Telephely, háromszoros hurrá…

A Nonprofit Kft-vel hogy mi lesz azt nem tudom, mert titok, ugyanakkor a költségvetést előtte tárgyalták…. A költségvetésből kiderült, hogy 60.000.000.- forint el van különítve telephelynek, erről már korábban halottam egy közgyűlésen, de nem nagyon tudtam kezelni, hogy ez egy mennyire valós lehetőség, lévén hogy mindig azt hallom nincs pénz semmire, se tűzhelyre a konyhán, se 80000 forintnyi túlórapénzre, se a kóbor kutyákra, se se se…. Na ehhez képest kiderült ugye, hogy ez realitás, ezért gyorsan rá is kerestem az interneten, hogy vajon milyen telekről lehet szó, de mivel nem találtam rákérdeztem. Hát kiderült, hogy a TSZ mellett van egy 4100nm-es terület, rajta egy üzemmel, ti biztosan jobban tudjátok miről van szó, én el fogok menni megnézem, mert nem tudom kié mié, mi van rajta. De a lényeg, hogy ezt fogják megvenni. Ezt ugyan nem találtam a neten viszont találtam egy másikat…. 2738nm és 500nm csarnok van rajta, ami ráadásul kiderült gyakorlatilag a 60milliós telek mellett van, csak ez 20millió…… harmad annyi…. Igaz a területe 1300nm-el kisebb, de úgy gondolom mivel a TSZ elég nagy, biztos lenne mellette aki hasonló áron eladná a területét. Nem tudom a két csarnok között állapotban, állagban milyen különbségek vannak, de mint hogy a jelenlegi szerepük merőben eltérő a leendő szerepüktől, gondolom így is úgy is kell majd rá költeni, átépíteni, stb, tehát a 60milliós sem áll meg annyiban, viszont a 20milliós összességében sem biztos hogy lenne 60millió. Könyörgöm, harmad annyiba kerül!!!!! Egyrészt a gazdasági bizottság elnökének hangvételéből, hogy én nem értek hozzá elég kellemetlenül kezdtem magam érezni és ezen harsány kacaja sem segített… Másrészt a másik telekről, ami az interneten meg van hirdetve, nem is tudtak!!! Se az elnök asszony, se a tagok, se a polgármester úr….. Hogy kerestek akkor telephelyet????? Hogy mérték fel a kínálatot, hogy megfelelő, szakszerű és felelősség teljes döntést tudjanak hozni? Ilyenkor nem értem, hogy lehet az hogy a 450főre főző konyha kénytelen 20négyzetméteren 24 éves gépekkel dolgozni, mert nincs sütőre 300000 forintja vagy egy nagyüzemi aprítóra- melyre szükség lenne –, vagy egy használt buszra amelyik helyi járatként üzemelhetne, hogy az óvodásoknak ne kelljen hóban fagyban gyalog, biciklivel jönniük az oviba. Vagy járdára, hogy közlekedni lehessen. Vagy hogy a kóbor kutyák össze legyenek szedve és ne ijesztgessék a gyerekeket és a járókelőket. Ne adj isten kamerára ami 50000 forintért időjárásálló, fullHD-s és online streemel! Ja tényleg, erről jut eszembe, a közgyűlésen hallottam, hogy a településen volt betörés, ráadásul pont ott, ahova a kamerákat tervezték…………. de erre nincs pénz, kameránként 50000ért, de két egymás mellett lévő, hasonló adottságokkal rendelkező telekből nem a 20milliósat válasszuk hanem a 60milliósat…… Egy olyan Kft telephelyére ami még egyszer sem biztos számomra, hogy lesz, vagy milyen formában lesz és meddig lesz, ha lesz… Lehet, hogy én még fiatal vagyok és én nem dolgoztam annyit a versenyszektorban és a való gazdasági életben mint a Gazdasági Bizottság elnöke, de nem gondolom, hogy nevetségesen rosszul látnám a helyzetet. Ti hogy gondoljátok ezt? Szerintetek ezt teljesen jól van így?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás