Szigetmonostor, a béke szigete
Elkészült Szigetmonostor imázsfilmje, megtelt picinyke faluházunk a sok kíváncsi érdeklődővel. Jómagam is elmentem, mert nagyon kíváncsi voltam milyen imázst tudnak felépíteni arra a településre, ahol a mindennapjaimat hol egy kisebb hóesés és az azzal járó nehézségek, hol a kátyús utaknak hála kitört autóm felfüggesztése teszi kalandossá. Mégis mit lehet 22 percben szépíteni a bozótokkal benőtt utakon, a fegyveres őrökkel elzárt rekettyéseken, a lepusztult és rendezetlen közterületeinken. Igen, így indultam el, kétkedve, a mindennapi viszontagságoktól megkeseredve, felháborodva, de nyitottan egy az én mindennapjaimtól vélhetően eltérő véleményre, hiszen egy imázsfilm alapvetően a jóról és a szépről kell szóljon.
Már maga az előzetes is drámai és lehengerlő, a fekete-fehér képsorokkal és lassú andalító zongorajátékkal induló, majd dinamikusabb zenével és vágással a figyelmet folyamatosan lekötő néhány-perces, de önmagában is megálló alkotás, szinte észrevétlen kényszeríti rá a nézőre a vágyat a teljes film iránt. Nem lehetett nem elmenni a premier-előadásra.
Aztán a film egy teljesen más, sokkal vidámabb és kiegyensúlyozottabb zongorajátékkal indul, mely alatt a falu több évszázados történelmével ismertetik a nézőt, szinte már-már mesének beillő monológgal. Nagyon megkapó légi felvételek, képi világ és szövegkörnyezet jellemzi végig a filmet. A narráció annyira változatos, annyira ugrál térben és időben, hogy nem tud kialakulni a nézőben egy összefüggő történet, sőt ha a zene nem segítene és nem kísérné a narrációt és a vágásokat ilyen profin, akkor teljesen más hatása lenne ugyan ennek a narrációnak és képi világnak, magának a filmnek. Így, ebben a formában, ha nem lenne az előzetes, a filmnek talán eleje sem lenne, de hogy vége nincs az biztos, már pedig a vágásokat, a zenét és magát a filmet tekintve, ez minden bizonnyal tudatos és szándékos. Az emberben ott marad egy űr, egy vágy, először arra, hogy újra nézze a filmet, aztán arra, hogy megnézze közelebbről a települést, a rekettyéseket, a számos védett növényt és madárvilágot, a Piros Lábos vagy a Kék Evező Fesztivált. A film szerény véleményem szerint nagyon profi lett, gyönyörűnek, csodálatosnak, irigylésre méltónak emelve fel a települést. A filmben említett bölcsődével, óvodával, iskolával és üzletekkel prosperáló falu, költözésre inspiráló; míg a filmben látható rendezett ligetesített Duna partja, vadvirágos rétjei, zavartalan kerékpározásra csábító Duna menti gátjai, ártéri erdejei, telepített fenyvesei, árvalányhajas buckái, dám vadállománya és az aranysakál, a kirándulni vágyók több ezreinek figyelmét fogja felkelteni, akik minden bizonnyal a jó idő közeledtével késztetést fognak érezni, a település felkeresésére egy kirándulási erejéig, és viszik hírünket messze-földön. Sőt talán még az is megfogalmazódik sokukban, hogy igen, ilyen környezetben szeretnék élni, ráadásul közel a főváros, négy komp és egy híd is van, meg iskola, óvoda és bölcsőde is, majd megnézi az ingatlanárakat és fellelkesül, hogy a CSOK segítségével, a jelenlegi lakása árából vígan fel tud építeni egy gyönyörű új családi-házat.
Igen, ilyennek kell lennie egy imázsfilmnek! Őszintén megmondom, évekkel ezelőtt én kívülről ugyan ezt láttam, pontosan ugyanezért költöztem ide, aztán lakva ismerszik meg a mindig mindent és mindenkit befogadó, de önmagát megőrző szelíd(?) makacsság…
“Én személy szerint nagyon köszönöm nektek, hogy ez a falu ilyen szép, és, hogy békességben, közösségben tudunk élni! Ezt a filmet bár mi alkottuk, de csak azt tettük közzé, amit ti hoztatok létre! Köszönöm! ” – Czikora Tamás
