Több ezer OTP LTP számláról eltűntek a kamatok?

Tájékoztatásért, segítségért, az ügy kivizsgálásáért fordulok Önökhöz, mert több mint 200.000.000.- forintról van szó, melyet az állami költségvetésből fizetett az állam lakossági OTP LTP számlákra.

Öt település – Pócsmegyer, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Leányfalu, Szentendre – tömörült a Dunakanyari Csatornázási Társulásba és nyerte el a KEOP-1.2.0/B/10-2010-0061 azonosítószámú csatornabővítési pályázatot 2011-ben. A projekt keretében 15%-os önerőre volt szükség, melyet egy különálló szervezet, a Csatornázási Társulat szedett a lakosoktól. A gesztor település olyan sikeresen pályázott a következő években, hogy még a projekt átadása előtt az önerőpályázatoknak köszönhetően, a lakossági önerőre nem lett szükség, azaz a projekt 100%-os támogatottságot nyert a Magyar Államnak köszönhetően – ezt az Innovációs Minisztérium is megerősítette, lásd képek. A projektet 2015 decemberében lezárult, a lakossági önrészt kezelő Társulatnak a törvényi előírások szerint 30 napon belül el kellett volna kezdenie elszámolni. 2016-ban egy lakossági fórumon a Társulat ügyrendi bizottsági tagja – Rózsa József -, ezt az elszámolást 2025-re prognosztizálta. Nádas Zsolt a Társulat felügyeleti bizottságának tagja, folyamatosan úgy tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a Társulat működését rendben találja. 2017-ben a lakossági önerőt kezelő Társulat elnöke – Szűr Tímea -, az OTP LTP számlákra hivatkozva hárította a lakosság elszámolási igényét, majd 2018-ban a növekvő lakossági nyomásra mégis elkezdte az elszámolást. A lakosonkénti 240.000 forintos önerőből, két részletben 170.000.- forintot vissza is fizetett a tagoknak, de az LTP kamatokról – a fennmaradó 70.000.- forintról, azóta se kaptunk elszámolást, tájékoztatást, semmit. Az OTP-nél vezetett LTP számlákra érkezett számlánként körülbelül 70.000.- forint szőrén szálán eltűnt(?), annyira, hogy a Társulat tudomásunk szerint meg is szüntette a számláját – bár erről hivatalos tájékoztatást nem kaptunk! 2018-ban próbáltunk beszélni az OTP-vel telefonon, de ott azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ők csak a Társulattal tartják a kapcsolatot. Pócsmegyer településének polgármestere többször is tájékoztatta a lakosságot, hogy a lakosok pénze ott van a Társulat számláján és ott kamatozik. Molnár Zsolt Szigetmonostor polgármestere több helyi lapban is bírálta azokat a lakosokat, akik az elszámolással kapcsolatban érdeklődtek, kérdőre vonták az elszámolást, mert szerinte minden rendben van és aki szerint nem, az tegyen feljelentést. Szentendre vezetése egyáltalán nem foglalkozik az üggyel, érdemi választ, tájékoztatást nem kaptunk. Körülbelül 3000 tag LTP számlájára utalt a Magyar állam számlánként 70.000.- forintot, mely így összességébe véve több mint kétszáz millió forint, amiről se beszámoló, se elszámolás, se hír nincs.

Válaszukat és a kivizsgálás eredményét előre is köszönöm.

A  nyílt levél címzettjei: Orbán Viktor Miniszterelnök, ITM, MNB, Magyar Államkincstár, OTP, és összesen több 33 különböző minisztérium, szervezet, hivatal.

https://szimon.hu/wp-content/uploads/2019/04/itm_onero0.png

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás