Éttermi szokások

Eddigi felméréseimtől eltérően, most nem hagytam kiskaput, amit többen meg is jegyeztek – „miért nincs olyan opció, hogy nem jár étterembe” –, mentségemre legyen írva, ezen felmérés célja nem közvélemény-kutatás volt, hanem piackutatás. Mándó Milán – minner.hu –, (remélem nem sértődik meg, de magamban csak így hívom) flow-menedzser, mostanság egy no-code-os cikksorozatot (is) készít. Ebben a sorozatba dobta be a QR étlap projektet. A privát csoportjában elég jót beszélgettünk és kiderült, hogy amíg Németországban, Olaszországban, Svájcban, Ausztriában, de még Spanyolországban is széles körben elterjedt ez a technológia, addig a hazai éttermesek mintha idegenkednének tőle. Persze van olyan hely – ahogy azt egy tag kifejtette –, ahol nincs igazán létjogosultsága, hiszen egy A’la carte étteremben nem „csak” enni ülünk be. Egy másik tag hozzászólása érintett meg igazából, mikor felvetette, hogy Milán megkérdezte-e az éttermeket, hogy mire van szükségük. Igazából a piacon ezen tekintetben elég széles a kínálat – kezdve az egyszerű qrkódos étlaptól a bonyolult rendszerekig, ahol már a rendelést is lekezelik, terminálba van kötve és netpincéres integráció is van – ebből a szempontból úgy gondolom, nem feltétlenül releváns a kérdés, hogy mire van szükségük az éttermeknek, hiszen minden IS elérhető, legyen szükségük bármire – bár tegyük hozzá, hogy Milán projektjének alapvetően nem maga a QR kódos étlap volt a célja, hanem a no-code rendszer bemutatása (lásd a videóját ). Ugyanakkor a kérdés olyan formán nagyon is helytálló, hogy a fogyasztóknak mire van szükségük, mire nyitottak, mennyire természetes vagy idegen számukra az éttermi innováció ezen területe. Egyéni tapasztalataimból és beszélgetésimből merítve, összeállítottam egy egyszerű kérdőívet a fogyasztók szemszögéből megvizsgálni ezt a kérdést, mert nagyon kíváncsivá tesz, miért nem terjedt el még olyan szinten, ahogy az egyébként ránk magyarokra jellemző lenne – hiszen aki számos országban járt az megerősítheti, hogy nagyon innovatívok vagyunk és nyitottak az új technológiákra, pörög a facebook, az insta, az internet (ami pl Németországban egyáltalán nem jellemző ilyen szinten, legalábbis amerre én élek/mozgok)…

Ráadásul egy kedves barátom, akinek nyomdája van, már két éve elindított egy hasonló mikro startupot(qretlap.hu) a nyomdája mellett és felőle is érkeztek tapasztalatok, visszacsatolások. Alapvetően ahogy észrevette, többnyire nem is a tulajdonosok, hanem a pincérek ódzkodnak ettől az innovációtól, viszont ahol bevezették, ott elég hamar magukévá tették a vendégek és egy idő után a pincérek is megtanultak vele együtt élni – pláne ahol növekedésről is beszélhetünk, a gyorsabb kiszolgálásnak és valamivel több vendégnek köszönhetően.

Rátérve a kiértékelésre…

A válaszadók 42,1%-a változóan, de rendszeresen jár étterembe, 43,7% ritkán és 14,2% az aki inkább csak házhoz szokott szállítani. Házhoz szállítás esetére egy prioritás táblázatot állítottam össze, mely őszintén szólva azt gondoltam sokkal homogénebb lesz. Tévedtem. Mondhatni teljesen szélsőséges lett. A telefonos rendelés például vagy nagyon fontos vagy egyáltalán nem, de legalább az aranyközép út is hasonló skálán mozgott, ahogy a szórólapos rendelésnél is – tehát van még az offline reklámban potenciál. Viszont az online rendelésnél már egyáltalán nem mondható el ez. Az étterem honlapjáról való rendelés például teljesen szélsőséges – vagy nagyon fontos, vagy egyáltalán nem, a közepesen fontost a válaszadók csupán 17% választotta – összességében 43%-nak inkább fontos. A gyűjtőoldalakon keresztüli rendelésnél ez az arány 20% fölé

kúszott amihez 26%nyi egyáltalán nem fontos válasz érkezett, és a válaszadók ugyanilyen arányának fontos, hogy netpincéren vagy foodpandán keresztül tud rendelni – ez a válaszadók alig negyede(!) – összességében 38%-nak inkább nem fontos! Ez megerősíti bennem ennek az üzletpolitikának a megkérdőjelezését, de ez egy másik posztba tartozna – annyit azért zárójelben megjegyeznék, hogy a gyűjtőoldalak elsősorban nem feltétlenül a vendégek igényeire reagálnak, hanem az éttermek problémáira (kiszállítás, marketing[mondjuk ez erősen megkérőjelezhető, pláne a fentiek fényében]). Ami viszont az online rendelésnél egyértelmű prioritás az az egyszerűen elérhető kínálat és rendelési folyamat, valamint a széles választék.

A válaszadók 53%-a hétvégén és hétköznap is szokott étterembe járni és a napszakokat tekintve is teljesen homogén válaszokat kaptunk 29% napközben, 34% esténként, míg 37% is-is. Az éttermek tekintetében a pizzériák vezetnek, de szorosan követi a fogadó, kifőzde és az a´la Carte is, és bár a Gyorsétterem is ott van a sarkukban, nem került fel dobogóra – nagy megkönnyebbülésemre. Étterembe nem meglepő módon többnyire családdal megyünk – ezt bizonyítja a 87%-os kimagasló eredmény is a felmérésben –, majd ezt követi jócskán lemaradva 37%-kal a barátok. Ami inkább meglepő számomra, hogy noha kollégákkal 15% jár étterembe, üzletfelekkel nincs még 4%-sem.

Az éttermi fogyasztás prioritásait szem beállítva már sokkal inkább érzékelhető az az aranyközépút, amit a házhoz szállításnál hiányoltam. Gyakorlatilag az összes kérdésnél magasan vezet, eltérés érthető módon a minőségi prioritásoknál van – fontosabb a kiszolgálás szívélyessége mint a gyorsasága; az étel minősége mint az ára; az étel leírása mint a fotója. Egyedül az étlap elérhetőségénél van egy viszonylag homogénebb válaszadás. A válaszadók 45% választotta az azonosan fontosnak, 25% nak inkább fontosabb, hogy az étlap azonnal elérhető legyen, amit egyébként rengetegen megjegyeztek a felmérés utolsó két kérdésében. Egyértelmű hiányosságnak tudható be a nem megfelelő számú étlap, az ezekhez való hozzájutás és a fogyasztók túlnyomó többségét rettentően zavarja, ha elviszik az asztaltól rendelés után – ami egyébként egyértelműen csökkenti is a fogyasztást, ezáltal a bevételi lehetőségeket is. Többen is megjegyezték, hogy desszert és további fogyasztásaik hiúsulnak meg emiatt a bevett gyakorlat miatt. Ennek ellenére a válaszadók több mint fele – általánosságban –, azonnal vagy 1-2 percen belül megszokta kapni az étlapot – mely egyértelműen a pincérek figyelmességének tudható be –, nagyjából egyharmaduk 5-10 percet, míg csupán alig több mint 2% szokott rá ennél is többet várni. Itt azonban megjegyzendő, hogy ennek ellenére a válaszadók több mint fele jegyezte ezt meg zavaró tényezőként, ami azt jelenti széles körben bevett és nagyon zavaró gyakorlat. Ennek ellenére az éttermek hatékonysága – mely többnyire a szakácsoknak köszönhető –, kiemelkedően magas, hiszen a rendelés az esetek túlnyomó többségében igen hamar – 5-15 perc 16%, 15-30 perc 56% – kerül az asztalra, azonban a közel 27% aki sok esetben több mint fél órát is szokott várni rá, vélhetően nem ezen a véleményen van. Azt gondolom ez a várakozási arány magasabb az optimálisnál, de ezt tudjuk be az általános szakácshiánynak.
Nagyon biztató azonban a vendégek időtöltése az étteremben, hiszen közel 60%-uk 1-2 órát is ott tartózkodik – kétlem, hogy ezt végig azzal az egy rendelés elfogyasztásával töltenék, így igen csak lenne létjogosultsága, ha az asztalon elérhető lenne folyamatosan az étlap és nem vinnék el…

Másik sokat említett probléma a megjegyzéseknél, a fizetés nehézsége, de ennek ellenére 78% néhány percen belül, míg 7% gyakorlatilag azonnal tud fizetni, de az így is közel 15%-ot, akinek ez negyed óráját is elveszi – megjegyzések alapján a figyelmetlen vagy túlterhelt pincérek miatt –, szintén szakemberhiánynak vélem, hiszen covid miatt sokan voltak kénytelenek elhagyni a hazai vendéglátó ipart…
Ha az időtöltés függvényében a költekezést is megnézzük, úgy vélem jócskán van növekedési potenciál az éttermeknek – pláne szemelőt tartva a közel 87%-os családos éttermi látogatásokat –, lévén, hogy 10.000.- forint fölött a válaszadók csupán 15% költ, 5-10 ezer forint között 33%, míg 3-5 ezer forint közötti a válaszadók legnagyobb aránya, ami 39%!

Összességében Mándó Milán no-code-os QR Étlap projektjével – önmagához híven –, ismét bele talált valamibe, amin érdemes lenne elgondolkodni a célközönségnek, a vendéglátósoknak. Nem csak azért, mert számos külföldi példa támasztja alá sikerét, hanem mert a visszajelzések alapján igény is mutatkozik a QR étlapra, vagy a megfelelő számú hagyományos étlapra – székenként kellene egy(?), ami viszont távolról sem költséghatékony, pláne ha negyedévente változik a kínálat, csak hogy a dübörgő inflációt ne is említsük, és persze a környezetvédelemről nem is beszéltünk.

Nem gondolom, hogy most mindenkinek hanyatt-homlok milliókat kellene bele beleölni innovációba, fejlesztésbe, de azt igen, hogy kis lépéseket érdemes lenne tenni és legalábbis megszondázni az ebben rejlő lehetőségeket.