Kerékpárut Tahitótfalu és Leányfalu között
2005-ben a Szentendrei kistérség és abban résztvevő dunakanyari települések Kistérségi Társulás keretei között Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre szakaszon kerékpárút építését célozták meg. A projekt előkészítését a Kistérségi Iroda koordinálta. 2006 júniusában készült el az engedélyezési tervdokumentáció, amelyet a Pegazus Terv Építőmérnöki Kft és az Út-Teszt Kft. készített el. Tahitótfalu közigazgatási határán belül 31 szakaszra osztották a kerékpárút nyomvonalát. Ez érinti a Szentendrei út (11-es számú főút) Duna felőli szakaszait, és mint alternatív útvonal, a Szentendrei-sziget területét. A Kistérségi Iroda az engedélyes terv elkészítése előtt az érintett hatóságokkal egyeztetve megvalósíthatósági tanulmányt készített. A tervdokumentáció beadásra került, majd közel fél év elteltével egyes szakaszokra megkapta a nyomvonal az engedélyt, más szakaszokra nem. Leányfalu és Tahitótfalu között a T27 (Tahitótfalu 27) szakasz nem kapta meg az engedélyt, tekintettel arra, hogy érinti a DMRV Zrt. kezelésében lévő vízbázist. A 123/1997.(VII.18.) Kormányrendelet 5. számú mellékletének 54. sora alapján külső védőövezet területén létesítmény környezeti hatásvizsgálat, környezetvédelmi felülvizsgálat, illetve az ezeknek megfelelő tartalmú egyedi vizsgálat eredményétől függően építhető. Az eljárás célja annak bemutatása, hogy a tervezett tevékenység, létesítmény milyen hatással lesz a felszín alatti vízbázisra.
Mivel az engedélyes tervek beadása kapcsán ez nem került elvégzésre, az érintett szakasz nem kapta meg az engedélyt. 2006 őszétől, mint alpolgármester képviseltem településünket a kistérségi üléseken, egyeztetéseken. A Kistérségi Társulás megszűnésével ez a projekt elhalt.
Az elmúlt években ismét felvetődött a kerékpárút létesítésének szándéka a Dunakanyarban. Egy új projektiroda ismételten megvalósíthatósági tanulmányt készített két nyomvonalra: a 11-es főút mellett, vagy a Szentendrei-szigeten két gyalogos kerékpáros híd megépítésével Dunabogdány és Kisoroszi, valamint Szigetmonostor és Szentendre között. Tekintettel arra, hogy az érintett nyolc település érdekeit kellett egyeztetni, valamennyi polgármester egyetértésével levelet küldtünk a Támogató Hatóságnak, amelynek az volt röviden a tartalma, hogy „a nyolc település azt a nyomvonalat támogatja, amelyet a kormányzat megvalósíthatónak tart”. Ezek után született meg az a döntés, hogy a Eurovelo 6 kerékpárút Visegrád, Dunabogdány, Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Szentendre nyomvonalon fog haladni. Jelen ismereteink szerint az engedélyes tervek előkészítésére vonatkozó eljárások folyamatban vannak.
Az elmúlt hónapokban Adorján Andrással, Leányfalu polgármesterével a testületek támogatását magunk mellett tudva úgy döntöttünk, hogy Pest megyei forrásból megépítjük a kerékpárutat Tahitótfalu és Leányfalu között. Polgármester úrnak azt a javaslatot tettem, hogy ne tervezéssel kezdjük, hanem „poroljuk le” a 2006-os terveket, és egyeztessünk az érintett hatóságokkal. Ennek során tárgyalást kezdeményeztünk a Közép-DunaVölgyi Igazgatóság vezetőjével, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, valamint a Duna Menti Regionális Vízmű vezérigazgatójával. E három egyeztetés az elmúlt hetekben megtörtént. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal történő egyeztetésre meghívtuk Dr. Vitályos Esztert az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkárát annak érdekében, hogy mint kistérségi választókerületi vezető, lássa, milyen módon lehetséges Leányfalu és Tahitótfalu között a vízbázis kérdéseit megoldani. Mindhárom szervezet vezetője konstruktív együttműködéséről biztosított bennünket, és kijelölték azokat a szakértőket, szakembereket, jogi személyeket, akikkel az előkészítő munka során egyeztetnünk kell. E munka célja megtudni, hogy a 2006-ban tervezett nyomvonal a 123/1997. (VII.18.) kormányrendeletben előírt vízbázis védelmi szempontoknak megfelel-e. A Fôvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szolgálatvezető helyettese leírta számunkra, milyen lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a külső védőövezet területén tervezett kerékpárút megépítésének lehetséges formáit kidolgozhassuk.
A vízbázis védelmi egyedi vizsgálati dokumentáció elkészítésére egy olyan tervezőt kértünk fel, aki környezetvédelmi természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértő jogosultsággal rendelkezik. Elkezdtük az egyes szervezetek kijelölt szakértőivel a tárgyalást, hogy rögzítsék szervezetük képviseletében a vízbázis védelmi szempontokat, figyelembe véve, milyen kikötésekkel tudják befogadni a hatástanulmányt. Amennyiben a vízügyi hatóság elfogadja a hatásvizsgálat eredményét, a 2006-ban elkészített tervdokumentációt aktualizálni fogjuk. Ennek az lehet az előnye, hogy már egy meglévő adatbázisra támaszkodva költséghatékonyan és rövid idő alatt el tudjuk készíteni az „új” tervdokumentációt. A hatástanulmány azt fogja vizsgálni, hogy az építés, majd az üzemeltetés során a kerékpárút milyen környezeti terhelést jelent vízbázis védelmi szempontból. Az Adorján András polgármester úrral közösen kialakított munkamódszer biztosítja, hogy a hatástanulmány birtokában kezdődjön meg a tervdokumentáció elkészítése, és ne utólag derüljön ki, hogy az engedélyes terv nem felel meg a vízbázis védelemről szóló kormányrendeletnek.
Terveink szerint szeptemberig elkészül a hatásvizsgálat, annak pozitív elbírálása esetén kezdődhet az engedélyes tervdokumentáció elkészítése. Adorján András polgármester úrral a „Kempingtől – Kempingig” nevet adtuk a projektnek. Mint tudjuk, Leányfalu esetében a leányfalui kempingig halad a kerékpárút, melynek pályázati forrásból történő felújítása hamarosan elkezdődik. A kerékpárút tervezett folytatása a Kemping utca – Seres utca, majd a 11-es melletti sávban megfelelő védőtávolság kialakításával önálló szabványos, kétirányú kerékpárút érkezik be Tahitótfaluba, a 11-es út mellett halad tovább, a Villám pataknál fahíd épül, és a kerékpárút befordul a Gombaszögi utcába (ezen a szakaszon vegyes használatú kerékpárútról beszélünk), és leérkezve a Duna-partra, halad a tahitótfalui kemping irányába, és a mellette lévő megnyitásra kerülő sávban érkezik ki a volt Bernadett panzió mögé, és csatlakozik be a Tildy hídhoz. Tekintettel arra, hogy a Dunapart Natura 2000 terület, ott is külön vizsgálatot kell végezni. Felmerülhet a kérdés, miért nem folytatjuk a kerékpárutat Dunabogdány irányába. Erre két válasz van. Az egyik, hogy a potenciális kerékpárút támogatási keretösszegek a Leányfalu -Tahitótfalu közötti mintegy 3,5 km-es szakaszt fedezik, a második, hogy a Tildy híd és Dunabogdány kerékpárútja közötti út egyes szakaszai csak nagyon magas műszaki tartalommal és költséggel valósíthatóak meg. Ennek a feladatnak a megoldása a későbbiekben kerülhet vizsgálatra, megvalósításra. A hatástanulmány elkészítését és hatósági felülvizsgálatát követően tájékoztatást adok a további lépések lehetőségeiről. Végezetül nagyon fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a Leányfalu -Tahitótfalu közötti projekt teljesen független a tervezett Eurovelo 6 projekttôl.
Dr. Sajtos Sándor
polgármester
forrás: Tahitótfalu Községi Tájékoztató