Szuperzöld

A kezdeti nehézségeket túl lépve, most már igazán működhetne másfél évnyi rutinnal a hulladékgazdálkodásunk. Azon az apróságon, hogy nem kapok hulladékgyűjtő zsákot – vagy ha mégis, akkor az, hogy, hogy nem eltűnik –, már túl léptem…
A zöld hulladéktól viszont, sajnos csak nem sikerül megszabadulnom. Múlt héten keddre kiraktam a zöld hulladékot – zsák nem lévén – a telek elé, gondoltam elviszik. Hát nem vitték el. Balga fejjel mellé pakoltam a lomokat lomtalanításra, hátha annak ellenére, hogy elvileg zöld hulladékot nem visznek el, valahogy csak eltűnik. Ma újfent kedd van és eddig abban reménykedtem, hogy elnéztem a naptárt, hát ha ma elviszik, de ma is rajtam maradt. Közben meg ki-ki néha vagy ráhúzza az útra, vagy a szél tolja odébb, vagy az is lehet, hogy csak a 90-100al a komptól berepülő pilóták által keltett huzat viszi az útra, de most már nem tudom mit kezdjek vele. Ha már 30.000.- forintot fizetek hulladékgazdálkodásra, évente kétszer elvihetnék,mert más nyesedéket, vágott füvet, úgy sem teszek ki, hisz szuperzöld vagyok és újrahasznosítom, komposztálom, stb.
Az is eszembe jutott, hogy itt van ez a klímaparkos komposztálós, mulcsolós őrület, hátha ott fel tudnák használni gigamegaszuper zöldnek, ez ügyben érdeklődnék, hogy esetleg ha a legközelebbi mulcsolásnál felhasználásra elszállítanák, én azt nagyon értékelném. Természetesen a nyersanyagért semmiféle ellentételezést nem várok el, azt a klímapark projekt részére teljesen díjmentesen ajánlom fel, ezzel is támogatva azt. Viszont ahogy kiderült, a Mulcsüzem is csak egy 430.000.- eurós látszatberuházás, aminek az előnye maximum az az elektromos golfbusz, ami vélhetően 10 év múlva már a kapuban sem lesz – szemben mondjuk egy LPG üzemi szintén környezetbarát, de üzembiztosabb és önmagában is biztonságosabb IVECO busszal… Érthetetlen számomra, hogy ekkora összeget miért nem lehet ésszerűen elkölteni… Vagy ha már elköltöttük mulcsüzemre, brikettálógépre, faelgázosító kazánra, miért nem élünk ezekkel a lehetőségekkel, miért nem építünk rá pénztermelő beruházást, teremtünk munkahelyet és nem utolsósorban rendezettebb környezetet a településen? Ezzel a hozzáállással nincsenek kétségeim, hogy fog kinézni az a tanösvény hamarosan… Nesze neked ökofalu és környezettudatos település… 🙁

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás