Merre halad majd az út?

A Szentendrei-szigeti EuroVelo6 kerékpárút nyomvonal tervbemutatója kapcsán hívott össze online fórumot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A decemberi egyeztetésen részt vettek az érintett települések polgármesterei, a tervezők, a beruházók és a szakhatóságok képviselői. Az egyeztetésről Molnár Zsolttól, Szigetmonostor polgármesterétől informálódtunk (A Pilisi-Dunakanyari hírmondó, a lapnak sajnos nincs online felülete, a blogon azonban vendégposztként gyüjtük az anyagokat, ezért a teljes cikket változatlan formában alább olvashatjátok. Forrás itt érhető el.).

„Kulcskérdés volt, hogy a Kisoroszi és Bogdány közötti híd nyomvonala eldőljön, s az építési szándék megmaradjon. Úgy gondolom, ez a terv már elindult a megvalósítás irányába, ezért az online megbeszélés célja az volt, hogy a szigeti nyomvonalról egyeztessünk. Téma volt, hogy merre haladjon, de az is, hogy hol, melyik település, milyen elvárásokat támaszt. Beszélnünk kellett a környezetvédelmi, közlekedési szempontokról is. A tanulmányterv több nyomvonalat vázol föl, így ki kellett mondani, melyik lehetőség kap zöld utat, milyen részleteket, feltételeket kívánnak a felek, a szakhatóságok milyen plusz vizsgálatokat, a közlekedésfelügyelet milyen műszaki paramétereket kér, illetve hogy a települések a használattal kapcsolatban milyen egyéb feltételeket szabnak a kerékpárút építéséhez. Minden témakört sorra vettünk. Ami egyértelműen közös elvárás volt, az az, hogy az út külön nyomvonalon épüljön, ne felfestéssel. Nem csak a polgármesterek, a közlekedési hatóság is emellett tört lándzsát. A másik alapkérdés az volt, hogy meddig menjen az út. Annyi bizonyos, hogy Kisorosziban a hídtól indul, de vajon a Határ Csárdáig vagy a Pásztor révig tart-e? Miután nem tudjuk, hogy egészen pontosan hol lesz a déli híd, abban maradtunk, hogy az eredeti célnak megfelelően, Szentendre belvárosának környékéig legyen tervezve a szigeti nyomvonal. Majd az egyeztetések során, – ha kiderül, hol lesz valóban a kerékpáros híd – finomodhat ez a terv.

Kritikus tervezési pontok

Van egy nehézkes pont Tahitótfalu és Kisoroszi között, ahol nagyon leszűkül az a terület, ahol az úttól és az útmenti területtől a kerékpárutat el lehet vezetni. Ez azért van, mert nagyon közel van a Natura 2000 fajok jelölő csoportja a közúthoz. Ezért kérdés volt, hogy azon a szakaszon hol vezessék majd el. Felmerült, hogy legyen csak felfestve az út, de van ott egy kanyar, ezért kérték a települések, hogy itt a lehetőségeket részletesebben vizsgálja meg a szakhatóság is. Akár több változat is készülhet, az a cél, hogy még ha szűkített nyomsávokon, de mégis önállóan tudjon haladni ez a mintegy 500 méteres szakasz. Az út egy kis résznél lemegy a dúlóutakra – nem pontosan követve a szigeti út nyomvonalát –, utána rátér arra az új gátra, amit nemrég épített meg Tahitótfalu. A gát koronáján megy végig a tahi hídig, s ott egy átvezetés lesz az útpályán. Ez egy kritikus pont, forgalomtechnikával próbálják majd megelőzni itt a baleseteket, illetve forgalomszámlálási adatok segítségével igyekeznek eldönteni, hogy lámpás vagy egyéb csomópont legyen itt. Az út innen átmegy a régi gát alatt, aztán a polgármesteri hivatal utcáján elkanyarodik, s a szigeti út és a gát között megy tovább Tahitótfaluból Pócsmegyer határáig. Ott újra a szigeti út mentén halad. Ennél a szakasznál is azt a lehetőséget támogatta mindenki, hogy külön nyomsáv legyen kiépítve a Sziget út mentén, egészen Szigetmonostorig. Monostornál van egy körforgalom terv a dunakeszi komp megközelítéséhez, aztán pedig jön a kérdés, hogy akkor az út a Határcsárdáig, vagy a Pásztor révig legyen kiépítve. Mi ez utóbbinak örülnénk. A kerékpárút mindenképpen lakott területen megy át majd a településen, ezért felmerült, hogy a kockaköves főúton, vagy az azzal párhuzamos aszfaltozotton haladjon. A párhuzamos sok helyen annyira beszűkül, hogy nagy forgalomnál biztonságosan nem lehet kerékpárral menni. Egyébként a beruházó is a Fő utcán való áthaladást támogatta. Azt mi is támogatnánk, így az út kerékpáros nyomsávján – a könnyebb haladás érdekében – a kockakövet térkőre lehetne cserélni. Ezt a megoldást a közlekedési hatóság is jónak tartja. Amint a kerékpárút kimegy Monostorról, adódik a kérdés, hogy ezután merre? Át kellene menni az út bal oldalára, a dunai oldalra, itt a katolikus temetőnél született egy olyan egyeszség, hogy vizsgálják meg részletesebben, hogy lenne a legjobb elvezetni az utat. Több lehetőség is kínálkozik, az egyik javaslat, hogy az út is legyen „elhúzva” a Kisduna felé, akkor befér a temető és az út közé a szabványos Eurovelo kerékpáros nyom. Majd onnantól menne a keresztgátig, itt pedig az a fő cél, hogy magasabb vízállásnál is tudjanak haladni a bringások. A levezető kiépítésével kapcsolatban is adódott egy dilemma, végül abban maradtunk, hogy a Pásztor révnél legyen. Az EuroVelo6 nyomvonalnak 2023-ig kell elkészülnie, s ha meglesz, Szentendrére révvel, komppal lehet majd átkerekezni. Önkormányzatként mi mindent megmozgatunk, hogy a híd ügyében előrelépés legyen, s igyekszünk tenni azért, hogy a vízi-járművek fejlettsége, felszerelése segítse a kerékpáros forgalom lebonyolítását. A szigeti nyomvonal tervének decemberi bemutatása és az online egyeztetés azért volt rendkívül fontos, mert a tervbemutatás és az itt kapott instrukciók eredményeként indul majd el a mintegy 20 kilométeres szakasz megépítésének engedélyeztetési terve.”

 

További euroveló és hiddal kapcsolatos posztok IDE KATTINTVA érhetők el.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás