Ovisoknak is van foci

Előnnyel indulnak a mostani 4-5 évesek, hiszen amikor én a fiamat elvittem az óvodába, még nem volt számukra fociedzés. Egy éven keresztül rágtam Sanyinak és Manónak a fülét, hogy de legyen, és Roli felvállalta a piciket. Ez nagy dolog, hiszen ha megfigyeljük már a három-négy évesek is előszeretettel rugdalják, dobálják a labdát, mert örömüket lelik benne, és ezt kell kihasználni arra, hogy a gyermeknek igénye legyen a rendszeres mozgásra. Az ovifoci célja még közel sem az, hogy profi futballistákká váljanak a gyermekek, hanem az, hogy megszerettessük velük az aktív mozgás örömét, megtanuljanak a labdával bánni.

Bence labdát vezet

Bence labdát vezet

A futball szabályrendszere elég összetett, óvodásoknak, kisiskolásoknak még nem szokták olyan szigorúan alkalmazni mint később a versenyeztetésben. Ha nem jól dobta be a labdát, majd megtanulja, ha meglökte a másikat, akkor elmagyarázzák neki, hogy ezt a szabályok nem engedik meg, de nem ültetik ki, nem kapnak se sárga, se piros lapot; a szabályokat játék közben tanulják meg a gyerekek. Még egy 8-10 éves gyereknél sem lehet az a cél, hogy megverjenek egy másik csapatot. Nem a mérkőzés a cél, hanem a képzés; a mérkőzés egy eszköz ebben a folyamatban, amivel felmérjük, hogy hol tartunk önmagunkhoz, és a többiekhez képest. A fő cél, hogy szeressék meg a gyerekek a fociedzést és holnapután is el akarjanak jönni, meséljék el kis barátaiknak, hogy milyen klassz volt, hogy nekik is keltsék fel az érdeklődésüket, és ők is eljöjjenek. Megtanulnak csapatban gondolkodni, alkalmazkodni, és az edző fegyelme és tekintélye sem árt 🙂 Nem kell egyből nagyberuházásban sem gondolkodni. Kezdetben elég egy póló, egy nadrág, megfelelő terem és szabadtéri cipő, majd ha ott „ragadt” az ifjú titán, akkor érdemes még venni egy sípcsontvédőt is. Eleinte elég a szerényebb árú termék, de később érdemes odafigyelni, hogy ne alakuljon ki lúdtalp, vagy sarok probléma.

Ha már elindult egy ilyen folyamat, érdemes lenne életben tartani, mert a 4-5-6 évesek közül elég évente 8-10 kis játékos a korcsoport fenntartásához, viszont rájuk a későbbiekben már lehet számítani, sőt, ha ezt a tendenciát fenn tudja tartani a klub, akkor különböző pályázatokon tudna indulni, melynek előnyeit azt hiszem nem kell ecsetelni. Én nagyon örülök, hogy van egy ilyen lehetőségünk,ráadásul itt helyben, és a Bencén látványos volt a fejlődés mind viselkedésben, mind közérzetben.

Gyertek el, próbáljátok ki!

Keressétek Gelót, Manót, vagy Rolit, de ha nem ismeritek őket, gyertek hozzám bátran, megadom nektek a Roli számát.

Leave a Reply

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás