Pályázat eredményhírdetés 10 év múlva???

Nagy a csend…. Párszor már érdeklődtem, hiszen az említett pályázat eredményét elvileg október 23.-án ki kellett volna hirdetni, a kiírás szerint, de biztatót nem sikerült megtudjak a polgármester úrtól. Annyit igen, hogy 5 pályamű érkezett be és mindegyik nagyon érdekes- meg mondom őszintén engem is nagyon érdekelne, nagyon kíváncsi vagyok, hogy kik milyen pályázatot adtak be, és nagyon különösnek találom, hogy annak ellenére hogy úgy írták ki, hogy az interneten és az újságban is közzéteszik, sehol nem érhető el, mi több én személyesen ki is kértem, de nem kaptam meg, pedig elolvastam volna. Lehet ez is egy feledésbe merülő, asztal alá csúszott projekt lesz? Kár lenne érte, mert annak ellenére, hogy ez “csak” egy ötletpályázat, mégis csak a falu azon lakóinak véleményét tükrözi akiket érdekel a falu sorsa, arculata, jövője; és ha nem is lesz belőle semmi, de kicsit pezsdítené a vérkeringést, lenne miről beszélgetni, talán többeknek megindítaná a fantáziáját a mások által felvázolt ötletek. Ma a pályázat leadásának határideje után több mint egy hónappal, az információáramlás korában, ezt tudom írni. semmit….

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás