közlekedés egyre nehezebbé teszi az agglomerációban élők számára Budapest megközelítését és az onnan való visszautazást. A 11-es közlekedési út leterheltsége elérte a maximumot. Személyautóval a Budapestre való bejutás másfél-két órát is igénybe vehet. A fenti […]

Táblától az erdőt,

a Vadvirág utcai egyirányúsítás legendája, igaz történet alapján, avagy Bolyán Péterrel beszélgettünk. Történt egyszer, hogy a Duna jött, mert a Duna sajnos jön ha jönni akar – tudom, ennek már 4 éve, de a történet akkor kezdődött. A védekezés okozta útburkolati károk rendbehozatalát, az állambácsi vis-maior keretében támogatta, hogy ne terhelje az adófizetők zsebét, a […]

Egy, irány, úúú

Az egyirányosított Vadvirág utcának számunkra igen pozitív hozadéka volt, mert mikor a komphoz menet a gyermekeim meglátták a táblaerdőt megkérdezték, hogy miért van ennyi tábla, így megtaníthattam számukra egy igen fontos KRESZ szabályt, mely szerint a táblák hatálya általában a következő kereszteződésig vagy az azt feloldó tábláig terjed. Gyerekek gyorsan tanulnak, kilométer táblánál is megtanultuk […]

Ha a hegy nem megy Mohamedhez…

Az elmúlt hetekben egyre erősebb és szélsőségesebb vélemények találtak meg a falu dolgait illetően. Azt gondolom, hogy ez egy rossz irány, a blogomat én egyfajta hiánypótló hírforrásnak, nyílt véleménynyilvánításnak és egyben az élményeim megosztására szánom, amolyan példaértékűnek, hogy a helyi közért melletti pletykákból, kinőjön egyfajta kétirányú kommunikáció, mely azt gondolom érdekében áll mind a lakosságnak, […]

Két milliárdra váltotta az elkerülő utat Budakalász

„A térség legsúlyosabb gondja a közúti közlekedés, ami megakadályozza a jövőbeli versenyképesség minőségi kialakulását és a kreatív térséggé válását. A szentendrei kistérség közlekedési helyzetéből adódóan a lakosság élettere is lehetetlenné válik.” – Ezt a gondolatot akár most is megfogalmazhatták volna a járás vezetői, de az alábbi mondatokat kilenc esztendővel ezelőtt vetették papírra. 2007 júniusában a […]

Bolyán Péter nyílt levele a testülethez

Az alábbi levelet írtam ma a Képviselő testületnek, kíváncsian várom a választ: Tisztelt Képviselő Testület! Az utóbbi időben (szeptember eleje óta) fokozottan jelentkező probléma, hogy a reggeli kompoknál már 15-20 perccel a komp indulás előtt sem elég kiérni, mert annyi jármű megy át, hogy csak a következő komppal tud átmenni a lakos. (pl. ha a […]

Viszlát dugók!?

Hiába minden bosszankodás, idegeskedés, tolakodás, a budakalászi áruházaknál lévő körforgalomban a reggeli és délutáni csúcs idején mindenkinek ki kell várnia a sorát. Különösen a Szentendre felől érkezőket figyelmezteti gyakran az információs tábla: torlódás! A 11-es főút és az M0-ás autópálya végcsomópontja az ország egyik legforgalmasabb útszakasza. A jelenlegi egysávos körforgalom képtelen ellátni funkcióját, ezért évek […]

Duna-Duna köze

Sajnos, csak utólag szereztem tudomást, egy az életemet, igen csak jócskán megkönnyítő lehetőségről, de ,hogy ez mással ne fordulhasson elő, gyorsan meg is osztom az infót, sőt kicsit jobban is körbejártam a kérdést. Természetesen, mi másról is lehetne szó, mint a mindennapi közlekedésről. Feleségem, sokáig Budapesten dolgozott és a HÉV-vel járt, én pedig a hazajövetelét […]

Biztonságos, gyorsabb közlekedés a 11-es úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez intézett Budakalászi Hírmondó kérdésére, hogy milyen tervszerűsítésnek megvalósítani a nagyobb áteresztőforgalom lebonyolítása érdekében, az intézmény kommunikációs osztályvezetője, Marczin Bence az alábbi tájékoztatást adta.„A körforgalmú csomópontba a 11-es számufóútról, Szentendre felől és az MO-s astóútlehajtóról, illetve a bevásárlóközpont felőli bevezető csomóponti ágak táblázatkészítése történik, továbbá a körforgalom jelzőlámpás szabályozással is ellátjuk. […]

Megvalósul a Dunai tömegközlekedés

A 2030-ig felvázolt Balázs Mór-terv legfontosabb célja a Duna integrálása Budapest közlekedési rendszerébe, melynek keretében EU forrásból 20 milliárdot kívánnak fordítani a fejlesztésre. A tervpályázat elkészült, keretében 26 hajó megépítése mellett, jut fedezet a kikötők modernizációjára, P+R parkolók kialakítására, biciklitárolókra, sőt, esetenként autóbusz fordulók is létesülnek. A kikötési idő lerövidítését a katamaránok félautomata rendszerrel oldják […]

Közlekedj okosan

Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles a közúti forgalomra, valamint a közútnak és környezetének a védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megtartani; úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. A gyalogosnak a járdán kell közlekednie(21§), ha nincs akkor az út szélén a forgalommal szemben egy sorban. […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás