Nem fogunk ráismerni az Északi agglomeráció térségére

Négy új híd, több elkerülő és gyorsforgalmi út fejlesztési terveit rajzoltuk rá a térképre, miután megerősítést kapott, hogy nem folytatódik az M0-s körgyűrű. A terveket az érintett önkormányzatok területrendezési terveiből, parlamenti indítványokból, valamint az NFŰ weboldaláról töltöttük le. Ha minden terv megvalósulna, talán rá se ismernék Budapest északi agglomerációjára

Az M100-ról és az ahhoz kapcsolódó esztergomi hídtervekről, már írtunk előző posztunkban, és noha a benyújtott távlati tervek között és a Magyar Közlönyben, de még a parlamenti indítványokban sem leltünk konkrétumokra a cikkben összefoglaltakon kívül, az M100-asról való döntés gyorsaságára és az Ister-Granum határon árívelő társulásra gondolva, valamint a Suzuki érdekeit szemelőt tartva, nincsenek kétségeink, hogy hamarosan az erről szóló határozott szándék is megszülethet – pláne ha az M2 Váctól határig való szélesítés költségeire és a Natura2000-es konfliktusaira gondolunk, melyek az M0 nyugati szektorához hasonlóak. Kérdés merre keres magának utat a Szlovákia felé tartó tranzitforgalom a megépülő M100, illetve az azt érintő esztergomi híd kapcsán…

Ha már távlati híd tervekről esett szó, a Tahitótfalut és Vácot összekötő híd tervei évtizedekre nyúlnak vissza, azonban a 2010-es években erről a hídról, már született kormánydöntés – ahogy most is szerepel a tavalyi parlamenti indítványban –, mégpedig egy új főút, a 213. számú kapcsán, mely Gödöllőt kötné össze Vác térségével, valamint a 11-es számú úttal az említett hídon. A híd régóta vágyott fejlesztése az összes érintett és környező kistérségnek.

forrás: pomazicseresznye.hu

A budakalászi elkerülő út gyakorlatilag célegyenesben van, ennek folytatása lenne a pomázi elkerülő út. Utóbbi előkészítése szintén előrehaladt állapotban látszik, hiszen Pomáz forgalomtechnikai felülvizsgálata is már két éves – ebben már szerepelt a gyakorlatilag 10-es és 11-es összekötő szakasz – nem az M0 része(!), kérdés melyik lesz kész előbb. A pomázi elkerülő Budakalászt körbefutva a budakalászi Damjanich út végébe fut bele és vezeti át a forgalmat Ürömön a 10-es útig. A térképen kék nyomvonallal Ürömöt is ki lehetne kerülni, ha nem nőtt volna össze Pilisborosjenővel, így a 10-es utat célzó, 11-esről az elkerülő által beömlő forgalom, nem fojtogatná tovább a települést míg át nem adják az M0-s északi szakaszát. Nem tudom mennyire lehet opció esetleg egy alagút…

forrás: endreikorkep.blog.hu

Szentendrének szintén vannak elkerülő tervei mely a Budakalászt elkerülő 1108. számú út 11.-es felőli oldalából indulna ki, majd Szentendrét nyugati irányban körbefutva, egy Pismány alatti alagúton keresztül érne vissza a 11-esbe – a Határcsárdai komp környékén. Ennek a kétszer két sávos főútnak, jelenleg szinte semmi realitása nincs, mert tervek ugyan vannak, de forrás nem áll rendelkezésre.

Hasonlóan forráshiányos, ráadásul sokkal kuszább a Szigetmonostornak Megyeri híddal kapcsolatban járó közúti kishídja is. A Szentendrei és Pomázi tervek szerint az autóshíd gyakorlatilag a 1108-as Budakalászt elkerülő út folytatása lenne – térképen sötét lilával jelezve – azonban ennek nem csak forráshiány, de természetvédelmi és vízbázisvédelmi akadályai is fennállnak jelenleg. Arról nem is beszélve, hogy ugyan a szigetmonostori népszavazáson a szavazók több mint 80%-a támogatta az autóshidat, azt a helyiek és a szigeti településen élők is csak és kizárólag engedélyhez kötött használattal tudják elképzelni, a 11-es főútvonalnak még véletlenül sem lehet elkerülője a Szentendrei-szigeten. Szerény véleményem szerint, Szentendre vélhetően már annak is örülne, ha a szigetről ingázó személygépjárművektől megszabadulhatna. A sötétlila útvonal mentén, valamivel északabbra egy világosabb lila hídhelyszínt is feltüntettünk, mely egyrészt a Szentendrei tervektől eltérően Szigetmonostor jelöl a helyi építési szabályzatában, másrészt a bíróság által jóváhagyott környezetvédelmi előírásokban is ez a helyszín szerepel – ezzel kapcsolatban nyert a település pert 2015-ben. Ez utóbbi hellyel kapcsolatos érdekesség, hogy nemrégiben napvilágot látott Szentendrei tervek szerint ott irodaház épül…

Ugyancsak a Szentendrei-szigetet érinti az EuroVelo6 nyomvonala – a térképen zölddel jelölve –, mely Dunabogdány és Kisoroszi közt átívelő gyalogos és kerékpáros hídon érkezne a Szentendrei-szigetre, majd észak dél nyomvonalon, gyakorlatilag a Sziget út mentén végig, Szigetmonostor és Szentendre között épülő szintén gyalogos és kerékpáros hídon hagyná el azt. A kormány nem rég jelentette be, hogy újra biztosítja a projektre szükséges forrás hiányzó részét, melyet egyszer már megkapott a projekt, majd átcsoportosították vélhetően a nyomvonal egyeztetések elhúzódása miatt. A végleges nyomvonal még ma sem ismert, a Szentendre és Szigetmonostor közt épülő hídra pedig két variáció is napirenden van. Szentendre a belvárost preferálja, míg Szigetmonostor képviselő-testülete a Határcsárdát – reménykedve abban, hogy azon mentő és tűzoltó is átjöhet, majd később a követelt közúti hídként is funkcionálhat. Igaz, minden lakossági felmérés Szentendre belvárosi terveit támogatja.

A térkép rákattintással nagyítható:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás