Eltoljuk? ELTOLJUK.

Szeretném előrebocsájtani, hogy nem rövid és talán nem egyszerű dolgozattal készülök. Az ebben megfogalmazott gondolatok olyanok lesznek, amelyek rendhagyónak tűnnek, húsz év tapasztalata alpján kerültek megfogalmazásra. Hiba is lesz benne, mert nem vagyok sem közlekedésmérnök, sem hídépítő mérnök, sem egyéb, a beruházáshoz kapcsolódó szakma felkent művelője. Annyira nem, ahogy a véleménnyel rendelkező, az érintett közösségek lakói sem. És nem is kell, hogy az legyek, elég, hogy a beruházás hatással lesz az életemre, az életünkre. Ettől függetlenül a hibákért előre elnézést kérek!

Egyetlen egy felvető probléma sincs részletesen kidolgozva, azért mert ez a szakemberek dolga. Vegyük úgy, hogy vitaindító felvetéseket olvashatunk.

Nem kicsit, hanem nagyon hat az életünkre. Jelzem továbbá, hogy az EuroVelo6 beruházást – továbbiakban EV6 – az elejétől fogva figyelemmel kísérem, hiszen önkormányzati képviselőként döntéseket hoztam ebben a kérdésben, civilként pedig úgy látom, hogy igen, van beleszólásunk a kérdéskörbe.

Szeretném, ha szélesebb kör ismerné meg, vitatná ezeket a gondolatokat, elsősorban a Szentendrétől északra fekvő érintett települések lakói közül.

Miért fontos foglalkozni ezzel a kérdéssel?

Ne higgyük azt, hogy mindegy, hogy megépül-e a két szigeti híd és az EV6 szigeti nyomvonala vagy hogy nem épül híd és az EV6 nyomvonala a már amúgy is túlterhelt, béna 11-es utat kerülgeti, keresztezi esetleg el is foglal belőle részeket. Aki úgy érzi, hogy őt nem érinti a kérdés, az gondoljon bele, hogy a 11-es szentendrei szakaszán, mindenféle előírástól eltérően, külön elbírálással megszerzett engedélyekkel felmázolt kerékpáros nyomvonal mit okozott a közlekedésben. Az amúgy is telítődött 11-es út belső sávja veszélyesen keskeny lett, a külső sáv autóval sem járható szélén pedig ott kerekeznek – persze, hogy beljebb! – a bringások. Képtelenség oldaltávolságot tartani tőlük, képtelenség egy nagyobb járművel – buszok, teherautók – a belső sávba húzódni. Ha nagy néha találkozunk kerekezővel, akkor tudható, hogy viszonylag gyér forgalom mellett is kialakulhat miatta/utána dugó. Hat tehát az életünkre, amikor Szentendre a mi! 11-es utunkkal mindenféle lokálpatrióta dolgot tervez elkövetni, hat az életünkre az EV6 végleges nyomvonala, hat az életünkre a két híd megépülése is. Ezért nem helyi kérdés ez.

Miért baj, ha sodródunk és nem törődünk ezekkel a dolgokkal?

Azért baj, mert ebben az esetben a döntést átengedjük másoknak olyan kérdésekben, mely kérdésekre adott válaszok a mi életünkre is erős hatással vannak. Szentendre az EV6 kapcsán újra egyedül dönt a híd kérdésében, miközben a híd meghatározza majd a másik híd építését vagy éppen nem építését, az EV6 nyomvonal Szentendre-Visegrád szakaszának helyét, a 11-es út sorsát ennek függvényében. Elveszíti a sziget két partkapcsolat lehetőségét, pedig ezek mindkét helyszínen olyan közlekedési formát – rév – váltanának ki, melyek csak menetrend szerint és csak a nap felében állnak a rendelkezésre, ráadásul külön díjazás fejében! A híd 24 órás szolgálatban van, a nap minden percében és térítésmentes átkelést biztosít. A híd pénzt hagy a családok zsebében! Nem keveset! A szigeti kistelepülések elöregednek, a fiatalok elköltöznek. Érthető. Egy színházlátogatás külön szervezést igényel, amennyiben megoldható. Ha nem oldható meg, akkor nincs színház. Fiatalként én is elköltöznék, pontosan az ilyen kötöttségek miatt. Fiatalokra pedig szüksége van a településeknek, sok okból. Ebből csak egy az, hogy a családok egyben maradhatnak, nem szakadnak szét.

Még mindig mellékes kérdésnek érzed a hidak és az EV6 kérdéskörét?

A szigeti települések árvízkitettsége pont duplája a parti települések árvízkitettségének. Itt a víz nem egy oldalról, hanem egyből két oldalról, rosszabb esetben több oldalról támad, zár be minket. A hidak ebben az esetben akár életmentőek is lehetnek! Nem fejtem ki, mindenki, aki élt meg árvizet a szigeten, tudja, hogy a hajók ilyenkor nem mindig tudnak közlekedni, sokkal veszélyesebb a nem látható uszadék miatt rajtuk/velük átkelni az amúgy is tomboló folyón. A hidakon ilyen havária helyzetben bármikor! ISMÉTLEM! BÁRMIKOR lehet ellátmányt juttatni a szigetre, legyen az élelmiszer, üzemanyag, védekezéshez használt eszköz vagy bármi. A hajó az olyan, hogy ha elmegy kenyérért, akkor az üzemanyag kénytelen megvárni, amíg érte is el tud menni.
Még mindig mellékes kérdésnek érzed a hidak és az EV6 kérdéskörét?
Ha igen a válaszod, akkor ne is olvass tovább, mert vagy nem élsz itt vagy soha nem mozdulsz ki a faludból, utcádból és így tényleg nem érint téged ez az egész. Vagy csak nem érted, hogy érint.

Előzmények röviden
Miért akarunk hidat?
A bevezetőben már taglaltam pár okot, ami miatt a híd előrelépés és nem visszalépés, ahogy azt sokan az önös érdekeik miatt tálalni akarják. De a legfontosabb előnye az lenne, hogy érdemes beindítani egy szigeti buszjáratot, amivel a szigeti településeken élők úgy tudnak eljutni a hévhez, vagy onnan haza, hogy a 11-es reggeli és esti csúcsforgalmát elkerülhetik. Ez mind környezetvédelmi, mint kényelmi szempontból előny és persze az is hozadék, hogy talán sokan végre a tömegközlekedés felé mozdulnának el az egyéni közlekedés felől.

Tényleg olyan új dolog ez, ahogy Fülöp Zsolték kommunikálják?

Természetesen nem. Azt el tudom képzelni, hogy őket eddig nem érintette meg a téma, de igenis tudta mindenki, hogy hidak ügyében több település többször mozgolódott. A TESZ – ami egy szentendrei civil szervezet – éléről a polgármesteri székbe avanzsált polgármester elmondása szerint a megválasztása után értesült a projektről és rengeteg információt talált a városházán. Fülöp Zsolt arról a lényeges tényről nem tett említést, hogy polgármestersége előtt ő 2002. óta minden ciklusban önkormányzati képviselő volt. Négy ciklust városi képviselőként dolgozott végig – érdekesség, hogy többször az általa most támadott FIDESZ volt a jelőlő szervezete – és most az ötödik ciklusára polgármester lett. Ennek függvényében kicsit merész kijelentés a részéről, hogy ő nem tudott semmit egészen 2019. októberéig az EV6 projektről és csak polgármesterré válása után szembesült a projekttel és annak tartalmával. Ha ehhez hozzá vesszük azt, hogy Fülöp Zsolt képviselőként a testületi üléseken még szavazott is a témakörben, akkor végképp érthetetlen, hogy miért állítja azt, hogy csak most szembesült az EV6 projekttel? Érdemes lenne a szentendrei testületi ülések jegyzőkönyveit elővenni és EV6 szemmel átolvasni! Tehát nem, ez nem új dolog neki, de érdekes módon sem ő, sem a TESZ nem mozgolódott 2019. októberéig ebben a témakörben. Ha igaz lenne, hogy ő képviselőként teljes tudatlanságba volt tartva az EV6 projekt tekintetében, akkor ezért kellett volna megmozdulnia neki is és az álcivil szervezetének is! De erről néma csend volt. És itt áll egy polgármester, aki 18 éve közszerepel Szentendrei érdekek mentén az önkormányzatban és megdöbbenve szembesült olyan üggyel/ügyekkel, melyekről igenis tárgyalt a szentendrei testület. Nem mellesleg a TESZ több önkormányzati képviselőt is a tagjai között tudhatott/tudhat.

M0-ás lehajtó – 2008. körül járunk

Az M0 körgyűrű budakalászi végpontja az M0-ás híd és a forgalomkapcsolata a 11-es úttal. Az M0-ás híd építésekor Szigetmonostor – azóta kiderült sikertelenül – lobbizott egy lehajtóért, így a szigeti települések közvetlen közúti kapcsolattal bírnának a szárazföld felé, ráadásul páratlan módon egyszerre a Duna mindkét partja felé! Molnár Zsolt Szigetmonostor polgármestere eljutott az engedélyek megszerzéséig, azonban a 2006-ban megválasztott kormány addig-addig ügyeskedett, amíg a lehajtó megépítése ellehetetlenülés címszóval elmaradt és Szigetmonostor pénzbeli kompenzációban részesült. A szocialista kormány itt kb 10.000.000.000 azaz tíz milliárd forintot spórolt meg. Ennek 10%-át adta Szigetmonostornak kompenzációként. Elvben. Gyakorlatban ez a pénz soha nem érkezett meg Szigetmonostorra, pedig erről is jogerős bírósági ítélet rendelkezett.

Kisoroszi híd – 2006. körül járunk

Kisoroszi is elkészíttetett egy hídtervet, mivel a közlekedés gyenge pontja itt is a rév, lévén időben kötött, nem egész napos elérhetőségű, cserében drága közlekedési forma. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a település csak támogatásból tudja a révközlekedést fenntartani. A település kétszer futott neki a híd kérdésének emlékeim szerint és végül a reménysugár az EV6 projekt keretében látszik/látszott felcsillanni. Egészen mostanáig, Fülöp Zsolt polgármesterré választásáig.

Kis híd Szigetmonostor és Szentendre között – 2008. körül járunk
Éppen a fent tárgyalt kudarc miatt felmerült egy Szigetmonostor-Szentendre kis híd ötlete is, ami végül kútba esett, mert a két település soha nem tudott igazán megállapodni egymással. A kis híd Szentendrén a korzó északi felén ért volna partot – ott, ahol most a tájékoztatót tartották – és egy körforgalom is kiépült volna a partkapcsolatnál.

Előzmények összefoglalva

Látható tehát, hogy a híd kérdése régóta foglalkoztatja a szigeti településeket, hiszen az előnyként értékelt elzártságuk egyben óriási hátrány is, nehéz vagy költséges a településekről a munkahelyekre, iskolákba, egészségügyi intézményekbe való bejárás, gyakorlatilag környezetvédelmi szempontból is káros, hiszen a szigeten autó nélkül nehéz az élet. Többször, többféleképpen nekifutottak a települések ennek a kérdésnek, de az EV6 projekt volt az első alkalom, hogy a megvalósulás ígérete elérhető közelségbe került. Szentendre most ezt az utolsó lehetőséget, a legígéretesebb lehetőséget gáncsolja el.

Pár következtetés

Szentendre most csak az önös érdekek mentén gondolkodva ezt az ígéretet teszi semmissé. A 11-es út kapacitása véges és ezt a kapacitást kimerítette már a régió. A hidak a négy szigeti településnek lehetővé tennék, hogy Budapest felé elkerüljék a zsúfolt 11-es utat és egyből a Budapesti tömegközlekedést érjék el. Ez – mindamellett, hogy forgalmat vonna el a 11-es útról és a tömegközlekedés felé terelné az itt élők egy jó részét a véleményem szerint – olyan szempontból is hasznos, hogy az EV6 útvonal egy jó hosszú szakaszon a szigeten épülne meg, annak közlekedési infrastruktúrája mellett, azaz nem terhelné azt, de a 11-es út párhuzamos részeit is elkerüli, így nem ott zajlana a kerékpáros turizmus. Azaz a Duna jobb partján lévő települések is fellélegezhetnének kicsit a közlekedés területén.
A szigeti négy település árvízi kitettsége jóval nagyobb, mint bármelyik parti településé, hiszen itt a víz kistelepüléseket támad, de nem egy irányból, hanem körben akár. Azaz a kisebb erőforrású települések jóval nagyobb területen, hosszon kell hogy védekezzenek, mint a partiak. A gyengébbeknek kell nagyobb erőfeszítéseket tenniük. A híd ebben is segíthet, hiszen ilyen helyzetben ezeken behordható élelmiszer, orvosi ellátást szolgáló eszközök, személyzet, védekezést szolgáló eszközök, személyzet, üzemanyag, stb. és menekíthető a lakosság akár az utolsó percben is, azaz a védekezés hosszabb időtartamot nyerne. Közel 10.000 emberről beszélünk, ami több, mint egyharmad Szentendre.
Szentendre vezetése most a Postás strand helyszínt javasolja alternatív helyszínként, tudva azt – és a Malomban ki is mondta a polgármester – hogy az a helyszín ebben a projektben, ebben a támogatási ablakban, NEM ALTERNATÍVA! Tehát a „személy szerint én hídpárti vagyok” kijelentések erősen megkérdőjelezhetőek.

Közlekedés

Kik döntenek?

Ennek a durván 80.000 embernek (Szentendre és Pomáz errefelé közlekedő lakosságát beleszámítva sokkal több, mint 100.000) a közlekedése és a mindennapjai múlnak a 11-es úton. Ehhez képest Szentendre a 11-es út szentendrei szakaszát sajátjaként kezeli, reformálgatja úgy, hogy a döntésbe ennek a 80.000-100.000 embernek nincs beleszólási joga, csak beletörődési joga van. Az út szentendrei szakasza mára olyan sűrűn lámpázott, hogy az az áthaladást érezhetően akadályozza és ennek tetejébe szentendre a város területén kijárta, hogy a kétsávos szakasz belső sávját balesetveszélyesen szűkre fessék fel, míg a külső sáv járhatatlan részét kerékpár nyomvonallá nyilvánították.

Tapasztalatok

A 11-es út naponta kétszer válik olyan szinten terheltté, ami már-már elviselhetetlen. Ehhez adódott hozzá a kerékpár nyomvonal és a jó érzékkel elhelyezett forgalomlassító járdaszigetek telepítése. A gyalogátkelő helyek némelyike lámpás, némelyike pedig hagyományos „önszerveződő”, a KRESZ által előírtak betartására apelláló gyalogátkelő hely. A jelzőlámpa rendszer nem összehangolt, elavult, a forgalom mennyiségéhez, idősávokhoz alkalmazkodni képtelen „rendszer”. A 11-es út szentendrei szakaszán észak felé haladva rendszeres torlódásokat okoz a kanyarodó sávok hiánya, amire a legjobb példa a laktanya T alakú kereszteződése. Itt lámpával rá lehetne segíteni a kanyarodásból adódó torlódásra, de a „rendszer” ezt sem tudja kiszolgálni.

Fatáziáljunk

Most képzeljük el, hogy Óbuda-Békásmegyer, Budapest vezetése is olyan módon lokálpatrióta, mint Szentendre jelenlegi vezetése. Képzeljük el, ahogy ez a forgalom nem az ipari park melletti kétsávos úton jut el az M0 híd végéig vagy Budapestig, hanem a budakalászi régi szentendrei úton. Így válik érthetővé, hogy miért gondolom azt, hogy Szentendre visszaél és akadályoz, hogy miért gondolom, hogy közlekedési és infrastrukturális kérdésekben a települési szint fölé kell emelni a döntéshozói szintet.

Határozott vélemény

Ki merem jelenteni, hogy Szentendre visszaél az érdekérvényesítő képességével, ami a főváros közelségéből és a település méretéből fakad. Ez a határozott véleményem.

Ebből fakad az egyik olyan megállapításom is, amihez ragaszkodok és amit igazol mindaz, amit eddig írtam, jelesül az, hogy

A régiót érintő közlekedési és infrastrukturális kérdésekben a döntési szintet a települések döntési szintje fölé kell emelni!

Ugyanis a közlekedés településenkénti maszatolása IS, az egyéni érdekek minden egyéb, a szélesebb közt szolgáló érdekek fölé emelése településenként vezet oda, hogy a 11-es út mára járhatatlan. Ebből és a történésekből pedig az a megállapítás fakad, hogy:

Érthető a szentendrei törekvés, de a földrajzi adottságok miatt nem tartható. Olyan alternatívát elképzelni sem tudok, hogy a 11-es utat kiváltják egy a Pilist kettészelő gyorsforgalmi úttal, bár ez működő megoldás lenne. Annak sem látom az esélyét, hogy a régió a közeli jövőben több olyan hidat kapna, ami a Dunát átszeli összekötve a partokat.

Ennek a régiónak ugyanis sajátossága, hogy Szentendre és Esztergom közötti vonalban a Duna az egyik oldalon és a Pilis a másik oldalon közrefogja, ollóba zárja a településeket. Szentendre pedig ráül az egyik bejáratra a kettő közül. A fontosabb bejáratra és úgy szeretné ezt tenni, hogy akkor és úgy nyitogatja, ahogy és amikor neki tetszik.

Mi zajlik most?

Jelenleg a Szentendrei Önkormányzat a demokrácia című művet adja elő, mely szerint a lakosság eddig teljes mértékben el volt zárva az információk elől, sőt! A jelenlegi polgármester és képviselők mind a 2019-es önkormányzati választás után szembesültek a megdöbbentő ténnyel, hogy hidat készül építeni a kormány! Bezzeg most, most aziután megkérdezik – véleményem szerint hangolják – a lakosságot. De úgy, hogy még szavazást is indítanak. Igaz, nem közhiteles módon, csak amolyan házi szavazást. Szentendre konzultál!

Igaz ez?

Nem! A jelenlegi polgármester 2002. óta Szentendre testületének képviselő tagja. Mint ilyen, 2018. óta ismerheti az EV6 projektet és annak aktuális részleteit. Tényleg elhisszük, hogy egy 17 éve képviselősködő ember nem tud egy ilyen horderejű projektről? Tényleg elhisszük, hogy ő, aki egy civil szervezet életrehívója – TESZ – és jelöltjeként lett most polgármester, nem tudott erről a projektről? Én nem hiszem.

Mi lehet az ok és miről szól az előadás?

Sokféle oka lehet a most zajló előadásnak. Teljesen mindegy, hogy mi a valós ok, minket a valós következmények fognak érinteni.

Márpedig az tény, hogy 2023-ig ennek a projektnek le kell zárulnia, mert az EV6-nak forrásokat biztosító időablak bezárul. Ezért van a döntési kényszer január 31-i határnappal megállapítva és nem azért, amit Szentendre vezetése most hangsúlyosan kommunikál, miszerint őket ZSAROLJÁK!

Ilyen apróságokkal most nem szeretnék dobálózni, hogy az önkormányzat és annak ügyei jogfolytonosak, azaz egy választás esetén esetleg bekövetkező vezetőváltás nem írhatja felül az előző önkormányzat által vállalt kötelezettségeket, az előző testület határozatai nem veszítik érvényüket, stb. Szép is lenne, soha semmi nagyobb léptékű dolog nem tudna elkészülni!

Az előadás tehát arról szól, hogy a jelenlegi önkormányzat hangosan hirdeti: „Hídpártiak vagyunk! de…” és valós alternatívaként akarja bemutatni a Postás strandot, mint alternatív hídhelyszínt. De az nem alternatíva az időtényező miatt. Ugyanis a jelenlegi helyszínek rendelkeznek engedélyekkel, míg a postás strand helyszíne csak lelkes új önkormányzati ujjongással rendelkezik. Az engedélyeztetési eljárás pedig lassú folyamat, sok hatóság részvételével zajlik és törvényben előírt időket kell kivárni közben többször. Számíthatunk egy évet, vagy közel egy évet egy ilyen engedélyeztetésre a postás strandnál is. Erre pedig nincs már idő. Fülöp Zsoltnak volt lehetősége akár 2018-ban is, hogy az akkor még zajló eljárásban az egyeztetések alkalmával javasolja ezt az alternatív helyszínt, de most már erre nincs lehetőség.

Egyébként a korzóról készült látványtervről elmondta, hogy az azzal a baj, hogy a szentendreiek nem látták. Node ő bizonyára látta, hiszen ott ült, ahol arról tárgyaltak, hogy elfogadják-e ezeket a látványterveket. Miért nem vitte a köz elé képviselőként? Miért most rántja elő a nyulat a kalapból?

Ki kell tehát mondanom azt, amit én gondolok. VÉLEMÉNY!

Fülöp Zsolték időhúzásra játszanak. A demokrácia leplével letakart időhúzás vége pedig a projekt meghiúsulását fogja okozni. Így már boldogan költhetik el azt a 2.000.000.000 azaz két milliárd forintot, amit a korzóra kaptak többek között a most víz alá nyomni akart települések polgárainak adóforintjaiból is. Nem lesz híd, a TESZ szavazói örülnek, mindenki más meg lehajtott fejjel él, ahogy tud.

Végre befejezem!

Tudom, hogy nem rövid, nem összeszedett a fenti írásom, de az idő szorít. A január 31-i határnapra – ugye eddig várják Szentendre döntését – pimaszul egy közmeghallgatást tart a városházán…akkor, amikor már nincs miről beszélni. Elmegyünk? Sokan? Mert ez rólunk szól és nélkülünk akarnak dönteni rólunk!

Utolsó kérdés

Egy utolsó kérdést akarok még felvetni. Ez a kérdés pedig az, hogy

Mit szólnak a szentendrei vendéglátós vállalkozók ahhoz, hogy Fülöp Zsolt által megálmodott, mondjuk minden számítást nélkülöző kijelentése miatt, azaz kerékpáros sztráda épül amin tömegek érkeznek, amit nem lehet a korzóra engedni!, no emiatt a turizmus egy igen jelentős részét elterelik tőlük? Tényleg érdekelne ezen vendéglátósok, boltosok véleménye! Nem fog hiányozni ez a forgalom nekik? Nem fog a megnövekedett forgalomból adódó adóbefizetés növekedése a szentendreiek zsebéből?

Tamás Schumayer
Kisoroszi

A PETÍCIÓT ITT ÍRHATOD ALÁ: https://szabad.ahang.hu/petitions/szentendre-belvarosaban-epuljon-az-eurovelo-hid

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás