Ürül a kassza???

Hiába na, közeleg az év vége… Először olyan szolgáltatásról kaptam csekkeket, amit nem vettem igénybe-mert, hogy a gyerekek olyan betegek voltak nyár első felében, hogy nem voltak óvodában, mi több, még anyuka se tudott dolgozni menni, mert felváltva pakoltuk a gyerekeket a hűtőfürdőbe, a 40 fokos lázzal. Minap pedig az óvónéni ahelyett, hogy a gyerekekkel tudott volna foglalkozni, tértivevényes postát nyomot a szülők kezébe. Na itt álljunk meg egy pillanatra. Értem én, hogy spórolni szeretne a hivatal, de azt ha lehet, ne az ifjúság rovására tegye. Vagy ne legyen tértivevényes, mert akkor ha van ideje az óvónéninek, majd oda teszi mindenkinek a szekrényére, vagy ha ilyen horderejű, akkor szánják rá azt a pár száz forintot. De ha már nagyon spórolni szeretnének, akkor ültessenek fel valakit egy biciklire a hivatalból – ahogy ezt egyébként régebben is tették – és hajrá. Hagyjuk már, hogy mindenki azt csinálja, amihez ért, ami a szakmája,és amiért felvették.

Na de most jön a slusszpoén. A boríték tartalma. TÁDÁM. Kaptam egy egyenlegközlőt, mely szerint van egy 6 hónapos elmaradásom a hivatal e-számla rendszere szerint. Ez nem semmi… laza fél éves elmaradásról most kapok értesítést? Jól működnek a dolgok, érdemes volt szerverre százezreket beruházni, hogy más egyébről ne is beszéljek… Na de, hogy még érdekesebb legyen a történet, nincs is elmaradásom. Évekre visszamenőleg, meg van minden csekkem mindenről, van amiről digitálisan-mert úgy kevesebb helyet foglal. Természetesen erről is. De ha nem lenne, akkor most fizethetném be? Ezek szerint igen.

De volt más próbálkozás is… Minthogy Győrbe vettek fel az egyetemre, és nem a családi autót akartam elvinni, vettünk egy kisebb autót. Az adás-vételin még meg sem száradt a tinta, a hivatal már küldte is a gépjármű adóról a csekket, holott, nem is küldhetné!!!! Ugyanis az adó teljes éves befizetése, azt a személyt terheli, aki üzembentartóként volt bejegyezve az év első napján, január elsején!!!

Legyetek résen, ne higgyetek minden csekknek, lehet, hogy már befizetted, de az is lehet, hogy nem is kell befizesd! Közeleg az év vége…..

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás