Gyorshajó járat bevezetését tervezik

Gyorshajó járat bevezetését tervezi a MAHART PassNave Kft. 2018-2019-ben.

A térséget érintően ismert, hogy a hagyományos közlekedési módnak számító közúti közlekedés egyre nehezebbé teszi az agglomerációban élők számára Budapest megközelítését és az onnan való visszautazást. A 11-es közlekedési út leterheltsége elérte a maximumot. Személyautóval a Budapestre való bejutás másfél-két órát is igénybe vehet. A fenti két számjegyű út keresztmetszetéből, illetve az érintett települések áteresztő képességéből fakadóan szinte lehetetlen a menetidő csökkentése. Az agglomerációban tapasztalható, hogy a települések lakóinak száma fokozatosan növekszik, és ez a tendencia tovább folytatódik. Az elmúlt években a MAHART PassNave Kft. vezetőjével, Spányik Gábor ügyvezető igazgatóval több alkalommal tartottunk szakmai megbeszélést és helyszíni bejárást annak érdekében, hogy milyen útvonalon és mely kikötők érintésével lehetne kialakítani a gyorshajó közlekedést térségünkben. A MAHART PassNave Kft. több mint 30 hajóval, valamint 70 kikötővel rendelkezik.
Ebbe a flottába tartozik a Sólyom szárnyashajó, amely 112 fő, a Vöcsök, amely 71 fő és a Bíbic, amely 54 fő befogadására alkalmas. Ezek a hajók 60 km/óra sebességgel szállíthatják az utasokat. Az elmúlt év végén két alkalommal egyeztettem Igazgató Úrral, amelynek első körében Hadházy Sándor országgyűlési képviselő is jelen volt. Hadházy Sándor támogatja e közlekedési forma bevezetését az Igazgató Úr által elmondott szakmai tartalommal és formában. A gyorshajó járatok reggeli órákban Visegrád kikötőből indulva a nagy Duna-ágon Tahitótfalu érintésével (Váci-rév) érkezne Budapestre, Batthyány tér kikötő érintésével, Vigadó téri végállomással. A menetidő 40-50 percet venne igénybe. A gyorshajók igénybevétele bérletrendszerrel történne, ahol a bérleteket online formában lehetne lefoglalni. Az érintett kikötőknél P+R parkolók kerülnének kiépítésre. A bérlet ára megegyezne a jelenlegi közösségi közlekedésben résztvevő autóbuszok bérlet árával. A reggeli órákban három hajó szállítaná az utasokat, délután szintén ez a három hajó indulna vissza a Dunakanyarba. Hogy a három hajó közül befogadási képesség szerint melyik mikor induljon, azt a közeljövőben egy internetes alapú kérdőív felhasználásával kívánja a MAHART megállapítani. E kérdőív kidolgozását Tahitótfalu Község Önkormányzata vállalja fel, és a MAHART PassNave-vel, továbbá a Dunakanyari Önkormányzati Társulás által érintett hét településsel (Visegrád, Dunabogdány, Tahitótfalu, Kisoroszi, Szigetmonostor, Pócsmegyer, Leányfalu) egyeztetve kívánja a közeljövőben elindítani. 2017 decemberében a polgármestereket tájékoztattam a MAHART PassNave tervéről, amelyet egyhangúlag támogattak, azzal a kitétellel, hogy a későbbiek folyamán feltérképezik, hogyan tudnak a települések fizikailag a vízi közlekedési (turisztikai) hálózatba bekapcsolódni. A MAHART PassNave a tervezett projektet állami finanszírozás nélkül, önerőből kívánja megvalósítani azzal a céllal, hogy a lakosság és a döntéshozók számára új alternatívát mutasson be a közösségi közlekedés továbbfejlesztési lehetőségeinek kihasználására.

A fent említett szárnyashajók megfelelnek a XXI. századi követelményeknek, belső utasterük felújított, és több informatikai szolgáltatást tudnak biztosítani a jelzett menetidő teljes időtartama alatt. Tekintettel arra, hogy a MAHART saját üzleti kockázatára tervezi a járat beindítását, így azt üzleti alapon tudja megvalósítani. Következésképpen amíg nem kap központi, közösségi közlekedésben alkalmazott normatív támogatást, addig az egyéb közösségi közlekedésnél alkalmazott kedvezményeket korlátozottan képes biztosítani. A szárnyashajókkal történő utazás gyors és kényelmes. A Dunakanyar szépségét élvezve lehet Budapestet megközelíteni, majd onnan hazatérni. A visegrádi, illetve a tahitótfalui kikötőknél kialakítandó P+R parkolókat egyéni közlekedési eszközzel (személygépkocsi, motorkerékpár, kerékpár) lehet megközelíteni. Ezzel együtt az érintett polgármesterekkel egyeztetve feltérképezzük a „ráhordó” autóbuszjáratok kialakításának lehetőségét, amelyhez kértük Hadházy Sándor képviselő úr támogató együttműködését. A polgármester urakkal egyeztetett kérdőívet minden település elektronikus formában a saját honlapján fogja közzétenni. Ezeket Tahitótfaluban összegezzük, és innen kerülnek továbbításra a MAHART PassNave irányába. A MAHART-tal történô együttműködéstől azt várjuk, hogy az agglomerációban élők közül sokan fogják igénybe venni e közlekedési formát, és a járatok várható leterheltsége bebizonyítja majd, hogy a vízi közlekedést is be kell emelni a támogatott közösségi közlekedés sorába.

Dr. Sajtos Sándor polgármester
Forrás: Tahitótfalusi Közösségi Tájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás