Életszerű?
Mást sem hallani, mint hogy nem híd ellenesek, de a híd kerüljön délre, minimum a postás strand mélységéig. Az, hogy pénzügyileg ez mennyire nem életszerű, hiszen a többletberuházás költségei meghaladnák az 1 MILLIÁRD forintot, azt a tervező már említette a lakossági fórumon, sőt már tervezés előkészítésének éveiben is elvetették több szempontból is, mi több a január 31-i határidő is lejárt. Azért én eljátszom a gondolattal, mert rajtam kívül úgy sem teszi senki ahogy elnézem.
A vízbázis védelem miatt, egy meghatározott ponttól a szigetmonostori oldalon lábakon álló felvezetőnek kell épülnie a hídhoz, mely tekintetében a korzó északi végénél, arra merőlegesen, 100-150 méter építménnyel lehet számolni körülbelül. Abban az esetben, ha a korzó déli végén lenne a híd, a felvezetőnek szintén lábakon kellene állnia – párhizamosan a folyó mentén futva. A csatolt képen az adottságoknak és a távolságnak köszönhetően, a híddal együtt, így nagyjából egy 1,7 méter a földből oszlopokon álló építményről beszélhetünk. Most hogy ez az építmény, hogy mutatna ott a tájba, melyben a korzó teljes hosszában gyönyörködhetnének a Szentendreiek és a turisták is, inkább ugorjuk át. A poszt címe az Életszerűség kérdése. A korzó északi végén lévő híd esetén, leteszem a kocsit, sétálok 350-400 métert, majd a szentendrei házak árnyékában, széltől védett utcácskákon elsétálok az iskolába, HÉVhez, vagy ahova tartok. A korzó déli végén lévő híd esetén, leteszem a kocsit és közel két kilométer gyalogolok, kiemelve a talajszíntől méterekre, tűző napon, süvítő szélben. Kösz, de kösz nem. Pásztor rév vélhetően nem jár, tehát az eddig bevett gyakorlat helyett, inkább beülök a kocsiba és megyek körbe. Amennyiben a 8-10 éves gyermekemről van szó, aki eddig egyébként a Pásztor réven ment át, és felsétált a suliba a házak között, na őt pláne átvinném, pedig évekig nem ültem azért kocsiba, hogy bevigyem a suliba. Nézzék csak ezt a másik mellékelt képet? A 8-10 éves gyermeknek már közel 3 azaz HÁROM kilométert kellene gyalogolni… Mennyire életszerű? A kérdést nyitva hagyom, válaszolja meg az olvasó…