“Politika, botrány, dunaparti dumaparti” avagy az előitéletek csapdájában

Ember vagyok, s mint olyan tévedhetek, s mint olyan félre is érthetek, sőt milyen az ember? Már a mögött is mögöttes szándékot sejt mi mögött nincs is, vagy legalábbis úgy nem ahogy azt gondolta, de attól még lehet, na ilyen az ember…. azért ez gáz…. Ellenben ezen előítélet nyilvánult meg legutóbbi bejegyzésemben, mikor a “10 év múlva pályázat” napirendi pontjáról a kevés hallottak alapján téves megközelítéssel baljós árnyakat véltem felfedezni…. Minden bizonnyal bennem van a hiba, ugyanakkor az információs társadalmat éljük, úgy gondolom, hogy az információ áramlás elsődleges, és minden félreértést elkerülhetünk vele.

Ezen bejegyzés tárgya legyen az említett pályázat, melyen szándékomban áll indulni, megmérettetni magam, mint egy kíváncsiságképpen, hogy mennyire tudtam integrálódni, mennyire tudtam asszimilálódni az elmúlt években a környezetemhez. Nagyon kíváncsi leszek a visszajelzésekre, hogy vajon az általam megfogalmazott vagy meg nem fogalmazott problémákat csak én érzékelem vagy más is, avagy ezekre az általam nyújtott lehetőségek megoldások e. Nos pályázatom anyaga természetesen a következő különálló posztban olvasható.

Leave a Reply

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás