Kiértékelés a Váci híd felmérésről
Hirtelen felindulásból elindított közvélemény-kutatásom, úgy gondolom sikeresnek tekinthető, hiszen bőven túlteljesítette a kutatóintézetek módszertanát – a Závecz Research Intézet, a 21 Kutatóközpont, az Idea, a Medián, a Nézőpont, a Publicus, a Republikon, mind mind 1000-1500 főt kérdez meg a 7,8 millió választópolgárból, ami 0,01% (NEM EGY%, hanem 0,01!%). A felmérésben felsorolt 12 településen összesen 121.527 szavazásra jogosult állampolgár él, melynek 0,5%-a válaszolt, ami ötvenszer annyi, mint amekkora mintából fent említett kutatóintézetek szoktak dolgozni. Fentiek alapján vélelmezhető, hogy egy esetleges népszavazás is hasonló eredményeket hozna.
A válaszadók 84,4%-a helyi lakos és további 8,7%-a adófizető ingatlantulajdonos a felsorolt települések legalább egyikén, így kijelenthető, hogy a válaszadók túlnyomó többsége, azaz 91,3%- közvetlenül érintett.
A Váci hidat 78,2% egyértelműen támogatja, míg 6,1% bizonytalan és csupán a válaszadók 15,6% utasítja el egyértelműen a fejlesztést – de még ebből is lemorzsolódás látható a következő kérdésnél.
A lehetséges nyomvonalak tekintetében ugyanis, már csak 14,6% utasítja el egyértelműen a hidat, 3,1% egyéb opciót támogatna, a D1(kék) nyomvonalat 19,9%, az É4(piros) nyomvonalat 22,5%, és az egyértelműen leginkább támogatott 39,9%-kal a D2-es(zöld) nyomvonal.
A jelen tervekből kimaradt, Tahitótfalu északi részére tervezett másik kishidat, a válaszadók 26,5% mindenképpen megépítené, míg legnagyobb arányuk 53,1% nem feltétlenül, amennyiben a Tildy Zoltán híd felújításra és kiszélesítésre kerül – mindezek mellett 20,4% bizonytalan a kérdésben.
Bár sajnos a válaszadók 14,9% nem látja értelmét a gyalogos és kerékpáros hidaknak(EuroVelo6) a Szentendrei-szigeten, 60,9% mindenképpen megépítené azokat a Váci hídtól függetlenül is.
Aki valóban támogatja ezt a fejlesztést, az mindenképpen írja meg március 6.-ig a Környezetvédelmi Hatóságnak a zoldhatosag@pest.gov.hu e-mail-címen, ahol az észrevételeit és esetleges kérdéseit is megteheti.
Településenkénti támogatottságok az alábbi grafikonon tekinthetők meg:
Szerk: Joggal várják el, hogy a válaszadókra némi statisztikát felmutassak, de a válaszadás szándékosan anonim módon történt! Ettől függetlenül az elérések alapján, az alábbi grafikonnal ki tudom egészíteni a felmérésben résztvevők nem és korcsoportját:
Röviden, tömören, a tények… ezeket a lapokat osztották, ebből lehet “főzni”… A videó alatt pedig még mindig kinyilváníthatod a véleményed -név nélkül, anoniman!