eurovelo

Csak úgy potyognak az elefántok

Volt egy „Lesz is meg nem is posztom”, melyben az EuroVelo-val kapcsolatos történéseket, tapasztalataimat boncolgattam, és melyet úgy tűnik felülírt a csapat érdekérvényesítő képessége – én mindig mondtam, hogy van, én csak blogolok, a döntéseket ők hozzák! Idén februárban döntött úgy a kormány, hogy biciklis, turisztikai és helyi érdekeket is szem előtt tartva, nagyon bölcsen […]

Kell az a híd

2017. június 30-án, péntek délután fél hat környékén, a 11-es úton Leányfalu és Tahi között, a 28-as kilométernél, történt egy tragikus baleset, melynek során két autó ütközött össze. Az utat mindkét irányban teljesen le kellett zárni órákra, így aki Leányfalura, Tahitótfalura, Dunabogdányba, Visegrádra, Kisorosziba, Pócsmegyerre, Szigetmonostorra vagy ellenkező irányba Szentendrére – hogy csak a legközelebbi […]

Beszélgessünk

Molnár Zsolt: „Horányra fordítja az Önkormányzat a beruházásai nagy részét, igen, ez igaz a csatornázásra, hiszen az a maga 900 milliós értékével a település teljes éves költségvetésnél is nagyobb beruházási érték, de nyilván ott kell ezeket a beruházásokat elvégezni, ahol hiányzik. „ szimon.hu: Ehhez a 900 milliós beruházáshoz a szigetmonostori költségvetésnek elég kevés köze van, […]

Lesz is meg nem is

Éveken keresztül lobbiztak a környező települések az EuroVelo6 kerékpáros útvonal Szentendrei-szigeti nyomvonaláért, Szigetmonostor ez idő alatt pereskedett az autós kishíd jogalapjáért – NEM magáért a hídért, hanem a jogalapjáért, ezt fontos megérteni. A jogalapra vonatkozó pert megnyertük két éve, azóta erre vonatkozó előrelépés nem történt. Az EuroVelo6 kapcsán két kerékpáros hídról döntött a kormány, egyiket […]

Eurovelo kommentár nélkül

2016. december 22. Tahitótfalu hivatalosan is megkapja az anyagi támogatást az egészségházhoz, ahol mentő és tűzoltóállomás fog létesülni. forrás: MAGYAR KÖZLÖNY 2017. január 12. A kormány határozatban dönt, hogy az eurovelo6 nyomvonala a Szentendrei-szigeten menjen keresztül.  forrás: Netjogtár 2017. január 26. A szigetmonostori Képviselő-testület napirendi pontjára tűzi az eurovelo6 híd helyszíneket. Jegyzőkönyvek: írott valamint hanganyag […]

Kihagynák a Szentendrei-szigetet az EuroVeloból

Bizonyára ismerősen cseng a régi vicc, amikor az apuka elviszi kisfiát az állatkertbe, a kicsi életében először rácsodálkozik a tevére és megkérdi mi az? A hivatalnok apuka némi gondolkodás után – hogyan is tudná a kislegénynek röviden elmagyarázni mit lát, annyit mond: – Tudod ez tulajdonképpen egy ló, amit egy bizottság tervezett az íróasztal mellett […]

Kerékpáros hídról

EuroVelo 6-ról tárgyalt 17 település polgármestere és szakemberek Visegrádon, ahol elhangzott, hogy a Dunakanyar kiemelt terület és az is, hogy a nyomvonal kijelölésre került. A jelenlevő Hadházy Sándor országgyűlési képviselő úr, a szakemberek, és a polgármesterek egy nyilatkozatot írtak alá, melyben a projekt kiemelt kormányprogramként való kezelését, uniós forrásokból még ebben a ciklusban való megvalósítását […]

Miért nincs hidunk?

A Megyeri híd érdemi előkészítése még 1992-re nyúlik vissza, mikor is megtartották az első lakossági fórumot. Azt nem taglalnám, hogy milyen különböző jogi procedúrákon mentünk keresztül 1994óta mikor is az akkori képviselő testületünk határozatot hozott arról, hogy a Megyeri híd építéséhez csak akkor járul hozzá, ha a településhez közúti csatlakozás készül. Azonban itt meg kell […]

Monostoriak szeretnének Dunapartot?

Ahhoz képest, hogy három oldalról vesz körbe minket a Duna, a Horányi strandtól eltekintve gyakorlatilag nincs kapcsolatunk vele, persze leszámítva a homokzsákos kalandjainkat… A tegnapi testületi ülésen örömmel hallottam, hogy a megváltozott strandrendeleten felbuzdulva a Horányi strand hivatalosan is stranddá fejlődik! Hurrá! Lesz öltöző, bóják, sőt az ügyvédúr, felajánlott egy 20négyzetméteres stéget is, melyet némi […]

Híd épülhet Pócsmegyeren!

Most néztem a Danubia TV videoriportját Pócsmegyer polgármesterével. Amíg Szigetmonostoron hosszú évek óta folyamatosan el lett gáncsolva a híd és nem lett kellően managelve- gondoljunk csak bele, hogy az árvíz alatt a Szigetmonostor polgármestere hányszor nyilatkozott hány médiának és hányszor hallottuk, hogy de jó lenne most az a kis híd…- addig Pócsmegyer elkezdett mozgolódni, hogy […]