Hangosan gondolkodom

Annyi minden kavarog bennem, hogy bár rég ragadtam klaviatúrát, most még is ki kell írnom magamból pár dolgot.

A hír értéke
Nem értem az embereket, annyira túl vannak feszülve, annyira frusztráltak, hogy bár sokuk a saját közvetlen környezetével nem foglalkozik, mégis olyan szinten fel lehet hergelni őket, egy az életüket nem befolyásoló, sem közvetve, sem közvetlenül nem érintő személy néhány mondatával, hogy hajlamosak teljesen kivetkőzni magukból és még az ellen is foggal körömmel küzdeni, amiben egyébként ők maguk jók. Nem gondolom, hogy más értékrendje, véleménye engem befolyásolhatna, sőt azt gondolom mást sem, tehát ezek a sorok is kétlem, hogy bárkit meghathatnának – ha csak e sorok olvasója, nem fog jelentőséget tulajdonítani a lentebb olvashatóknak. A mondatok, az információ, a hallottak és olvasottak jelentősége, csak annyi amennyit, mi magunk tulajdonítunk nekik. Pontosan ezért nem nézek már évek óta TV-t, nem olvasok újságot, és az interneten is, többnyire egy vezető hírportál szalagcímeit olvasom el és csak a legritkább esetben klikkelek a cikkre, akkor ha az abban szereplő információ, vélhetően releváns számomra. Egy portál van amit rendszeresen és többnyire olvasok, de ott se minden cikket. Teljesen felesleges információkkal terhelném meg a fejem, gondolataim, lelkivilágom. AKKOR MEG MINEK? Az energiáim én osztom be és ezek helyett a felesleges dolgok helyett inkább azon gondolkodom és foglalkozom, ami számomra fontos. Úgy érzem, így sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mint ha tisztában lennék vele, hogy éppen kit hogy öltek meg – persze részletgazdag képekkel –, vagy éppen mi történt a Dallas 1725. epizódjában. Nem érdekel, számomra ez irreleváns. Persze az információ kell, de nem az kell, amit a fejembe akarnak tolni, hanem amire nekem szükségem van. Nem azért veszek meg egy telefont, mert éppen azt reklámozzák, hanem azért mert, nekem arra van szükségem, mert annak a tudása az, ami engem kielégít és segít. Nem azért váltok telefon előfizetést, mert egy bizonyos cég égisze alatt koncertezik valaki, vagy mert TriplaX is náluk fizet elő, hanem azért mert itt vagy ott kapom meg azt a szolgáltatást, amire szükségem van, és a legolcsóbban. Egyébként nem is értem, hogy ki fizet még percenként 30-40-50 forintokat, mikor egy rahedli flotta csomag van, ahova be lehet lépni és 6-15 forint közötti percdíjak vannak ráadásul másodperc alapon, 2500 forintos teljesen lebeszélhető havidíjjal. Időnként hívnak a pirosak, hogy lépjek be a 10000 forintos korlátlan csomagjukba és mikor megkérdezem, hogy miért fizetnék négyszer annyit ugyanazért, akkor csak a hebegéshabogás marad. Miért írom le mindezt? Mert ebben benne van minden. Gondoljunk bele, a cég saját magának állít konkurenciát a különböző, szabadon elérhető flottakedvezményeivel – amiket persze nem reklámoz sehol –, ugyanakkor nagyon szépen és sikeresen tudja értékesíteni ezeket a 10000 forintos csomagokat, hiszen bitang sok marketingre is futja. Az emberek hihetetlen mennyiségű irreleváns információval vannak elárasztva, mely már önmagában frusztráló és leterhelő, ugyanakkor azokkal az információkkal amik számukra releváns lenne, már nem vagy nem eléggé tudnak foglalkozni.
Persze az információ számomra is fontos, rengeteget olvasok a neten, de többnyire csak azt, amire rákerestem, legyen az akár egy recept, akár egy pályázat, akár törvény, akár a közvetlen környezetem. Google a barátom 🙂 A következő start-up csillag már látom,hogy egy „relevanciaszűrőapp” lesz 😀

Értékrendek kavalkádjában
Olyan ez számomra, mint a hír, minden idolnak, izmusnak, hitnek – szándékosan nem írok vallást! –, meg van a maga, számomra releváns és irreleváns tulajdonsága. Nem kívánok mindennek megfelelni, de igyekszem mindenből tanulni és azt, ami számomra vállalható, elsajátítható, megnyugtató, azt magamévá tenni. Egyszer egy barátom azt mondta nekem, hogy liberálisan konzervatív vagyok, inkább talán libertárius konzervativ – pár sor a wikin 🙂 Egyébként pedig, csak keresem és törekszem az egyensúlyra 🙂
De, hogy a lényegre térjek. Igen én férfi vagyok, így teremtett a jó isten – avagy fiúnak szült az anyám, kinek hogy elfogadhatóbb. Ez úgy gondolom, a Z generáció számára már nem kérdés, ez egy állapot, melyen ugyan lehet változtatni, de ebből a szempontból igen konzervatív vagyok. Férfiként elvárom magamtól, hogy a választott párom és családom óvjam, védjem, támogassam amennyire csak erőmből, tehetségemből telik – ha ez kevésnek bizonyulna, akkor kutya kötelességem fejlődni, hogy az elvárásaimnak megfeleljek. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy elnyomjam a párom, hiszen, nem az ókorban élünk, neki ugyanúgy vannak saját igényei, céljai. Van, mikor szüksége van az ölelésemre, van mikkor nem, de nekem férfiként, támasza kell legyek. Ugyanakkor, ezt viszont már nem várom el, nem várhatom, hogy védelmezzen, óvjon, gondoskodjon rólam. Tegye fel a kezét az a FÉRFI, aki ezt elvárja, és tegye fel a kezét az a NŐ, aki az ilyen férfire, FÉRFIként tud nézni(Na most akkor miről is beszélünk?). Szerintem ez természetellenes lenne, már pedig ha jogokat követelünk, azok kötelességgel is járnak – ez a természet rendje. Ez nem politika, sokkal inkább természet tudomány! Gondoljunk csak az evolúcióra. Bármelyik faj fejlődése során, adott szakaszok ugrásánál, az új tulajdonságok, mindig változással jártak. Például miután kijött x faj a vízből, és egyre több időt töltött a parton, előbb elhalt a víz alatti légzés tulajdonsága, majd fokozatosan, akár teljesen eltűnt a vízben mozgás szerepe, lehetősége; ami aztán esetenként a faj kihalásával is járhatott. Tartok tőle, hogy a technológia fejlődésével, a női princípium, mint olyan, viszonylag gyorsan elhallhat, csak nehogy ez az emberi faj kihalásával is járjon. Azt mondják, alapvetően kétféle ember típus van, az egyik, amelyik mindent megtesz, hogy olyan legyen mint a többi; a másik, amelyik mindent megtesz, hogy ne legyen olyan mint a többi. Nem furcsa? 🙂 Én mondjuk, úgy érzem egyik csoportba sem tartozom, akkor kell lennie egy harmadiknak is. Igen a család szentségében hiszek, és úgy gondolom a gyermek egy ember legnagyobb sikere, mert minden más önzőségen alapul, önmegvalósításból, minél több és jobb javak megszerzéséért, a jobb és kényelmesebb, minőségibb életért. Egy ember csak egy esetben tudja egészséges keretek közt önmaga elé helyezni egy másik ember igényeit, ez pedig a szülő-gyermek kapcsolat. Ez megint nem azt jelenti, hogy alárendeltjei vagyunk gyermekünknek és feláldozzuk az életünket érte, mert nem. Ugyanakkor az a kis élet, mely előttünk fejlődik, belőlünk fakad, felelősek vagyunk érte, gondoskodni kell róla, és úgy felkészíteni az életre, hogy minél hamarabb saját lábára tudjon állni, önellátó és önfenntartó legyen, és be tudja teljesíteni saját magát, elvárásait, céljait. És mi lehet ennél nagyobb csúcs az életben, ha ezt sikerül véghez vinni? Még ha a relativitás elméletét teszi le az ember az asztalra – bár Einstein életrajzát ismerve, nem biztos, hogy ez a legjobb példa, de az is lehet, hogy pont azért a legjobb. A család szempontjából konzervatívnak tartom magam, a család szent és sérthetetlen, nem csak az enyém, másokét is tiszteletben tartom. A gyerek pedig számomra egészséges(!) piedesztára van emelve, értem ezalatt például, hogy egy gyermek a felnőttek konfliktusából nem érezhet meg semmit ami az ő kis lelkivilágát, fejlődését zavarná – ez nem azt jelenti, hogy a nem lehet konstruktív vitát folytatni a gyermek előtt, sőt kell is, hiszen abból is tanul, ugyanakkor a konfliktuskezelésnek meg kell maradnia egy bizonyos szinten. Én ebben hiszek és e szerint élek, és ez nem csak a saját gyermekeimre vetítem ki, hanem másokéra is, én ettől érzem magam felelősségteljes felnőttnek, embernek. Ettől persze az egyén szabadsága, még teljesen adott és korlátlan, hiszen a feleségem azt csinál amit akar, ugyanakkor szerencsére a családdal kapcsolatos konzervatív értékrendemben ő is hisz és magáénak tudja – talán ezért vagyunk több mint 12 éve házasok, ami már önmagában is elég konzervatív ahogy a környezetem elnézem…. A liberalizmus számomra egy értékrend melyet azonban egészséges keretek közt kell kezelni. Ugyanakkor pont azokat a liberálisokat nem értem, akik a konzervatív vélemény felett törnek pálcát…. Ez nekem olyan anomália…. Ha az egyén szabad, akkor nem gondolkodhat szabadon? Akkor miért ne mondhatna azt amit akar? Akkor most mi is ez a liberalizmus? Annak idején mikor szegény liberalizmus megszületett, fel lehetett tölteni egyértelmű ideológiával, ma már mikor kvázi beteljesítette önmagát, mindenki azt gondol bele amit akar és éppen az adott kontextustól függ, hogy akkor ő most liberális vagy sem. Na ezért nem tartom én magam semminek. Én, ÉN vagyok! 🙂 Nyugdíjas korom, egy általam vállalható idol definiálására fogom fordítani 🙂

i-re a pont
Miután kiírtam mindezt és elolvasta a feleségem, két gondolatot osztott meg velem. Egyrészről mindenki olyan okos, muszáj nekem is okoskodnom? És teljesen igaza volt, nem is lett nyilvános a poszt a blogomban. (Egészen mostanáig… Aki eddig képes visszalapozni és olvas az tudja miről szól ez a poszt, aki nem ismer az meg úgy sem lapoz eddig vissza 😀 )
A másik gondolata ennél is érdekesebb volt számomra. Előzményként annyit, hogy én nem nagyon szerettem volna ha elmegy dolgozni, de mivel a párja vagyok, mindenben támogatom őt, ezért a véleményem ugyan megosztottam vele, de a mai napig segítek neki, ha kérdése van a munkájával kapcsolatban. Egyébként egy multinál van, ahol lakunk onnan nehéz volt bejusson az irodába, több mint másfél óra oda és ugyanennyi vissza, de szeretett bejárni. Végre friss levegő három gyermeknyi szaros pelus után. Én vagyok itthon – igaz én az elmúlt 12 évben itthonról dolgoztam –, egyéb segítségünk (nagymama, nagypapa, bejárónő) nincs. Most már könnyebb, mert 30-40 perc alatt beér a váci irodába, ráadásul még heti kétszer itthon is dolgozhat. Mondjuk ez is olyan dolog, hogy amíg nem tapasztalta, addig azt hitte, hogy itthon csak a virágot verem a gép előtt…. Hát ma már nem így gondolja – pláne, mikor mind három gyerek körülötte ugrál 🙂
Na de a lényeg, mit is mondott ez a drága asszony nekem. Teljesen egyet tud érteni Ákos azon szavaival, hogy ezt így egy nő nem tudja csinálni. Csak egy nő lehet anya, ő adja az otthon melegét, varázsát, ő a lelke, ő tartja össze a családot. A munkahelyen teljesíteni kell, ahhoz hogy a holnap problémáira választ adjunk, még ma el kell rajta gondolkozni – pedig az ő munkája nem is egy mekkora világmegváltás. Otthon viszont nem lehet kikapcsolni az agyat egyik pillanatról a másikra. Az ember utazik jó esetben másfél órát, dolgozik 8-at és ha még alszik is nyolcat, a maradék 6-7 órában, JÓ anyának, JÓ szeretőnek, JÓ feleségnek lenni, harmonikus családi közeget és rendezett otthont varázsolni, úgy hogy a gyerekek felváltva csüngnek a nyakán, igen nehéz. Akkor valahol kompromisszumot kell kötni. Vagy a munka rovására tartunk egy szintet a családi harmóniában – és ezzel fuccs is a karriernek és az önmegvalósításnak-, vagy a család és a gyerekek rovására valósítjuk meg önmagunkat és építünk karriert. A kettő együtt nem megy. Esetleg úgy, hogy felveszünk egy bejárónőt, egy dadust, egy bébicsőszt, és….. jó jó, de akkor kinek szültem gyereket, vagy miért? Akkor én tulajdonképpen nem családot alapítottam, csak szaporodtam! És azokkal a gyerekekkel, akik ilyen családban, ennyi anyai szeretettel nőnek fel, mit vár a társadalom??? Nem az ilyen lurkókra szokták azt mondani, hogy na ennek se volt gyerekszobája? És akkor ki készítette fel az életre az a gyermeket? Szóval lehet itt hergelni a tömegeket, de az a nagy büdös igazság, hogy az ember lánya huszonpárévesen eldönti, hogy akar e családot és gyereket, vagy karriert akar és önmegvalósítást. Majd minden egyes nap a cél érdekében cselekszik – akár tudatosan, akár tudat alatt. Mindkét iránynak meg van a maga öröme és boldogsága, és mindkét esetben meg van, amiért egy nőt tisztelni és becsülni vagy esetleg megvetni lehet – mert pl milyen anya.