Újabb autóshíd a Dunakanyarban?

Január elején járta be a sajtót a Magyar Közlöny tavalyi utolsó számában felfedezett meglepetés, hogy a kormány számos út terv átírása mellett, az M0-át, a pilisi hegyeken átvezető szakaszáról lemondva, az M100-as, az M10-es, valamint a 10-es út és a 11-es út között megépülő szakaszával zárná körbe, mintegy zsák alakban. Az OTrT Natura2000 „konfliktus” térképét elnézve, boldogak lehetnek a környezetvédők, azonban ne gondoljuk, hogy „csak” környezetvédelmi – és persze anyagi –, szempontjai vannak ennek a döntésnek. Az MTI 2012-ben adott hírt arról, hogy sikerült stratégiai partnerségi megállapodást kötnie a magyar kormánynak a Suzukival, mely megállapodáshoz erősen köze lehetett annak az ígéretnek, hogy megépítik a Suzuki-gyárnak otthont adó Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt – ez lenne a most bejelentett M100. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő ZRT – továbbiakban NIF –, több tanulmányt is készítettet, ezek egyike a 2015-ös, melyben az M100-as nyomvonal Duna irányába történő tovább vezetése is megvizsgálásra került – megjegyzem említett útszakasz műszaki tanulmánytervei, megvalósíthatósági tanulmányának előkészítése is folyamatban van, mi több a környezetvédelmi dokumentációi már kihirdetésre kerültek a Pest Megyei Kormányhivatal oldalán. Az M100-ast Völner Pál – az esztergomi térség országgyűlési képviselője –, már a november 23-i Ister-Granum társulás 10. évfordulóján rendezett konferencián megemlítette, ahol már a híd is szerepelt a távlati tervek között. A most megjelent tanulmány szerint pedig, míg az M100-as forgalombahelyezésének éve 2023, az Esztergomot és Párkányt összekötő híd megépítése 2033-ra várható.

Az M100 autóút kezdőcsomópontjának, az M1 autópálya elválási csomópont II. ütemű teljes kiépítésének várható időpontja: 2035.
M100 autóút 11. sz. főútig tervezett távlati továbbvezetése az Esztergom és Štúrovo (Párkány) közötti Duna-híd megépülésével szorosan összefügg. Megrendelői tájékoztatás szerint a híd átadása 2030 utánra tehető, így a gyorsforgalmi út továbbvezetésének megépítése 2033 körül várható. A távlati továbbvezetés kiépítése során az Esztergom-Kertváros csomópont átépítésre kerül. Az M100 autóút végcsomópontjának, az Esztergom-Kertváros csomópont II. ütemű kiépítésének várható időpontja: 2033.

Az M100 autóúthoz kapcsolódó közutak esetében az I. építési ütemben – az M100 autóúttal egy időben – tervezett a 103. sz. M1 – Bicske másodrendű főút, Úny összekötőút, Tinnye – Piliscsaba elkerülő út I. szakasz (M100 autóút és 1133 j. út között), Dorogi bekötőút kiépítése. Ezen utak tervezett forgalomba helyezésének éve: 2023.

Az M100 autóúthoz kapcsolódó közutak esetében a II. építési ütemben tervezett a Tök – Perbáli bekötőút, Tinnye – Piliscsaba elkerülő út II. szakasz (1133. j. út és 10. sz. főút között), Piliscsaba északi elkerülő út. Ezen utak tervezett forgalomba helyezésének éve: 2033.

A forgalmi adatok alapján a távlati referenciaállapothoz képest a gyorsforgalmi út hatására a 102. sz. főút forgalma jelentősen csökken. Az M1 autópályától Tinnyéig referenciaállapotban 8-10 ezer jármű/nap lenne a forgalom, ez csökken le a beruházás hatására 3-4 ezer jármű/napra, azaz 51-75%-kal kisebb forgalom terheli az érintett települések belterületét. Ez a változás már érezhető lehet mind a közlekedésbiztonság, mind a forgalom okozta légszennyezés és zaj területén.
A jelentős forgalmú M1 autópálya és az 1. sz. főút esetében a változás legfeljebb 11%, előbbi esetében növekedés, utóbbinál csökkenés feltételezhető. A 10. sz. főútnak a 102. sz. és a jelenlegi 117. sz. főút közötti szakaszán 41-54%-os forgalomcsökkenés várható, azaz Leányvár átmenő forgalma jelentősen csökken.

Az új gyorsforgalmi út következtében a távlati referenciaállapothoz képest majdnem mindegyik csatlakozó mellékúton jelentős, 25%-ot meghaladó forgalomcsökkenés várható. A ráhordó-utak esetében a forgalomnövekedés jellemzően 25% alatti, azaz nem jelentős.
Kivételt képez ez alól a 1133. j. út, melyen a Tinnyét és Piliscsabát elkerülő utak miatt 50% körüli a forgalomnövekedés. Az útszakasz felújításra, korrekcióra kerül, a legközelebbi lakóépületek 100 m-re találhatóak.

A poszt kiemelt képe az A.D.U Építész Iroda Kft által közzétett Komáromi Duna-híd építés animáció részlete. Érdemes végignézni:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás