Bölcsődénk a Hírmondóban

Nem régiben kezembe akadt a Pilis-Dunakanyari Hírmondó legfrissebb júliusi száma melyben a Nyáron épülő bölcsődénkről lehet olvasni. Oly ritkán vagyunk a sajtóban, hogy jó lenne ha már van szíves megkeresni bennünket egy orgánum akkor legalább pontos információkkal lássuk el, mert ha nem így teszünk akkor az később sokkal nagyobb károkat okozhat az amúgy is ramaty hírnevünknek – hisz mi vagy azért voltunk benne a sajtóba mert a lezártuk a fél 11-est, vagy azért mert megfertőződtek a kútjaink az árvíz miatt, vagy mert átszakadt a gátunk… nem egy jó marketing…

Pilis-Dunakanyari Hírmondó(klikk nagyban)

Pilis-Dunakanyari Hírmondó(klikk nagyban)

Na de visszatérve a cikkre, az van bele írva, hogy a két évvel ezelőtti pályázaton egy megújuló energiával működő bölcsődét építünk, ami tudomásom szerint nem így van, csak egy kondenzációs gázkazán van betervezve és így is az elnyert 148 millió helyett a hónap eleji rendkívüli ülésen egy közel 210 milliós kivitelezésről dönthettek – azért feltételes, mert nem voltam ott, jegyzőkönyvről pedig ne is álmodjunk, mert az április 2.-a óta (4hónapja) nincs…. Már hónapokkal ezelőtt írtam, hogy ott lebegnek a csontvázak a költségvetésünkben, hát itt az egyik. Továbbra sem értem miért nem a pályázatban elért összegkereten belül terveztettük meg a bölcsődet, ami a mai napig a jegyzőkönyvek alapján körülbelül 20millióban van benne egy kapavágás nélkül…. meg a 210 az 230 millió, tehát egy laza 80 millió hiányzik… Nem tudom hányan építettek házat, mondjuk az igaz hogy a kettő nehezen összehasonlítható, mert előbbi közintézmény míg utóbbi magántulajdon DE barátokközt csak a 80millióból fel lehetett volna húzni egy ha nem is 450nm-es bölcsit mert az 177000/nm de mondjuk egy 350nm-est ami szerény véleményem szerint 228000 forintból kivitelezhető lett volna négyzetméterenként. Egyébként ha már itt tartunk a bölcsinek négyzetmétere több mint félmillió…. Olyan piaci környezetben mikor az építőipar gyakorlatilag haldoklik a ráépülő kereskedelemmel egyetemben…. Se baj, de legalább elkezdődik és talán be is fejeződék valamikor és lesz hely 28 apróságnak, meg lesz a falunak kb ugyanennyi milliós éves plusz kiadása…. nem tudom nem e jártunk volna jobban ha ezt a 230milliót (bocsánat csak a 80-at mert a 150-et kapjuk) lekötjük kamatozni, az évi 28milliót-a bölcsi fenntartási költségeit- pedig szétosztottuk volna az évente született gyermekeknek akár havi lebontásban, akkor az anyukák az elenyésző gyes és családi pótlék mellé kaptak volna még 83000forintot havonta és együtt lehetnének a gyermekeikkel míg be nem kerülnek az óvodába, nekünk pedig nem kerülne többe és még a pénzünk is megmaradt volna….. vagy abból a 80millióból bővíthettük volna az óvodát….

Van még egy érdekes utalás a cikkben, mely gondolom szintén nem a szerző fantáziája…. A bölcsődében létesített kalandpark várhatóan nyitott lesz a falu minden lakója előtt. Na most ezt hogy is? A bölcsődei szabályok nem véletlenül olyan szigorúak, hogy még csak nem is oktatási hanem egészségügyi intézmény, hiszen az apróságok immunrendszere még nem teljesen kiforrott, ezért is nem mindegy mit esznek, milyen környezetben mozognak, hogyan foglalkoznak velük. Hát hogy a viharba mehetnének be oda nagyobb gyermekek akikben mondjuk egy bárányhimlő lappang látatlanul, vagy más fertőzést hordoznak, melyek rájuk nincs is hatással, de a picikre veszélyesek lehetnek. Elég ha abba gondolunk bele, hogy az ilyen kisi gyermekek előszeretettel ismerkednek orálisan a világgal. Mindent megkóstolnak, nyalogatnak, rágnak mely teljesen természetes és a fejlődés szükséges velejárója. A 4-5évesek pedig nem mindig mosnak kezet egy pisilés után, vagy ki tudja mit fogtak meg, mit simogattak meg, milyen galambtollal játszottak indiánost…. A bölcsőde nem játék, nem véletlenül egészségügyi intézmény. Szerintem.

A Pilis-Dunakanyari Hírmondó júliusi számát itt töltheted le.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás