Vasárnap óta szinte folyamatosan esik az eső Bajorországban, és bár a mai nap még kritikus számukra, hivatalos közlemény szerint, a 2013-as árvízszint alatt fél méterrel tetőzhet. A felső részeken egyelőre már túl vannak a nehezén, jelenleg Alsó-Bajorországon van a hangsúly.
Esetünkben azért fontosak ezek a hírek, mert a Duna főbb vízgyűjtő területeiről van szó – Mangfall, Inn folyók tekintetében. Noha párnapra enyhülést jósolnak a német meteorológusok, hétvége felé, illetve jövőhétre, újabb csapadék várható.
A közösségi oldalon többeknek feltűnt, hogy eléggé hasonló a helyzet a 2013-as árvízi folyamatokhoz a jelenlegi események, ugyanakkor ebben a pillanatban még igen korai lenne bármiféle jóslatba is bocsátkozni. A fent említett csapadék körülbelül 8-10-12 nap múlva érheti el hazánkat, előtte még levonul egy árhullám, melynek tetőzését 620 centi környékén várják Budapesten hétfőre. Az elmúlt napok esőzésének hatásáról még csak ma jelent meg hivatalos adat Ingolstadt tekintetében, ahol a Duna a tegnap reggeli 263 cm-es szintjéről ma reggelre 492 centiméterre nőtt, Passaunál még csupán 680 centiméter – tegnap óta 80 centivel magasabb. Korai még tehát a Budapesti magasságot találgatni, mely amúgy is több szemponttól függ – például az ausztriai esőzésektől is. Ez utóbbival kapcsolatban az igaz, hogy a mai és holnapi nap folyamán Ausztria is kap az égi áldásból, de az előrejelzések szerint már távolról sem oly mértékben, mint Bajorország – lásd a videót.

Jelen állás és a meteorológiai előrejelzések szerint, noha igen gyors és magas árhullám várható, a 2013-ashoz hasonló közösségépítő homokzsákolásra, egyelőre nem kell számítani. Amennyiben bármilyen konkrétumról értesülnék, azt természetesen beírom az I Love Szigetmonostor csoportba, azok számára akik a település hivatalos közleményeit szeretnék követni, a robotizált Szigetmonostor facebook oldalt tudom ajánlani, mely automatikusan megjeleníti a település honlapjára felkerült híreket, így beállítás kérdése, hogy értesítést kapjon és ne kelljen figyelni a weboldalt. A blog rendszeres olvasóinak már feltűnhetett, hogy jó ideje ki van téve a várható víz állás a lap alján grafikon formátumban, további grafikonokért és adatokért a hydroinfo.hu oldalt ajánlom felkeresésre.

Noha a gátjainkban bízhatunk – hiszen azok a 2013-as árvíz óta meglettek erősítve, sőt több helyen meg is lett emelve –, a település alacsonyabban fekvő területein nem árt odafigyelni néhány dologra. Alacsonyabban fekvő területeken lévő pincékből érdemes lehet kipakolni, mert magas dunai vízszintnél a talajvíz szintje is megnő. A kutakra is érdemes odafigyelni, 700-750 centiméteres dunai vízállástól fölfele, javasolt lezárni a kutakat – ha máshogy nem ledugózni, lefedni, megterhelni súllyal, homokzsákokkal.

Jettenbach erőműnél az Inn:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás