Egy nagyon fontos mondat hangzott el a híd helyszínekkel kapcsolatban a közmeghallgatáson, de menjünk sorba.

Ami kerékpáros és gyalogos híd építésének függvényében kétségtelenül az összes szigeti lakos szempontjából – a közlekedés mellett –, fontos lenne, hogy az épülő hídon tűzoltó és mentő át tudjon haladni. Molnár Zsolt – szigetmonostor polgármestere –, által elfogadott – aztán helyi népszavazással meghiúsított, mivel a szavazók több mint 80%-a autóshidat szeretett volna –, 2008-as kompenzációs csomag része is volt ez a kitétel, melynek kapcsán, a Megyeri híd végleges használatba vételi engedélye érdekében, az autós híd helyett, egy 2 milliárdos fejlesztési csomag és egy gyalogos és kerékpáros híd épült volna. Akkor – valamint a közelmúlt testületi ülései alapján most is –, úgy gondolkozott Szigetmonostor polgármestere és testülete, hogy ahol mentő és tűzoltó átmehet, ott előbb utóbb autó is átfog menni. Ezt az EuroVelo tervezői, és a NIF is így gondolja, pont ezért hangsúlyozták már évekkel ezelőtt is – mind a Kisoroszi egyeztetésen, mind a 2018. februárban megtartott Szentendrei lakossági fórumon –, hogy erről szó nem lehet. A kormány ugyanakkor megérti az érintett települések igényét, sőt jogosnak is veszi, éppen ezért támogatja a Tahitótfalusi tűzoltó és mentőállomást, melynek előkészületeire 2016 decemberében, Tahitótfalu már megkapta a támogatást – lásd Magyar Közlöny. Privát véleményem szerint, egy Határcsárdai kis hídnál egy délebbi autóshíd – mellyel a hangsúlyozottan csak és kizárólag a szigeti településen élők, elkerülhetnék a Szentendrei forgalmat –, előnyösebb lenne mind a 11-es út, mind a szigeti lakosok szempontjából. Akár lesz autóshíd egyszer Szigetmonostoron, akár nem, szerény véleményem szerint pozitív, hogy a kormánynak nem volt szándéka e két beruházást összemosni, hiszen így azért maradtak bőven nyitott kapuk és lehetőségek – bár kétségtelen, hogy ezek eddig is adottak voltak, mégsem történt semmi érdemleges előrelépés a per megnyerése óta.

Abban az esetben, ha az előkészítés a tervezett ütemben tud haladni, és nem kerülnek további akadályok a beruházás elé, akkor is leghamarabb, csak 2022-2023as évben zárulhat le a beruházás. Ez az időszak a NIF képviselője szerint, még belefér a Széchenyi 2020-as felzárkózási ciklusba, így az Európai Unió, valamint a VEKOP által már rendelkezésre bocsájtott források fedezik a beruházást. Amennyiben bármilyen további akadályok merülnének fel az eddig is évek óta tartó előkészületek után a tervezés során, már kérdésesnek tekinthetők a források. Éppen ezért van nagy szerepe a hidak helyszínének, melyek csatlakozási pontja, a mértékadó árvíz fölött másfél méterrel kell lennie. Ezen pontok jelenleg a tanulmány során egyik helyszínen sem adott, de míg a nyugati parton a teljes 11-es út környékét fel kellene emelni, kisajátítások és vélhetően a Határcsárda megsemmisülése árán – ezáltal ott vezetni az EuroVelo-t esélytelen, ezért sem készült nyomvonalterv a tanulmányban –, addig a szigeten van mód a környezeti adottságoknak köszönhetően megoldást találni – melyet gyakorlatilag már a jelen hatástanulmány is tartalmaz. A Szentendrei-szigeten az egyetlen probléma a 123-as kormányrendelet, ami maga a mumus – volt eddig…

A Szentendrei belváros hídhelyszín ugyanis a tervező elmondása szerint – a 123-as kormányrendeletet figyelembe véve is – jogszerűen megvalósítható!!! Ugyanis a meglévő aszfaltutak területe nem számít bele a védőbázisba, tehát, ha Szentendréről áttalpal a híd a jelenlegi Pásztor rév környéki parkolóba, és egy rámpával rácsatlakozunk a jelenlegi aszfaltútra, onnantól kezdve semmiféle környezeti problémába nem ütközik az EuroVelo szentedrei-szigeti szakasza.

Az idő szűkösségere és Molnár Zsolt polgármester úr, valamint a Szigetmonostor képviselő-testületének véleményezési levelére való tekintettel (lásd itt: http://szigetmonostor.hu/images/dokumentumok/eurovelo/velemeny_julius.pdf), figyelembe véve a lakossági felmérést, melynek keretében 63%-ban kapott támogatást a déli hídhelyszín az alábbi levelet fogalmaztuk meg és küldtük el az Érdi Járási Hivatalnak, Hadházy Sándor képviselő úrnak és Révész Máriusz kormánybiztos úrnak. A minél széllesebb lakossági érdekérvényesítés elősegítése érdekében, kérjük aki támogatja a déli hídhelyszínt, akár az alábbi levelet másolva, akár saját gondolatait és érveit megfogalmazva küldje el észrevételeit.

A 2 és félórás közmeghallgatásról készült vágott változat a levél alatt megtekinthető, hamarosan pedig a teljes anyagot közzétesszük ezen poszt alatt.

Az elmúlt évek településünket érintő EuroVelo fejleményei hivatkozásokkal együtt elérhető ide kattintva.

EV6 kerékpáros híd Duna korzói helyszíne

Tisztelt Dr. Zöld-Nagy Viktória Járási hivatalvezető! (zoldhatosag@pest.gov.hu)
/
Tisztelt Révész Máriusz kormánybiztos Úr! (mariusz.revesz@parlament.hu)
/
Tisztelt Hadházy Sándor képviselő Úr! (pest03@fidesz.hu)

Tudomásunk szerint május 9-én fog eldőlni az EuroVelo6 végleges nyomvonala, ezzel együtt a tárgyi híd helyszíne. Ezzel kapcsolatban összegyűjtöttük Önnek a főbb tényeket, melyek segíthetik a döntést meghozni:

1. A 2019.05.06-i közmeghallgatáson a tervezők által elhangzottak szerint a korzói hídhelyszín megvalósítható, akár úgy is, hogy az nem ütközik a 123/1997. Korm. rendeletbe, tehát vízbázis érintése nélkül, mivel a szigetmonostori hídfőnél lévő aszfaltburkolatú út ingatlanja a vízbázisba nem tartozik bele.
2. A Határcsárdánál épülő híd nem valósítható meg nehézségek nélkül, mivel árvízszint alatt haladó meglévő kerékpárútba vezetne, melynek műszaki paraméterei nem felelnek meg egy EuroVelo kerékpárútnak. Tehát, ha a Határcsárda felé lenne kijelölve a nyomvonal, akkor az az árvíz idején nem lenne használható. Továbbá az ott közlekedő komp kérdése sem tisztázott, illetve az sem, hogy hogy férne el a hídfő a Határcsárda épülete mellett.
3. Közvélemény kutatások szerint mind a szigeten élők és mind a kívül élők is a Duna korzót preferálják. Egy korábbi forrás1 szerint összességében kétharmados, egy újabb forrás2 szerint, aminél Szigetmonostort és Szentendre HÉV-állomást e-busz kötné össze, 84%-os többségben.
4.  A gépjárművel közlekedők 30%-a csak akkor térne át tömegközlekedésre, ha a Duna korzónál épülne meg a híd. Ellenkező esetben, ha a Határcsárdánál épülne meg a híd, csak 10% térne át. Tehát az autósközlekedés és a környezet szempontjából is a Duna korzónál érdemes megépíteni a hidat.
5. Az említett e-busz járat bevezetésével az emberek még nagyobb többsége térne át közösségi közlekedésre, és a gyalogos turisták is el tudnák érni a Korzóról Szigetmonostort, ami által turisztikai fellendülésben részesülne a falu. A híd végei ez esetben felemelkedő rúddal lennének lezárva, mely garantálja, hogy más gépjármű ne hajthasson rá. Környezeti hatása nem lenne nagyobb a 25km/h-val közlekedő e-busznak, mint pár elektromos rollernek, viszont nagyban segítené a lakosságot, és a turistaforgalmat. Az 5m-es híd keresztmetszeten elfér egyszerre a busz és két kerékpáros. Az említett e-busz:

Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket, Hadházy Sándor országgyűlési képviselő úrnak, hogy a 2017. 05. 19-én Szigetmonostoron megtartott lakossági fórumon elhangzottaknak megfelelően, Révész Máriusz úrral együtt, ezidáig azon dolgoztak, hogy a lakossági érdekeket is figyelembe véve valósulhasson meg a beruházás.

Források:
1. http://szimon.hu/belvaros-vagy-hatarcsarda/
2. https://korvasut.blog.hu/2019/01/20/szentendre-szigetmonostor_kozotti_kerekparos_hid_elhelyezesenek_kerdese_752

Üdvözlettel:
Pólyi Krisztián
szimon.hu

Teljes közmeghallgatás vágatlanul:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás