Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet a büntetése annak, aki a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 248. § értelmében arra célra hatóság által nem engedélyezett helyen veszélyes hulladékot helyez el. Amennyiben a hulladék nem veszélyes, de kimeríti a bűntett fogalmát, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A szabálysértésről szóló 2012. évi II. törvény rendelkezik a csendháborítás mellett például az illegális hulladéklerakásról is. A törvény rendelkezése szerint természeti környezetben tilos szemetelni, szennyezni, aki ezt mégis megteszi, az 150 ezer forintig terjedő szabálysértési bírsággal sújtható. Ugyanennek a törvénynek a 196. § (2) bekezdése értelmében, aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, elhelyez, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen rak le vagy helyez el, köztisztasági szabálysértést követ el, amelynek elkövetője ugyancsak 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Elmondható tehát, hogy az illegális hulladéklerakás, manapság nem tréfa, ennek ellenére a Dunakanyar települései évek óta küzdenek a problémával, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy már a helyi lakosok is akciócsoportokba szerveződve próbálják rendszeresen segíteni az önkormányzatokat. Talán legismertebb példa, a pócsmegyeri Köszi Önkéntes csoport – mely 2018-ban az Év Közösségi Kezdeményezése közönségdíját is elnyerte –, de Szigetmonostoron is elindult a Szedd Tisztára Monostor-Horányt egy-egy utca örökbefogadásával. Sőt utóbbi csoport egy térképet is elindított, melynek célja a szűkebb és tágabb környezetünkben lévő kisebb-nagyobb szemétlerakók, közösségi alapon való feltérképezése. Az akarat tehát megvan, de ez nem minden esetben elégséges, éppen ezért örültünk meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Az illegális hulladéklerakók felszámolása” című pályázatának. Háromtagú gyorsan reagáló egységet képezve jártuk be a térképen megjelölt legnagyobb területet és osztottuk fel egymásközt a feladatokat – pályázat tanulmányozása, terület helyrajzi számának meghatározása, tulajdoni lap lekérése, megoldáskeresés. Ugyanis a kijelölt terület egy osztatlan közös magánterület, melyre nem vonatkozik a kiírt pályázat, ezért végül egy levéllel fordultunk Hadházy Sándorhoz – országgyűlési képviselő –, Dr. Palkovics Lászlóhoz – innovációs és technológiai miniszter –, Haranghy Csabához Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgató –, valamint dr. Bartus Adriennhez – Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályvezető –, bízva abban, hogy valamilyen úton módon segítséget tudnak nyújtani a felszámolásban.
Öröm az ürömben, hogy bár a fennemlített pályázaton indulni nem tudunk, ugyanakkor amennyiben sikerül felszámolni a jelenlegi állapotot, a megelőzés a mai technológiai lehetőségek mellett – figyelembe véve, hogy magánterület –, könnyű lesz, hiszen a tulajdonosok érdekében a magánterületükön elhelyezett kamerákkal az illegális tevékenység rögzíthető és a megfelelő jogi lépések is megtehetők, ezért reménykedünk, hogy levelünkre pozitív visszajelzés érkezik. Annál is inkább, mert az erdős terület, nem csak a helyi és környékbeli kirándulók, valamint iskolások kedvelt sétáló útvonala, de a település Klímapark programjaira érkező látogatók, sőt a településen megrendezett programok – íjjászverseny, futóverseny –, számára is kedvelt környezet a déli végen elterülő erdős rész.

A környező településen élő, hozzánk hasonlóan gondolkodó aktív civilek figyelmét, ezúton szeretnénk felhívni a pályázatra, melynek benyújtási határideje 2019. február 28, a támogatás maximális intenzitása 100%, míg az elnyerhető összeg legalább 500.000.- legfeljebb 3.000.000.- forint.
A pályázat itt tölthető le.

 

Hadházy Sándor, országgyűlési képviselő,
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter,
Haranghy Csaba Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgató,
dr. Bartus Adrienn Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályvezető

részére

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Örömmel vettük, hogy a Innovációs és Technológiai Minisztérium mentorlásával megjelent “Az illegális hulladéklerakók felszámolása” című pályázat, azonban a tájékoztatóból kiderült, hogy sajnos csak önkormányzati tulajdonban lévő területek megtisztítására biztosít forrást.

Mi itt Szigetmonostoron nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos életmódra, ezzel összhangban évek óta megszervezésre kerül az önkéntes szemétszedés, működik a Fogadj örökbe egy utcát, Szedd tisztára Monostort-Horányt kezdeményezés, melyek mind a településünk tisztán tartását hivatottak szolgálni. Ezen felül tavaly tavasszal elindítottuk a Szentendrei-sziget szeméttérképét, melynek célja a tágabb környezetünkben lévő, kisebb-nagyobb szemétlerakatok közösségi alapon való feltérképezése, hogy célzottabban végezhessük a szemétmentesítést. Ezen a térképen bárki megjelölhet területet, ahol szemetet talált, képet, leírást csatolhat a bejegyzéséhez. A lenti linken Önök is megtekinthetik a térképet:

Térkép

Leírás

A tárgyi pályázat jó lehetőséget biztosított volna a térképen piros négyszöggel jelölt, viszonylag nagy kiterjedésű illegális szeméttelep felszámolására, de a terület sajnos egy elhagyatott, osztatlan közös tulajdonú telek, melynek előzetes ellenőrzéseink alapján 158 bejegyzéses a tulajdonlapja. Ennek értelmében gyakorlatilag lehetetlen a tulajdonosokat elérni és a pályázaton sem tudunk indulni, lévén, hogy nem közterület – noha a helyi lakosok, óvodások és iskolások mellett, a szigetmonostori Klímapark látogatóinak is közkedvelt kiránduló helye a település mellett elterülő erdő.

A fent említett szeméttelep a Fővárosi Vízművek üzemeltetési területén lévő ivóvízbázis hidrogeológiai védőterületén fekszik, mely azt gondoljuk, hogy még indokoltabbá teszi annak felszámolását.
Önkormányzati forrás nem áll rendelkezésünkre, a szennyezett területen lévő hulladék összetétele és mennyisége meghaladja egy-egy szemétszedési akcióban résztvevő magánemberek lehetőségeit, így a felszámolás jelen helyzetben reménytelen.

Jelen levelünkkel azért fordulunk Önökhöz, hogy megtudjuk, ismernek-e bármilyen eljárást, mely segítségünkre lehet a fenti elhagyatott terület megtisztításában?

Tudnak-e esetleg bármilyen tárgyi vagy anyagi támogatást nyújtani, mely célunk elérését lehetővé teszi?

Létezik-e olyan pályázat, mely a fenti körülményeket figyelembe véve is nyújthat támogatást?

Megtisztelő válaszukat előre is köszönjük!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás