Majálisozott a falu

Sebők Szilárd kitalálta és megszervezte, a helyi vállalkozók és civilek összeálltak és milyen jól tették. Az árusok és a bográcsosok már délelőtt kint voltak és készültek a nagyérdeműre, noha a majálist az iskola kórusa nyitotta délután kettőkor. Az apró de annál csengő hangúbb diákok elvarázsolták a közönséget. Utánuk következett Németh Tibor és a karate klub bemutatója, melynek keretében a még óvodás Kis Fodor Annától is tanulhattunk újat a nagyobbakról nem is beszélve. Sajnos pár nappal előtte lemondta a fellépést a Le a cipővel zenekar, de a helyi hangtechnikus DJ Kázmérbá’ a retro erőlködővel és a jól összeválogatott zenékkel megteremtette a hangulatot 🙂 Igazi majális kerekedett délutánra a délelőtti munka gyümölcseként. Tomi bácsi is megérkezett a kis hintójával és a pónikkal, akiket a gyermekek örömmel fogadtak, simogattak és boldogan ültek a hátukra. Míg szép hentesné(Sípos Eszter) barátaival a téren főzte a bográcsost, addig ura, a falu hentese és az Íjász klub a parton tartott bemutatót és tanítgatta az apróságokat a nomád harcművészet alapjaira, mely mára már versenysporttá nőtte ki magát. Aki az íjakkal helyt tudott állni, Robin Hood után szabadon a monostori erdő viszontagságait tapasztalhatta meg a kreatívan felépített akadálypályán, melyet Korányi Miki bácsinak köszönhettünk, s mely hűen tükrözi, hogy ha valaki akar és tesz is érte akkor nagyot tud alkotni szinte a semmiből. Klement József és Fazekas László a kis srácok még megmaradt erejét egy kis focival próbálta kordában tartani. De ne feledkezzünk meg a hölgyekről sem, hiszen szó szerint vért izzadtak azért, hogy gyermekeink jól érezzék magukat. Timinek és Andinak hála csodálatos lufiállatkák, kardok és virágok lepték el a teret, melyeket a gyermekek boldogan mutogattak, miközben kitartóan álltak sorba, hogy csillám tetkót kapjanak Melindától és Izától. A méltó jutalmat a szervezésért egyúttal Szilárd is megkapta egy kultikus Batman csillámtetkó képében 🙂 Míg a Duna parton Hajni nénivel lehetett festeni, addig Kriszta néni eközben pillangófestéssel varázsolta el a gyermekeket, melyeket boldogan röptettek a téren az apróságok. A májusfára mindenki ráköthette a szalagját, a falu erős férfiai pedig felállították azt a hölgyek örömére 🙂

Senki nem maradt éhesen, Eszterék mellett ugyanis a téren mások is bográcsoztak, sőt lapcsánka is sült, mi több a parton Ricsiék is kellemes illatokat eregető tűz körül sürgölődtek. És ha ez nem lett volna elég, az önkormányzati hozzájárulásból a helyi vállalkozók a beszállítóiktól minden kedvezményt és engedményt kicsikarva sikerült 25kilónyi virslit, hozzá több kg kenyeret beszerezniük, valamint két rekesz pogácsát és 10karton sört, melyhez még további kartonokkal hozzájárultunk páran privátban, hogy senki ne maradjon szomjasan se 🙂 A gyermekeket a Zoli büfében Zoli bácsi ajándékozta meg palacsintával. Nem is emlékszem mikor jártam utoljára olyan majálison ahol ingyen volt az eszem-iszom, dinóm-dánom.

Noha már előre beharangoztuk, hogy nem párt és nem is kampányrendezvény, mégis mikor 4 órán keresztül míg a virslit és a sört osztogattuk két kezemen nem tudom megszámolni hányan kérdezték meg, hogy akkor most ez melyik párt is és kire is kell szavazni… Bár a rendezvényszervező – Szilárd – nem titkoltan fogalmaz meg kritikát a falu dolgaival szemben, polgármesteri motivációiról eddig nem igazán hallottam és ez irányban lépéseket sem lehetett tőle látni, hiszen nincs ott a közgyűléseken, nem ír sem az Újságolóban sem máshol, nem kampányol, ezen majálist pedig teljesen nonprofit alapon önszántából, helyi vállalkozókkal és civilekkel együtt a faluért, gyermekeinkért, és jó hangulatunkért csinálta/csináltuk. Noha én nála jóval aktívabb vagyok írásban és a közgyűlések szempontjából is, jómagam a virsliellátással voltam elfoglalva, hogy mindenkinek folyamatosan friss virslit tudjunk prezentálni a jó hangulat mellé, nem hiszem, hogy bárki is hallott volna tőlem bármilyen kampány jellegű megnyilvánulást – annak ellenére, hogy Attila a Facebookon már jószerivel polgármesterjelöltnek avanzsált néhány héttel ezelőtt 🙂 Nem, az én kampányrendezvényem sem volt. Ezt azért kívánom kihangsúlyozni, mert úgy érzem, hogy ez irányú kritikákkal nem minket támadnak, hanem mindazon jóindulatú önzetlen embereket akik szívüket lelküket tették bele, hogy jól érezze magát a falu apraja nagyja. És ez nagy dolog! Hatalmas dolog a mai világban, mikor máshol az emberek elmennek egymás mellett, mikor lassan még a lélegzetvételért is fizetni kell, mikor olyan nehéz kapcsolatot teremteni az emberekkel mert azt hiszik, hogy a közösség az a Facebook… Szigetmonostor Május 1-jén megmutatta mire képes, legyünk rá büszkék, így is lehet! Megcsináltuk 🙂

A teljesség igénye nélkül ezúton köszönöm a jó hangulatot:
Sebők Szilárdnak a rendezést és a sört – Rév utcai Trafik
Sipos Családnak a bográcsot, az íjászatot és a virslit – Hentes üzlet a Szabadság téren
Ilonkáéknak a Kenyeret – Pékség a Szabadság téren
Sédy Tomi bácsinak a pónikat – Szelesvágta Egyesület
Lelkes Melindának és Viszlóczki Izabella a csillámtetoválásokat – Családi Kézműves Játszóház
Csévics Timinek és Hrozina Andinak a lufiállatokat
Korányi Miklósnak a rögtönzött kalandparkot a Duna parton
Pap Tamásnak és családjának a pogácsát
Menyes Családnak a felajánlott zöldséget
Nádas Zsoltnak és sok kedves barátjának a Horányért egyesülttől
Szakács Istvánnak és családjának
Polgárőröknek; Kornyik Attilának, Nikinek, Petinek és Gál Peti bácsinak.
A Hivatalnak az anyagi hozzájárulást, valamint mindazoknak akik hozzájárultak, hogy gazdagabbak legyünk egy ilyen rendezvénnyel. Köszönjük
Minthogy a virslifőzéstől egy percem nem volt így sajnos képeket nem sikerült készítenem, ezért ezúton kérném azokat akiknek erre volt módja, ossza meg velünk a képeit a hozzászólásnál.

Hozzászólások

  1. Valaki szerint:

    Én is köszönöm a majálist neked is és mindenkinek aki benne volt! Jó kis bulit hoztatok össze Horányban, azért illet volna ezt a cikket is megosztani a Horányiaknak, de úgy látszik ott csak a negatív hír a hír, pedig kitettetek magatokért 🙂 Jól értem, hogy ezek szerint Szimon főzte a virslit?Már tudom kivagy és tudom mit főztél idén nyáron 🙂

  2. Van szerint:

    Én tudom milyen szerény vagy de neked megköszönte valaki???? 😀 Figyelj én köszönöm, mert tényleg minden virsli végig friss volt és egyet se durrantottál szét 😀
    jól van nem szemtelenkedek 🙂 Elég jól lemanagelted meg jól leposztoltad, gratula 🙂