Kell az a híd

2017. június 30-án, péntek délután fél hat környékén, a 11-es úton Leányfalu és Tahi között, a 28-as kilométernél, történt egy tragikus baleset, melynek során két autó ütközött össze. Az utat mindkét irányban teljesen le kellett zárni órákra, így aki Leányfalura, Tahitótfalura, Dunabogdányba, Visegrádra, Kisorosziba, Pócsmegyerre, Szigetmonostorra vagy ellenkező irányba Szentendrére – hogy csak a legközelebbi településeket említsem –, igyekezett haza, órákra a kocsiba rekedt, esetenként idős emberekkel, gyerekekkel. A Szentendrei-szigetre – ma még –, két autóskomppal is be lehet jutni Szigetmonostornál, egy 6-8 autó kapacitású kis kompon Szentendre felől – mely nagyjából 8-10 percenként fordul –, és egy 20-22 autó kapacitású kompon Dunakeszi irányából. Az emberek a teljes útzár hírét azonnal osztották a helyi lakossággal a közösségi oldalon, és persze volt, aki a rádióadók híreiből értesült, ezért aki tehette került a Dunakeszi komp irányába. A Dunakeszi kompnak, a menetrendjétől eltérve, lehetősége volt még egy kompot beállítani, így nagyjából fél héttől 10 percenként tudta összekötni a két partot, irányonként 20-22 autó számára. Akár hogy számolok, hat-hétszáz autónak sikerült kikerülnie a teljes útzárat, de nincs kétségem afelől, hogy legalább még egyszer ennyien beragadtak – volt aki este háromnegyed tízre ért haza. A buszok természetesen órákat késtek, a környék közlekedés szempontjából, órákra, teljesen lebénult, konkrétan megállt. Amennyiben a környező településeken egy tűzesethez tűzoltókra lett volna szükség, vagy ne adj isten mentőre, akkor elég bajos lett volna megoldani a feladatot, ugyanis a 11-esnek gyakorlatilag nincs alternatívája, a szigetre a két kompon kívül bejutni nem lehet, ha a tahitótfalusi Tildy Zoltán híd megközelíthetetlen.
Szigetmonostor és az M0-ás híd kálváriáját, ma már talán mindenki ismeri, ezért csak szűkszavúan térnék ki rá. Mikor annak idején az M0 híd engedélyeztetési eljárása zajlott, az akkor még picinyke település, nem megfelelő jogi úton nyújtotta be feltételét, hogy közigazgatási határán megépülhessen a híd, ezért a feltétel nem került bele az engedélyeztetési eljárásba, ellenben egy 1999-es környezetvédelmi engedély, egy úgynevezett „kis híd” megépítését írja elő az M0-ás híd végleges átadásához. Ezt a feltételt emelte ki az állam, amit Szigetmonostor a bíróságon támadott meg. A pert – hosszú évek után –, 2015 áprilisában – azaz több mint két évvel ezelőtt –, Szigetmonostor megnyerte, azonban sajnos a híd építésére érdemi előrelépés azóta sem történt. Sőt, ahogy az Szigetmonostor hivatalos oldalán olvasható, a falu jelenlegi vezetése, 2016 márciusában már szóban meg is állapodott egy kompenzációs csomagról az NFM-mel – lásd itt.
Az EuroVelo6 kerékpáros út ide eső nyomvonala már ki van jelölve, melyet szerencsére nagyon okosan, átvisznek a Szentendrei-szigeten, minek érintetlensége, természeti szépsége, turisztikai vonzereje vitathatatlan. Az út a szigetre Kisorosziba fog beérkezni egy hídon, valamint Szigetmonostornál megy ki. Jelenlegi állás szerint, Szigetmonostoron a Határcsárdai komp nyomvonala van kijelölve – az a mai napig kérdés, hogy a komp a gyakorlatban, a híd mellett közlekedhet-e, az viszont, hogy gazdaságosan lehet-e üzemeltetni a rendszeres gyalogos forgalom elmaradásával, már nem annyira kérdés, vélhetően a komp, megfelelő anyagi támogatás nélkül, meg fog szűnni. Emlékezzünk a cikk kezdetére, gyakorlatilag ez a komp egy minimális alternatíva a környező települések számára.
Mi, akik a Szentendrei-szigeten élünk, szeretjük a szigetet, a páratlan élővilágát, a levegőt, a mikroklímát, felelősen gazdálkodnak a gazdálkodók, őrizzük Budapest ivóvízbázisát, igyekszünk szimbiózisban élni a szigettel és a környezettel, nem akarunk autópályát, zajt, nem szeretnénk veszélyeztetni Budapest ivóvizét, az élővilágot, a 25 védett növényfajt, a 205 madárfajt, a természetet. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a környező települések számára is – szükség esetén –, elengedhetetlen egy alternatív útvonal, melynek kapacitása adott esetben képes kiváltani a 11-es utat. Nem csak Szigetmonostornak, de a környező település több tízezer lakosa számára szükséges egy alternatív útvonal, melyet szükség esetén meg lehet nyitni. Ez a környék, természeti adottságai miatt, nem hasonlítható más környezethez, itt nincs a 11-essel párhuzamos út a hegy miatt, a szigetet és tízezernyi lakosát, a Duna körbeöleli. Jégzajlás, vihar vagy árvíz esetén, ha a kompok nem tudnak közlekedni, egy hasonló teljes útzár esetén, szárazföldi kerülő, ha nagyon szigorú akarok lenni, legközelebb Esztergomban van – ami azért eléggé nonszensz, lévén a közigazgatási határa Szigetmonostornak egészen a Római partig nyúlik be Budapesten.
Én személy szerint nagyon hálás vagyok Révész Máriusz – az EuroVelo-ért felelős kormánybiztos –, úrnak, hogy többször is elmondta, az EuroVelo hidat nem szándékuk összemosni az autóshíd kérdésével, nem akarják kiszúrni a szigetmonostoriak szemét egy gyalogos és kerékpáros híddal az autóshíd helyett, sőt úgy nyilatkozott, hogy a véleménye szerint csak akkor lehet az EuroVelo6 beruházás sikeres, ha a döntő többség számára megfelelő megoldás és terv születik. Ugyanakkor azt látni kell, szükséges egy a környezeti szempontokat figyelembe vevő, de adott esetben akár 100.000 ember életminőségére is pozitívan ható, esetenként emberéleteket és anyagi értékeket is megóvó, alternatív megoldást találni. Kell az a kis híd – van, mikor úgy kell, mint egy falat kenyér. Természetesen nem Szigetmonostor az egyetlen zsákfalu az országban, de a zsákfaluk többségét – ha máshogy nem -, földúton meg lehet közelíteni végszükség esetén, viszont mivel Szigetmonostort a Duna veszi körül, így erre itt lehetőség nincs. Ha Szigetmonostor déli részén, csak egy sorompós, a helyi lakosság által használatos kis híd épül meg, mely a környezetet nem befolyásolja számottevően károsan, ellenben melyet adott esetben meg lehet nyitni a forgalom előtt – ha az szükséges-, már van egy alternatív lehetőség a környező településen élők számára a fent említett esetekre. Már többször, több esetben bebizonyosodott, hogy nem csak a Szentendrei-szigetnek, de a környező településeknek is szüksége van még egy autóshídra a szigetre, egy alternatív menekülő útvonalra, szükség esetén.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás