Varga Andrea válaszai a feltett kérdésekre

1. Mi motiválta, hogy elinduljon a választáson?

Varga Andrea képviselőjelölt

Régóta bosszantott már az a dolog, hogy a faluban felcseperedett ma már 20 éves vagy idősebb korosztályú fiatalok furcsán néztek rám, amikor arról beszélgettünk, hogy itt szeretnénk élni, ide költöztünk Pestről vagy más vidéki településről. Ők ugyanis menekülnek a faluból, hogy őket idézzem: “nincs itt semmi, még beülni sem lehet sehova “kocsmázni, vagy csak úgy beszélgetni, miért maradnánk itt.
Amikor arra gondolok, hogy vajon az én gyermekeim is így fognak vélekedni 15 év múlva, akkor nagyon elszomorodom.
Azt szeretném elérni, hogy a mai fiatalok lássanak perspektívát a faluban, hosszú távon is és remélem, hogy képviselőként tudok is tenni ezért a célért.

2 Mi az, ami Ön szerint most nagyon jól működik a hivatali oldalról, melyek azok a testületi folyamatok, melyeket Ön a továbbiakban is folytatni kíván?

Mivel nem voltam még testületi tag, így ezt nem tudom megítélni és megválaszolni sem, de mint gazdasági szakember, az adózási fegyelem betartatását, a pályáztatások és pályázatok nyomon követését és az adminisztrációs terhek csökkentését, a hatékony költséggazdálkodást tartom a legfontosabb követelménynek a hivatal oldaláról.

3. Ön szerint melyek a legégetőbb kérdések Szigetmonostor életében, mik a prioritások?

-Utak rendbetétele Horányban, csatornahálózat kiépítése, közvilágítás leváltása költséghatékonyabb megoldásra, játszóterek rendbetétele.

4 Ezen problémákat Ön szerint hogyan lehetne feloldani, milyen megoldások lehetségesek?
Pályázni kellene a közvilágítás napelemekkel történő kiváltására.
A csatornahálózat kialakítása folyamatban van, reméljük csak idő kérdése és megvalósul.
A játszóterek rendbetételével kapcsolatban az lenne a javaslatom, hogy mindenki adjon be a közösbe egy keveset- illetve amennyivel hozzá tud járulni – és máris meg lenne a felújításra szánt pénz. Úgy tudom, hogy a focipályánál lévő játszóteret az egyik helyi egyesület finanszírozta, hozta létre, köszönet nekik.

5 Hogyan tudja ezen megoldásokat ön aktívan menedzselni?

Az óvodában SZMK tagként is felvállaltam a közös beszerzések menedzselését és most a fiam iskolájában is SZK tag vagyok és a pénzügyeket és központi beszerzéseket felügyelem. A munkám során a költségek felügyelete, a beszerzések koordinálása mindig is kiemelt szerep volt, de részt vettem vállalatirányítási rendszerek bevezetésében egy több mint 20 céget felölelő vállalatcsoport esetében. Mindig is feladatcentrikus voltam, a megoldás érdekelt és nem a “Miért nem lehet megoldani”- kérdésre kerestem a választ.
Azt gondolom, hogy ha a képviselő testület tagjai egy úton haladnak és a céljaink egy irányba mutatnak, az alapos tervezést döntés követi, akkor mindent meg fogok tenni, hogy a végrehajtás is megvalósuljon.

6 Úgy gondolom, hogy az nyilvánvaló, hogy az eddigi testületi munkaidő nem elégséges; a havi egy maximum két üléssel képtelenség eredményeket felmutatni, ön mennyi időt tud szánni a falu koordinálására, mennyire tud aktív részese lenni a mindennapi folyamatoknak?

Azt én is tapasztalom, hogy a mai rohanó világban nehéz mindenhol megfelelni. Nem titkolt célom, hogy több időt szeretnék itt tölteni a faluban, itthonról dolgozni, így a két kisgyermekemmel is több időt tudnék foglalkozni, és a testületi munkában is jelentős szerepet tudnék vállalni.

7 Ön szerint milyen koncepciót kell felállítania a falunak, hogyan képzeli el Szigetmonostort 5 év múlva?

Változtatni szeretnék néhány dolgon és a fellendülőben lévő, illetve jól működő tevékenységeket tovább fejleszteni, illetve megtartani. A turizmus fellendítése a falu bevételei szempontjából égető kérdés lehet, a munkahelyteremtés biztosítása inkább stratégiai kérdés, de az 5 évbe az is belefér.
Mint ahogy a szigetet az eper termő vidékről ismerik sokan, úgy azt szeretném ha Szigetmonostor és Horány egy turisták által kedvelt település lehetne, ahol az itt töltött időben megismerkedhetnek a helyi termelőkkel, azok termékeivel, a helyi hagyományőrzés titkaival. A falu és a Szentendrei-sziget hírét vinni mindenfelé, már most is a Dunakanyar gyöngyszeme a sziget, csak ezt még sokan nem tudják. Mindenki aki nem itt lakik csak elretten a hajózástól, a kompozástól, a közlekedés nehézségeitől. Ezt próbáljuk meg kompenzálni a hely szépségével, nyugalmával. Az lenne a legjobb, ha önfenntartó falut tudnánk kialakítani, megtermelve a növényi és állati eredetű termékeket, kiválthatnánk megújuló energiaforrásokkal a közüzemi számláinkat. Hát azt hiszem ehhez több kell mint 5 év, de van olyan település akiknek ez sikerült, nekünk miért ne sikerülhetne. Ezzel munkát és megélhetést adnánk a település lakosainak és helyben tartanánk őket.

8 Fontos Szigetmonostor számára a turizmus? Ha igen, akkor ön szerint hogyan lehetnénk piacképesek ezen a dinamikusan növekvő ágazatban?

Turizmus, igen, fontos. Meg van az az előnyünk, hogy az Irány Horány mondást mindenki ismeri, Horányról mindenki hallott már. De sajnos az utóbbi időben minden lepusztulóban van, semmi fejlődést itt nem tapasztalni. Nem értem miért? Hallom, hogy van termálvíz, többen kérdezik, hogy hol lehet itt teniszezni, (Mondjam nekik, hogy Kisorosziban igen?) miért kell Leányfalura, Szentendrére hordani a gyermekeket úszni, miért nem lehet itt is egy uszoda.
Tudom sokan azt mondják, hogy finanszírozási kérdés, igen figyelni kell a pályázatokat, befektetőket kell találni.
Szerintem egy Kalandpark kialakítása nagyon jó ötlet, most nagyon népszerű szabadidős tevékenység lett.

9 Kényes kérdés, de úgy érzem fel kell tenni. Lesz egyszer önálló település Horány? Avagy milyen koncepcióval kapcsolható össze a két településrész?

Véleményem szerint egyenlőre ennek nincs realitása, ez nem időszerű kérdés és megjósolni sem tudom rá a választ. Szerintem jelenleg Szigetmonostornak is szüksége van Horányra és fordítva is igaz.

10 Mely területen érzi magát magabiztosnak, vállalna-e elnöki posztot bizottságban, ha igen akkor melyikben?

Szakmai kompetenciámat tekintve a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság munkáját mindenképp szeretném segíteni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás