Mit ígértek 5 éve – 1

A startpisztoly már rég eldördült. Molnár Zsolt polgármester és Rózsa József képviselő, már bejelentette, hogy FOLYTATJUK! Most induló sorozattal tekintsünk vissza, mit igértek a jelenleg, és az elmúlt öt évben döntéshozó helyzetben lévő képviselők. Elsőként Fűrné Láng Erika választási kampányát elevenítsük fel. A bejegyzést megosztva megbeszélheted a csoportod tagjaival az igéretek beváltásával kapcsolatos tapasztalataid! Beszéljetek róla és ne feledd, kérdések nélkül nincsenek válaszok!

Választások 2019
Fűrné Láng Erika –
független önkormányzati képviselőjelölt

Fűrné Láng Erika, férjezett, két nagykorú gyermek édesanyja vagyok. A helyi általános iskolában tanítóként és történelem szakos tanárként dolgozom.
Alapító tagja vagyok a Falu szépészeti Egyletnek. Az el múlt ciklusban a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökeként, a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság tagjaként lelkiismeretesen, a közösség érdekeit szem előtt tartva láttam el feladataimat. 20 éve élek Szigetmonostoron, az utolsó 5 évben a település lakosságának növekedését látva jövőnket a következőkben képzelem el. Infrastruktúra fejlesztése /a meg kezdett bölcsődei, óvodai bővítések folytatása/. Az iskola sport udvarának teljes körű felújításával a biztonságos sportolás lehetőségének meg teremtése. Kulcs kérdés a helyi közösségi közlekedés fejlesztése, a kompok közlekedésének a lakosság igényeihez való igazítása. A kompok környezetének rendezése, az itt kialakult közlekedési problémák megoldása, a lejárók ki szélesítése, parkolók, és fedett gyalogos- és kerékpártárolók létrehozása. Az utak karbantartása, aszfaltozása a megnövekedett forgalom miatt folyamatos feladat. A település egészére vonatkozó
járda építési tervet kell készíteni, a legszükségesebbeket /bölcsőde, új óvoda környezetében/ kiemelten kell kezelni.
Azokon a településrészeken, ahol nincs vezetékes ivóvíz, a hálózat fejlesztését meg kell oldani. A természeti és épített környezet megóvásával, a köz területek, parkok, kikötők virágosításával a településképet javítani szükséges. Egészségügyi ellátás színvonalának meg őrzését, fejlesztését, egyes szakrendelések helyben történő elérésével kell biztosítani.
Fontos feladatnak tartom az egészségügyi prevenciót, ezért tovább kell folytatni az ingyenes lakossági egészség ügyi szűréseket. A nehéz körülmények között élő rászorulókról való gondoskodást segélyek, települési támogatások formájában biztosítjuk. A felsőoktatásban tanuló szociálisan rászoruló fiatalok ösztöndíjához is támogatást nyújtunk. Hozzájárulunk az általános iskolai korosztály tehetséggondozó programjához, tanulmányi kirándulásaihoz, művészeti iskolai képzéséhez. Nyári tematikus táborokat szervezünk, a fiatal, ifi korosztályt bevonjuk a táborok lebonyolításába. Feladat van bőven, melyeknek jó része lehetőséget ad közösségi összefogásra, civil szervezetek bevonására a megvalósíthatóság érdekében. Megválasztásom esetén az itt felsorolt célok meg valósításáért fogok dolgozni.
Támogatásukat tisztelettel megköszönve:
Fűrné Láng Erika

forrás: egykori kampányanyagok és az Ujságoló releváns száma – belinkelném, de mint tudjuk egyrészt úgy sem lenne elérhető, másrészt mivel a testület saját bevallása szerint is álandóan teli van virussal a település hivatalos honlapja, így véletlenül sem mernék ösztönözni senkit arra, hogy onnan bármit is letöltsön 🙁 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás