Viszlát dugók!?

Hiába minden bosszankodás, idegeskedés, tolakodás, a budakalászi áruházaknál lévő körforgalomban a reggeli és délutáni csúcs idején mindenkinek ki kell várnia a sorát. Különösen a Szentendre felől érkezőket figyelmezteti gyakran az információs tábla: torlódás! A 11-es főút és az M0-ás autópálya végcsomópontja az ország egyik legforgalmasabb útszakasza. A jelenlegi egysávos körforgalom képtelen ellátni funkcióját, ezért évek óta keresik a megoldást a Magyar Közút munkatársai, s a környékbeli önkormányzatok is folyamatos nyomás alatt tartják az állami céget a probléma orvoslása miatt. Rossz hír, hogy az esztendő harmadik negyedévében súlyosbodhat a helyzet. De ez egyben jó hír is, ugyanis a korlátozások a körforgalom átépítése és bővítése miatt lesznek – tudtuk meg a Magyar Közút kommunikációs osztályának vezetőjétől, Velkei Lillától. Két esztendeje kezdték el a szakemberek a budakalászi körforgalom áttervezését. Elsőként forgalomszámlálást és teszteket végeztek. Arra voltak kíváncsiak, hogy miként befolyásolná a közlekedést, ha jelzőlámpák irányítanák az autósokat a csomópontban. Az eredményeket felhasználva megszületett a megoldás is: átalakítják a körforgalmat, hogy nagyobb legyen az áteresztő képessége, és közlekedési lámpákat is elhelyeznek. „Az átépítés során növekedni fog a csomópont kapacitása, ugyanis a körpálya sávszáma és a körpályába belépő sávok száma is nő. A sávszámok növelésével és a megfelelő hosszúságú szabad jelzéssel biztosítható a szükséges kapacitás” – hangsúlyozta Velkei Lilla. A kommunikációs osztályvezető tájékoztatójából kiderül, a jelzőlámpák rugalmasan tudják majd a forgalmat szabályozni, így azt várják, hogy megszűnnek a jelenlegi dugók. Májusban a térség országgyűlési képviselője, Hadházy Sándor sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a körforgalom átépítése 256 millió forintba kerül majd, mely a társaság rendelkezésére áll. Velkei Lilla megerősítette ezt az információt, mint fogalmaz, a jelen műszaki tartalomhoz hozzárendelt forrás fedezi a beruházás költségeit. A közbeszerzési dokumentációt összeállították, jelenleg miniszterelnökségi jóváhagyásra vár. Az elképzelések szerint a harmadik negyedévben kezdődhetnek leghamarabb a munkák a sikeres pályáztatás után. Az autósok ez idő alatt is használhatják majd a körforgalmat, az átépítés azonban jelentős forgalomzavarással jár majd az egyébként is erősen terhelt csomópontban, amelyhez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kéri az úthasználók türelmét.

Forrás: Pilis-Dunakanyari hírmondó

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás