Átölel a fejletlenség…

Minap bemutatták a Fideszes fejlesztési programot, amiben gyakorlatilag összegezve lett, hogy micsoda lemaradás van térségünkben a többi agglomerációs térséghez képest. Rögtön egy képpel kezdek, amin teljesen szembetűnő, hogy míg Budapest nagy részét különböző pólusok ölelik körbe lásd:
– Innovációs pólus,
– High-tech versenyképességi-innovációs pólus,
– Kiemelt gazdasági övezet, technológiai pólus,
– Logisztikai zóna,
addig a Duna jobb partján tátongó üresség van, fejletlenség. Mindez úgy, hogy a lakossági szám sok esetben megduplázódott, de van olyan település ahol meg négyszereződött az elmúlt 30 évben – itt megjegyezném, hogy a szigeti települések lakossági növekedése 10 éves távon is igen csak szembetűnő, a bumm sokkal dinamikusabb volt.

Mindezek fényében nem csoda, hogy a prioritások erősen a közlekedés fejlesztésre teszik a hangsúlyt – ahol mára nem csak hogy fejletlenség, de egyenesen fejetlenség érhető tetten. Egyrészt mivel nem alakult ki pólus, nincs munkahelyteremtés, így kénytelen Budapestre bejárni a lakosság zöme – ennek mértéke településenként eltérő, hisz míg például Szigetmonostorról a 14 éven felüliek 90%-a kijár a szigetről, addig Szentendrén a lakosság nagyobb része talál helyben munkahelyet, sőt a kiskorúak nagy része helyben jár iskolába is. A közlekedés fejlesztésének elmúlt 10-20-30 éves elmaradása erősen rányomja a bélyegét a térségre, ráadásul nem csak a Budapesttel való kapcsolat fejletlen, de a települések közti is – lévén, hogy a közlekedés nagy része szoros környezetünkben egyetlen gerinchálózatra őszpontosul (11-es), de a térség egészének is csak még egy szintén erősen túlzsúfolt gerinc jutott a 10-es úttal, miközben a többi pólust nem csak különböző utak hálózzák át, de még az M0-s körgyűrű is megadatott számukra. Jobb híján ránk fogják, hogy turisztikai övezet, de milyen turisztikai övezet az, ahova ilyen nehézkes eljutni és még ez ügyben sem történ szóra érdemes fejlesztés… Szentendre lassan lepusztult, Visegrád zsúfoltabb mint a négyesmetró, és még egy normális fürdő se jutott a közelben, ahova családdal el lehetne menni – ismerem az Esztergomit, most éppen nyitva van vagy zárva? Persze természeti örökségeink adottak – hegyek, túraútvonalak, zergék, őzek, vaddisznók és rókák, melyek ma már az említett gerinchálózatunkon is igen sűrűn jelennek meg a jól szervezett vadgazdálkodásnak is köszönhetően…

Maradva a táblázatnál – és most már szűkebb környezetünknél –, az sem meglepő, hogy az egészségügy is ilyen magas prioritást kapott, hiszen a lassan évtizede beígért tűzoltó és mentőállomás sem épült meg Tahitótfalun a mai napig, miközben a Szentendrei is egyre lepusztultabb és leterheltebb. A tűzoltók mire kiérnek képes leégni egy komplett családiház, a mentő még Szentendrén is órákba telt mire kiért nem régiben, amikor egy idős bácsi elesett az utcán – végül a fia vitte be a kórházba egy órás várakozás után (sztorit lásd a Facebookon és a sajtóban). Az sem segít – ez persze a közlekedésfejlesztéshez is szorosan kapcsolódik –, hogy az M0-ás miatt beígért autós kis híd sem épült meg a szigetre, sőt még a kerékpáros híd sem – amin adott esetben mégis csak megoldható lett volna legalább a mentő és a tűzoltó átvezetése –, így tehát kénytelenek igen nagy kerülővel, a már sokszor említett egyetlen, mára már napszaktól függetlenül rendkívül túlterhelt 11-esen megközelíteni a szigeti településeket. Ezen fejlesztés elmaradása mára már nem csak hibaként róható fel, hanem véleményem szerint egyenesen bűn.

Érdekes a sport és életmód ilyen viszonylag rossz teljesítése a felmérés szerint, mert szerény véleményem szerint környezetünkből adódóan igen csak számos lehetőség van sportolni, hiszen egyik oldalról az erdők és a hegyek ölelnek körbe – túrázás, futás –, másik oldalról a Duna, mely számos vízi sport űzésére ad lehetőséget… Ugyan ilyen meglepetés számomra a vállalkozás és munkahelyteremtés viszonylagosan jó teljesítése, hiszen a válaszadók átlagosan harmada érezte problémának – még szigetmonostoron is csupán 40%, noha helyben gyakorlatilag csak az önkormányzat ad munkát, a munkahelyre való oda-vissza közlekedés pedig jó esetben is hetente 10-12 órát vesz el, ami azért összességében évente mégis csak egy egész hónap….

Az Európai Uniós forrásoknak köszönhetően érthető, hogy az oktatás és köznevelés ilyen kiemelkedően jól teljesített Szigetmonostoron a maga 10%-ával, hiszen amellett, hogy megújult az iskolánk, felépült sőt azóta bővült is a bölcsőde, mi több második óvodát is fel tudtunk építeni a még nem egészen 3000 fős településünkön. Azért szerényen megjegyezném, hogy a szigeti településeknek már igen csak kijárna egy gimnázium – ahogy Szentendrére is ráférne már egy felsőoktatási intézmény…

Amin még meglepődtem, az a kultúra és turizmus 31%-os prioritása Szigetmonostoron, hiszen a Faluház éves 60-70 milliós költségvetésével, magasan kiemelkedik nem csak a térségben, de országosan is a hasonló lélekszámú települések között – igazából ha közlekedésre költenénk ennyit, akkor simán lehetne félóránként buszjárat Szentendrei HÉV állomásra egy megfelelő Volán megállapodással. Talán a felmérés lehetett megtévesztő és értékelhetjük mindezek kompenzációjaként a 0 – azaz NULLA – százalékos prioritást a kisközösségek tekintetében. Az pedig, hogy a helyi gazdák és gazdálkodás támogatása is ilyen jól szerepel a táblázatban, szintén nem meglepő, hiszen a kistermelők elég sok támogatást és lehetőséget kapnak Szigetmonostoron, aminek köszönhetően rég nem látott fénykorukat élik.

Teljes anyag itt tölthető le

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás