Csokit vagy csalunk

Horányban fiatal családok Halloween ünnepet tartottak, és esténként becsöngettek azokhoz, akik előzetesen jelezték, hogy jöhetnek a gyerekek. Nagyon sok házban lehetett látni a világító tökfejeket. Jelmezbe öltözve, nevetve kiáltották, hogy „csokit vagy csalunk”. Miért is jutott ez eszembe? Mert ezt a játékot úgy látom, hogy nem csak a gyerekek játsszák. Történt ugyanis, hogy Halloween után másfél héttel, hogy bevezetőm szellemében folytassam, délután felhívtak telefonon, hogy a kompon utazva ismét porfelhő látható a Dunán, illetve azt a kompra várók felé is sodorja a szél. Mondták a telefonba, hogy megint homokszórás volt a kikötőben. Képviselőként mit tehettem, ültem a kocsiba, megyek megnézni, hogy az információ helytálló-e. Most a történetet megszakítva az előzményekről is szót kell ejtenem.

Adott az ingatlan, amelyben az előző tulajdonos kikötőt, illetve hajószalont és hajótárolást végzett, az ingatlan övezeti besorolásának megfelelően. Nagy ívu tervei voltak, melyben még a Horányi Csárda újjáélesztése is szerepet játszott. Sajnos az élet közbeszólt, és a tervek nagy része nem valósult meg. Hiába a kikötő, csak ritkán horgonyoztak ott a hajók. Szóval egyre inkább kiüresedett az épület. A felújításhoz hozott építőanyagok értékesítésre kerültek az ido múlásával, a két műszaki ügyeletes, Laci és Rudi munkahelye is megszűnt.

A tulajdonos örökösei az ingatlant árulni kezdték. Jött is a vevő, aki fantáziát látott az egész komplexumban. Az adásvétel megköttetett. Azonban az új tulajdonos más koncepciót képzelt el. Meglátása szerint ezt a területet az Isten is hajógyártásra teremtette. Nagy ívű látvány tervek, pályázati remények, és némi megrendelés csak segített szövögetni az álmokat.

Azonban van egy kis bökkenő, ez a tevékenység ebben az övezeti besorolásban nem végezhető. Pedig nekem egy új magas csarnok kell, bontunk, építünk, de előbb az Önkormányzattal átminősítgetjük ezt a területet – gondolhatta az Csokit vagy csalunk új tulajdonos. Itt jegyezném meg, hogy az adásvételkor és a tervezés időszakában nem fordítottak figyelmet az övezeti besorolásra. Amikor szembesültek a problémával, akkor úgy gondolták, hogy majd megoldják valahogy. Meg is keresték az Önkormányzatot, hogy milyen jó lesz nekünk, ha Horányban hajógyár épül. Közben a telephelyengedély hiányától függetlenül, a gyártási munkák elkezdődtek. Megjegyzem, hogy a hajógyártáshoz a működési engedélyt a Kormányhivatal adja ki és nem az önkormányzat.

Miután az önkormányzat tervei között nem szerepelt egy ipari terület kialakítása Horány bejáratánál, a vízbázis közepén, ezért a Testület nem foglalkozott az átminősítéssel. A munka, engedély ide vagy oda, nem állt le. Többször volt bejelentés a komp felőli oldalon szabadtéri homokszórás miatt. Megkeresésre közölték, hogy ez nem fog többet előfordulni, és készíttetik a környezetvédelmi hatástanulmányt, amit a Kormányhivatal rendelt el. A hatástanulmány készítésénél a Kormányhivatalt is úgy tájékoztatták, hogy munkavégzés nem folyik.

Visszatérve a bejelentésre, a helyszínen valóban szálltak az apró homokszemcsék jól látható módon. Bár a homokszórás most már nem a komp felőli oldalon volt, hanem az épület mögötti szabad területen, zöld árnyékoló hálóval elkerítve. Az állapotokról felvételeket készítettem, melyet az ott dolgozók észrevettek. A tapasztalataimról tájékoztattam a jegyzőt és a polgármestert. Mint kiderült már tudtak a hivatalban a jelenlétemről, mert jelezték, hogy amit látok azt rosszul látom, ugyanis nem is homokszórást végeznek, hanem gőzborotvát használnak. Megjegyezném, hogy a gőzborotvás munkavégzés egy szabad területen ugyanúgy szennyezi a talajfelszínt. Gondoljanak bele, hogy egy autómosó létesítéséhez mennyi mindennek kell megfelelni. Gépészmérnökként azért meg tudom különböztetni a homokszórást a gőzborotvától. Ezt utána már e-mailben is leírták, hogy az gőzborotva, mi nem is homokot szórunk, illetve a homokszóró berendezésünk is tönkre ment, melyről fényképfelvételt is küldtek. Valószínű homok került a gépezetbe. Én természetesen hiszek az e-mail írójának, ha elárulja, hogyan tudja tárolni a nagynyomású gőzt 25kg- s papírzsákokban, illetve a telken belül és kívül látható szürke területekre hogyan ömölhetett ki ennyi fokhagyma szósz. A történethez hozzátartozik, hogy azóta hátul rendet csináltak, elpakolásra kerültek a gőzzsákok, de a szósz az maradt, Illetve oldalt kb. 3m3 szórt (használt) kvarchomok kupac.

A cég vezetése érzékelte a problémát és rögvest intézkedett is. Dicséret a gyorsaságért, hogy a kerítésre vagy 6 db fényképezni tilos táblát helyezett ki. Gondolom a következő lépés az, hogy megvizsgálják, hogy képviselőként jogszerűen dokumentáltam ezt a környezetszennyező- gőzborotvás tisztítást.

Természetesen én is nagyon örülnék annak, hogyha Horány kapuja rendezett lenne, és az önkormányzati rendeleteknek, valamint a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő tevékenység folyna a cég telephelyén, mint ahogy ez több Duna menti településen meg is történik. Keretes szerkezetnél maradva két héttel Halloween után a felnőttek játékánál a csoki elmaradt.

Nádas Zsolt
önkormányzati képviselő
forrás: Újságoló

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás