Turizmust fejleszt a csapat

Tavalyi évben a falu ügyvédje – Dr. P. Horváth András úr, aki mint tudjátok, hosszú évek után, megnyerte az ominózus híd pert az állammal szemben –, úgy döntött, hogy az általa és a gyermekei által szeretett kis falunkat megmutatja a budapesti iskolában járó, gyermeki osztálytársainak. A program lényege volt, a falu által biztosítható turisztikai modulok […]

III. Piros Lábos Fesztivál

Épp most bukkant fel előttem a III. Piros Lábos Fesztivál plakátja. Idén is megnyílik pár porta és lesz helyi ínyencségek kőstólája, valamint három fellépő is a színpadon! Fellép a Cimbaliband,… … az Eugenia Formáció,… … és a Bohemian Betyars Azt hiszem a hangulat garantált lesz, ugorjatok be egy cigánypecsenyére! 😉

A turizmus másik oldala

Előző cikkem még nem is osztottam meg a facebookon, mert egy cikk sorozatnak szántam, de már több százan olvasták. Gondolom valaki érdemesnek tartotta megosztani, ezt ezúton is köszönöm és megtisztelő. Ebben a posztban a másik oldalon megtapasztalt anomáliákat, számomra érthetetlen dolgokat gondoltam leírni. Aki ezt a blogot ismeri, az tudja rólunk, hogy nagyon pörgős életünk […]

Turizmus egyik oldala

Pár hete megkeresett egy úr, aki olvassa a blogom és tetszik neki. Szeretett volna velem csinálni egy riportot a Szentendrei-sziget turisztikai fejlesztéséről – ő ugyanis ezen területen dolgozik jelenleg. A riportot nem éreztem helyénvalónak, mert azt gondolom nem vagyok kompetens ez ügyben, de pár mondatot beszélgettünk. Azonban azóta is gondolkodom ezen a történeten… A turizmusnak […]

Még lehet nevezni az idei Kihívás Napjára!

Április 28-ig lehet nevezni az idei Kihívás Napjára. Magyarország legnagyobb szabadidősportos megmozdulásán a településeken kívül 2016-ban sportszerkesztőségek, tűzoltóparancsnokságok és cégek is versenyeznek majd május 25-én. Legyen a Te településed is részese a közös megmozdulásnak! Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetségének elnöke szerint a tavalyinál is több résztvevőre,          800 000 emberre számít a Magyar Szabadidősport Szövetség […]

Kúltbiz volt

Tegnap összeült a Kúltbiz, és mivel régóta nem jártam ülésen, kíváncsi voltam, hogy szokott össze az új csapat és egyáltalán milyen irányok kezdenek körvonalazódni. Kezd izgalmas lenni az új testület. Egyrészt teljesen más tematika szerint működik és zajlik egy ülés, másrészt kezdenek körvonalazódni a húzóemberek. Mondjuk azt a fajta alaposságot, még mindig nem érzékelem senkin […]

Megvalósul a Dunai tömegközlekedés

A 2030-ig felvázolt Balázs Mór-terv legfontosabb célja a Duna integrálása Budapest közlekedési rendszerébe, melynek keretében EU forrásból 20 milliárdot kívánnak fordítani a fejlesztésre. A tervpályázat elkészült, keretében 26 hajó megépítése mellett, jut fedezet a kikötők modernizációjára, P+R parkolók kialakítására, biciklitárolókra, sőt, esetenként autóbusz fordulók is létesülnek. A kikötési idő lerövidítését a katamaránok félautomata rendszerrel oldják […]

Ahogy kívülről látnak minket

Elég nehezen megy az alvás a napokban, általában ilyenkor a google-be szigetmonostor szót szoktam beírni és keresem a képeket, videókat, cikkeket a falunkról. Kik milyen képet, videót hova töltött fel, mit írnak rólunk ha írnak. Minap hívta fel a figyelmem egy kedves ismerősöm, hogy olvasott egy cikket a Gödi Körképben, egy biciklis körről a falunkban. […]

Az építőjellegű kritika nem gáncsolás

2014. augusztus 16.(rendezvény napja előtt másfél hónappal): testületi ülés a faluházban, itt hangzott el először a Nevesincs fesztivál és itt kértek a testülettől 2 millió forintot és itt hangzott le, hogy ezt Molnár Zsolt hónapok óta szervezi(!) a 7 másik szervezővel, ezért ez az egész nem új, csak eddig nem volt beterjesztve. Még ezen a […]

Kusza gondolataim egy fesztivál körül

nem jelzi jobban semmi, hogy ez egy privát blog, mint az ha megosztom legmélyebb személyes gondolataimat, valamiről ami ráadásul ennyi kényes kérdést vetett fel és ennyi embert érint. Először is nem értem mi ez a pénztől való félelem. A pénz egy eszköz! Miért ne hozhatna pénzt egy rendezvény? Miért ne lehetne nyereséges? A pénz egy […]

Piros Lábas válaszok

Engedd meg, hogy – a szervezők nevében – hadd reagáljak a szimon.hu-n megjelent „Nevesincs fesztivál” című írásodra. Szeretnénk elöljáróban hangsúlyozni, hogy jó dolognak tartjuk azt, hogy legyen egy online fórum, és azzal a céllal is egyetértünk, hogy szükség van a párbeszédre, véleménycserére és a (lehetőség szerint) építő vitára. Írásodban azonban sajnálatos módon megfogalmaztál pár olyan […]

Nevesincs fesztivál

avagy kampányrendezvény közpénzből??? Testületi ülés volt ma 8-órától, majd 10-től közmeghallgatás. Sajnos a testületi ülésen kevesen voltak, pedig jó lett volna ha többen fültanúi az eseménynek. Történik ugyanis, hogy a Horány oldal által megírt szomszédok – akik ugye adómentességet élveznek a faluban –, miután az ingatlan panama támadást a polgármester úr sikeresen visszaverte, hálából(?) a […]

Kultúr, áll is, ül, és……

Szigetmonostor.hu oldalon mikor felfedeztem a Kulturális-Sport, Környezetvédelmi és Településfejlesztési Bizottság ülésének meghívóját, kapva kaptam az alkalmon, hiszen az elmúlt években ez volt a harmadik ülésük-mindet meg kell hirdetni-, szóval mindenképpen el szerettem volna menni. Meg aztán mivel elkezdtük szervezni a 2015 fesztivált, ezért naivan azt gondoltam arról lesz szó, esetleg „lenyúlják” az ötleteinket. Most nem […]

2015 fesztivál, szervező gondolatok

Azt hiszem nem kell mondanom, de azért leírom, hogy nem gondolom, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, biztos vagyok benne-hiszen jeleztétek is páran-, hogy másnak is eszébe jutott az évszám apropóját meg kellene lovagolni- a különbség csak annyi, hogy én a tettek mezejére léptem. Az igazság az, hogy engem nem csak az évszám motivál, hanem […]

Örökségvédelem

[FBLL]Tegnap ismét összeült a testület és a jó néhány napirendi pont közül a falu régi házainak, utcaképének megóvása volt az egyik napirendi pont. A cél dicséretes, mi több úgy gondolom az egész falu örömmel venné, ha lenne egy szép főutcánk ahol végig lehet sétálni egy fagyival a kezünkben a Duna part felé véve az irányt […]

330 milliárd forint támogatás a turizmusnak

Magyarország európai uniós csatlakozása óta – 2004 és 2013 között nagyjából 330 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezett a turizmusba, ami az ország számára elérhető összes uniós forrás 4,3 százaléka – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára az MTI érdeklődésére. Horváth Viktória hozzátette: a 10 év alatt mintegy 1360 projekt kapott […]

Kis falusi gazdaságtan

Anélkül nem lehet felelős véleményt nyilvánítani, hogy valaki ne tudja hogyan működik a rendszer, de mivel nincs mindenkinek közgázdiplomája, vagy egyszerűen csak fogalma nincs hol nézhetne utána, vagy nem meri megkérdezni de érdekli, hát álljon itt e poszt, melyben a teljesség igénye nélkül megpróbálom körvonalazni hogyan is működik egy önkormányzat. Mivel igen száraz, ezért megpróbálom […]

“A sikeres faluvezetés nem hivatali, sokkal inkább menedzseri munka”

A Magyar Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖSZ) rendezvényén hangzott el ez a mondat Kis-Pál Miklós polgármestertől, miután a rendezvényen ismertették a 2014től induló Vidékfejlesztési programot. 2014 és 2020 között 1400 MILLIÁRD forint támogatást kap a magyar vidék uniós pályázatok útján, melynek fő célcsoportja a vidéki vállalkozók és falusi gazdaságok. Külön alapprogram lesz a fiatal gazdáknak, valamint […]

Vízi tanösvény Surányban

A Surányi Fürdő egyesület Surány külterületén, Vízművek volt diszpécserháza környékén létrehoz egy kisebb víztározót- gyakorlatilag tavat-, mely élő víz lesz hightech biológiai rendszerrel, ami egyben tanösvény is, ahol közelebbről meg lehet ismerni a vízi bioszférát. A diszpécserházban létrehoznak egy látogatóközpontot és egy laboratóriumot. A projekt amellett, hogy a gyermekek környezettudatos nevelését segíti és turisztikai látványosság […]

Turizmus az EU28-ban

Az eurostat által kiadott elemzésből kiderül, hogy a turizmus a válság ellenére – vagy talán pont a válság hatására – igencsak virágzó szektor, mely a válság éveit tekintve a külföldi vendégéjszakákat nézve 27%-os növekedést ért el az EU28 tagállamában. Magyarországon a 24millió eltöltött éjszaka 12/13 viszonylatában 5%-os növekedés. Ez egy olyan vonat melyre érdemes lenne […]

A gyümölcsös, mint Szigetmonostor közösségi tere

Tíz év múlva az elmúlt évek tendenciája alapján közelíteni fogjuk a 3500-4000-es lélekszámot, még akkor is ha nem lesz híd, de ettől én optimistább vagyok és úgy vélem lesz híd, már pedig ha lesz akkor az valószínűleg a Határcsárdánál fog átívelni a Dunán, ami azt feltételezi, hogy a Gyümölcsös gyakorlatilag Szigetmonostor hídfőjéhez kapcsolódik, azaz Szigetmonostor […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás