Iskolahajó járat beindítása

Az elmúlt időszakban a 11-es út zsúfoltsága miatt a Tahitótfaluban és a környező településeken lakók gyermekeinek a szentendrei oktatási intézményekbe való bejárása kezd lehetetlenné válni. A helyzetet érzékelő szülők azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy az önkormányzat vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne a gyermekek számára iskolabuszt indítani. Elméletileg ez egy járható megoldás lehetne, azonban a gyakorlat azt bizonyítja, hogy az araszoló gépkocsisor között csak eggyel több autóbusz lenne. Ekkor vetődött fel bennem az a gondolat, hogy a kis Duna-ágat kihasználva egy iskolahajó járatot lehetne beindítani, tekintettel arra, hogy a közelmúltban került felújításra a Tahi oldalon lévő kikötő. 2018. november 8-án levélben fordultam Spányik Gábor úrhoz, a MAHART PassNave Kft. ügyvezető igazgatójához, hogy vizsgálják meg a javaslatom megvalósíthatóságát, miszerint a cég szakmailag megvalósíthatónak tartja-e iskolajárat beindítását a kis Duna-ágon, iskolai napokon Tahitótfalu – Leányfalu – Szentendre vonalon. Ezzel együtt kértem, hogy vizsgálják meg Dunabogdány bevonásának a lehetőségét is. 2018. november 22-én megkaptam ügyvezető úrtól a kért szakmai véleményezését, melyben rögzítették az előzményeket, a vizsgálati körülményeket (kiköti infrastruktúra, idejárási körülmények, menetidő a rendelkezésre álló hajóparkkal), továbbá a kis Dunaág hajózhatóságát különböző vízállások tekintetében. Leírták, hogy a Szentendrén és Tahitótfaluban lévő kikötő ki tudja szolgálni a hajójáratokat, a Leányfalun lévőnél azonban a bejáróhidat 25 m-esre kell cserélni. Dunabogdány jelenleg nem rendelkezik nagyhajó fogadására alkalmas kikötővel, mert a mederviszonyok nem teszik lehetővé olyan kikötő létesítését (a parti mederrész hordalékkal elrakódott). A vizsgálat megállapítja, hogy tahitótfalui indulással kalkulálva, Leányfalu 15 perc, Szentendre 30 perc alatt érhető el. Az összefoglalóban rögzítik, hogy optimális vízállásnál (Budapest 120 cm+) az iskolahajó járat, a jelenlegi kikötői infrastruktúrával üzemeltethető. A meglévő hajótípusok tekintetében javasolt radarrendszer beszerzése, mert a járat gyakran üzemelne ködben és sötétedés után. A javaslat végezetül rögzíti, hogy Tahitótfalu legyen az a gyűjtőhely, ahonnan az iskolahajó járat elindul. A reggeli időszakban (igények felmérését követően) 15 percenként futnának ki a járatok. Három hajóval 500 gyerek szállítható, de a kapacitás bővíthető. Délután a helyi iskolákkal koordinálva indulnának a járatok, félórás – órás időközökkel, az igényekhez igazodva. Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testületét a soron következő testületi ülésen tájékoztattam, és támogatták előterjesztésemet az iskolajárat beindításával kapcsolatban. Tekintettel arra, hogy Tahitótfalun, Leányfalun kívül Dunabogdány, Kisoroszi, Pócsmegyer, illetve Szigetmonostor diákjait is érintheti az iskolajárat megvalósítása, összehívtam és tájékoztattam az érintett települések polgármestereit is, akik egyhangúlag támogathatónak tartották az iskolahajó járat létrehozásának kezdeményezését, egyben megfogalmazták a településeiket érintő elvárásokat. Annak érdekében, hogy pontos információkat kapjunk a felmerülő igényekről, november 22-én levélben fordultam Szentendre tizenegy oktatási intézményének vezetőjéhez azzal a kéréssel, hogy települési bontásban adják meg az érintett településekről az intézményükbe járó gyermekek létszámát. Másnap 12 óráig valamennyi intézményvezető megküldte a kért adatokat – itt szeretném megköszönni minden intézményvezető operatív munkáját -. A környékbéli településekről tizenegy intézménybe összesen 607 gyermek jár naponta. Dunabogdányból 60 fő, Tahitótfaluból 212 fő, Leányfaluból 143 fő, Szigetmonostorból 79 fő, Kisorosziból 39 fő, Pócsmegyerből 63 fő. Miután ezek a számok nem jelentik azt, hogy mindenki igénybe venné az iskolahajó járatot, a szülők számára megfogalmaztunk egy kérdőívet, amelyet még ez év decemberében a fenti intézmények vezetőin keresztül juttatnánk el hozzájuk. Információt kérnénk, hogy mely településekről járó iskolások vennék igénybe a Tahitótfalu – Leányfalu – Szentendre megállóhelyekkel (30 perc menetidő) az iskolahajó járatot. A kérdőívet jelenleg véleményezésre megküldtük a MAHART PassNave Kft-nek. A véleményezés ki fog térni arra is, hogy milyen költségeket jelentene a járat igénybevétele, és szélsőséges vízállás tekintetében az iskolajáratot hogyan lehetne konvertálni a Volánhoz. E kérdések tisztázása érdekében Spányik Gábor ügyvezető igazgató úr tárgyalt a Volán igazgatójával. A Volán együttműködést tanúsított a felmerülő kérdések megoldásában (pl. a ráhordó járatok kialakításában, menetrend korrekcióban stb). E kezdeményezésemről tájékoztattam Hadházy Sándor urat, választókerületünk parlamenti képviselőjét, aki támogatja a projekt megvalósítását. Abban az esetben, ha az iskolajárat beindulna, lehetőség lenne annak átgondolására, hogyan lehetne a meglévő parti infrastruktúrát fejleszteni (parkolók, esetleges várótermek kialakítása). Úgy gondolom, hogy a gyermekek iskolába járásának ezen módja rendkívül pozitív hatást gyakorolna a gyermekekre, miután szép környezetben, biztonságosan jutnának el Szentendrére. A jelenlegi hajók fűthetőek, wi-fi rendszerrel ellátottak. Szentendrei kikötéssel a tizenegy iskola „védett” óvárosi részen keresztül közelíthető meg, illetve a Móricz Zsigmond Gimnázium és a Barcsay Jenő Általános Iskola a Bükköspataknál kialakított aluljárón keresztül, ezáltal nem szükséges a 11-es úton történő lámpás zebra igénybevétele sem. Remélem, hogy az iskolahajó igénybevételével, szokásaink részbeni átalakításával gyermekek Szentendrére és onnan haza jutása kedvezően változna.

 

Dr. Sajtos Sándor polgármester
Forrás: Tahitótfalu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás