Nagybetűs Élet, határok nélkül
Én nem értem, hogy az emberek, hogy a viharba tudják koordinálni az életüket. Mikor annak idején, kvázi a szomszédba jártam a gimibe, kedden és csütörtökön délután, azt hittem de nehéz, mert az asszony hajnalban ment és este jött haza, a három gyerekből egy suliba, kettő oviba volt. Közben sikerült átkerüljön másik munkahelyre, ami ráadásul közelebb is van, csak most én járok világ végére az egyetemre. Mondjuk, ez az új meló, jobban tetszik neki, de elég vicces. A team leadere Amerikában van, a menedzsere Németországban, a munkát meg egyébként Szingapúrban csinálja, hol itthonról, hol a váci irodából. Még leírni is bonyolult. Most éppen Ausztráliából oktatják telefonon, ezért hajnalban kell kelljen az időeltolódás miatt. Végül is az egész Ázsia Pacific régióban dolgozik. Jövő héten jön a menedzsere egy hétre Magyarországra, üzleti vacsora, megbeszélések, miegymás, nekem meg most van vizsgaidőszakom. El nem tudom képzelni, hogy fogjuk elvinni a gyerekeket suliba, és hogy hozzuk haza. Nekem 12.-én 9:00kor Prog vizsga, 10:00kor Analízis, 13:00kor Közgáz. Aztán 14.-én IT-szolgáltatások, 15.-én 10:00kor Infotech, 12:00 Statisztika, és mindez Győrben. A pályázatra január 6-ig kell leadnom az anyagot, és persze mindemellett csinálom az elemzéseket, mert élni is kell valamiből. Év végi hajrá, Karácsony, KGFB… És nincs egy nagyi, aki haza tudná hozni a gyerekeket legalább, mire egyikőnk haza esik…. Ráadásul, teljesen beálltunk erre a hétvégi anyuka, hétköznapi apuka szerepre – mint hogy én pénteken megyek és ott is alszok, mert este 8ig van órám, szombaton meg reggel 8-tól, este hatig. Más hogy a viharba tudja ezt leszervezni?
