Észtország, Venezuela, Szigetmonostor

Napokban volt egy rövid, de annál tartalmasabb beszélgetésem, melynek a záró kérdése megint az lett, hogy ha nem akarok indulni megint – Debreczeni Lajos szavaival élve –, önlejölt polgármesternek, akkor miért csinálom, miért szenvedek, miért írom még mindig ezt a blogot? A válasz az én szemszögemből igen egyszerű: mert ez így helyes. Belemehetnék ismét abba, hogy itt élnek a gyermekeim, ez a közvetlen környezetem, de ezekkel most se mennék semmire, ezért inkább megpróbálok szemléletesebb eszközöket keresni, hogy felvázoljam az okaimat.

Venezuela, egy hihetetlenül gazdag ország, a világ egyik legnagyobb olajtartalékán csücsül, mezőgazdasága expenzív termékekre fókuszál – a kakaóra, kávéra, dohányra, banánra –, klímájának köszönhetően, luxus nyaralások célpontja is volt egykoron – élen Margarita-szigetével. Noha 1998-ban Chávez demokratikus úton lett megszavazva, 2007-ben bejelentette, hogy egypárt rendszert szeretne bevezetni, mely gyakorlatilag meg is valósult. A piaci szereplőket felváltották a haveri körök, államosítottak mindent amit lehetett és azt is amit nem, mindezt demagóg és populista szónoklatokkal. Mindenki tolta a saját szekerét, családi és család közeli cégek, szervezetek, fejték a kasszát. Az olaj ára az egekben, az emberek elvoltak valahogy, aztán bezuhant az olaj, az irdatlan korrupcióval teljesen hazavágták az országot, aminek a következménye, hogy idén már ott tartanak,
hogy a főellenségnek titulált USA-ból kénytelenek olajat importálni, arról nem is beszélve, hogy nincs hús, nincs liszt, nincs wc papír, nincs gyógyszer, nincs áram, de helyette van 700%-os infláció, utcai fosztogatások és nyílt erőszak. Az emberek bármit levadásznak amit meg lehet enni – kutyát, macskát, madarat… Azt gondolta volna az ember, hogy a lakosság előbb észreveszi, hogy hova vezet egy ilyen rendszer, ahová mindig a történelem során, de ezek szerint nem, a teljes, totális összeomlás, polgárháborús állapotok kellenek hozzá, sajnos, hogy megértsék, rengeteg emberi katasztrófával. Zárójelben említeném meg az Arab Emirátusokat, melyeket szintén érzékenyen érintett az olaj árának alakulása, ugyanakkor ők a „Kánaán” közepén felépítettek egy olyan turista és gazdasági paradicsomot, mely ma egyedülálló a maga nemében, és mely az Emirátusok más bevételi forrása.

Észtország egy aprócska állam, mely mióta kiszabadult a szovjet rabigák karmai közül, rohamos fejlődésnek indult. Nincs Karibi klímája, nincs expenzív növénykultúrája, van viszont egy tudatos, határozott értékrenddel bíró lakossága, mely a rendszerváltás után drasztikus társadalmi és gazdasági változásokat követelt. Legnagyobb titka az aprócska mini kormány, mely a kötelező ellátásra fókuszál, nincsenek álmosított cégek családi kezekben, nincsenek közpénzekből támogatott haveri egyesületek, nincs korlátozva a választás joga, se a vállalkozás szabadsága – 30.ikok lettek a WEF versenyképességi listáján. Az e-kormányzásban – értsd az állami szolgáltatások 21. századra modernizált voltában – az EU topligájában vannak. Észtország IT-szektora, Európa legdinamikusabban fejlődő szektorának mondhatja el magát, ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlesztések kiléptek egy szubkultúra keretei közül, alapjaiban átalakítva az emberek hétköznapjait. A lakosság 79%-a használja napi szinten az ügyeik intézéséhez az internetet, még a legelképzelhetetlenebb erdőben vagy hegyen is előfordulhat, hogy van wifi. Nincs az életnek olyan területe, amit ne lehetne mobiltelefonról elintézni, szinte mindenre van egy applikáció, program, weboldal. Ezt megalapozandó Észtországban különös gondot fordítanak az oktatásra, a gyermekek fejlődésére, fejlesztésére – ennek egyik kimagasló eredmény a 15éves korosztályban vizsgált szövegértés, melynek keretében alig 9% mutatott szövegértési problémákat (nálunk ez a szám közel 20%). A szabad versenynek, a minimális bürokráciának és nem utolsósorban az adórendszer versenyképességének hála – mely utóbbi euban az első(!) –, az egy főre jutó GDP évről évre nő, minimálbér nincs, mert minek, hiszen idén már 1100euro az átlag jövedelem, mely egyes becslések szerint 2020-ra elérheti a 2000eurot!

Noha nem kívánok párhuzamot vonni a két ország és Szigetmonostor, mint kis zsáktelepülés között, csak arra próbálok rámutatni, hogy legyen egy országnak bármilyen jó az adottsága, ha azt nem jól használják ki, mi több az adott lehetőségekkel visszaélnek, akkor a lakosság élete ellehetetlenül, megkeseredik, és kilátástalan lesz. Ezzel szembe állítva, lehet egy ország bármilyen apró, bármilyen szegény, bármennyire hátrányos helyzetű, ha a lakosságnak kellő igénye és hajlandósága van a pozitív változásra, fejlődésre, akkor az az ország igenis sikerre van ítélve. Ugyan zsákfaluként bizonyos tekintetben hátrányos helyzetben vagyunk, és igen Pest-megyei régió lévén, sok pályázati lehetőségtől is elesünk, de nincs még egy ilyen kis település, melynek ekkora lenne a Duna menti szakasza; a gallyak, nyesedékek szinte korlátlanul állnak rendelkezésünkre, akár csak Venezuelának az olaj; és még sorolhatnám megannyi lehetőségeinket melyekkel nem élünk. Ugyanakkor a faluban egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan gazdasági tevékenység folyik, hány olyan szervezet működik, melyben ne lenne benne a keze ilyen vagy olyan formában a hivatalnak. Nem mondom, hogy nincs szükség támogatásra, elindulásra, mert van! Sőt kell is, hogy segítsük az induló vállalkozásokat, szervezeteket, de ha egy szervezet, vagy vállalkozás 1-2 éven belül nem tud saját talpán működni és életben maradni, akkor azt gondolom, hogy ott vagy szerkezeti problémák vannak, vagy nincs létjogosultsága…. Bár ez csak az én véleményem, igazából a kérdés az, hogy az olvasó szerint, melyik irányba haladunk, avagy melyik áll közelebb hozzánk… Venezuela vagy Észtország?