Belváros vagy Határcsárda?

Megmondom őszintén nagyon mérges lettem több szempontból is, mikor kezembe került az októberi pócsmegyeri Kisbíró, mindamellett igen szomorú is. Egyrészt azért, mert egy pócsmegyeri lakost jobban érdekel Szigetmonostor közigazgatási területén létesülő objektum, mint a szigetmonostori lakosságot, vagy akár a szigetmonostori testületet, ráadásul annyival jobban, hogy még konkrét lépéseket is tesz érdekei és véleményének érvényesítésére…
Másrészt, mert azt gondolom, hogy bár környezetvédelmi szempontból részben igaza van, Szigetmonostor, mint település érdekeit tekintve szerény véleményem szerint nincs – de tévedhetek is. A környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a környezetvédelmi hatóság felé beadott négyzetméter alapú vizsgálatra tett javaslata, be kell látni, tusé, gól, nevezzük bárminek. Ugyanakkor, ha már környezetvédelmi szempontokat veszünk figyelembe, egy híd lábánál működő(?) autóskomp ellehetetlenülése – akár gazdasági, akár szakhatósági előírások alapján –, mekkora környezetterheléssel jár, azt már nem említi, nem teszi megfontolás tárgyává, pedig az a több száz autó, ha kénytelen lesz körbemenni, akkor a jelenleg is Tahitótfaluig álló dugóban, hiába ül fel a buszra, ott fogja hosszú időn keresztül pöfékelni magából a környezetre káros anyagokat a kerülni kénytelen autókkal együtt, ráadásul időben sehol nincs ahhoz képest, mintha Szentendre belvárosába ment volna át egyből. Elnézést, de nem tartom releváns kérdésnek azt, hogy miként jut el Pócsmegyerről – vagy Surányból -, a Pásztorrévig, miközben a Határcsárdai kompig is eljut és vélhetően nem gyalogszerrel, sem pedig a nem létező tömegközlekedéssel. Amennyiben a tömegközlekedést a Határcsárdai komphoz meg lehet oldani, úgy a Pásztorrévig is meg lehet oldani, ha pedig autóval közlekedik, akkor azzal, ha kerékpárral, akkor gondolom Szentendréig megy kerékpárral, nem hiszem, hogy jobb lenne a több száz gépjármű által kibocsátott káros anyagban tekerni, mint a zöld környezetben, a Duna ezen partján.

Mindezek fényében létrehoztam egy kérdőívet a két szóban forgó helyszínről és bízom benne, hogy releváns lesz, mert szükséges a tisztánlátás. Előre tudom, lesz aki az autóshidat tekinti elfogadhatónak és az eurovelo projekttől egyenesen elzárkózik, ezért hiányérzete lesz az ezzel kapcsolatos válaszadási lehetőségre. Nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy a kérdőívnek semmi köze az autóshídhoz, most az euroveloról van szó, és igen egyre inkább szükségszerű egy autóshíd, ugyanakkor nem lehet cél egy előttünk álló, kézzel fogható és elérhető lehetőség elgáncsolása, ellehetetlenítése. Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban egy gyalogos kerékpároshíd is nagy segítség és lehetőség lenne – nem csak –, a szigetmonostori lakosságnak.
Természetesen ahogy máskor is, a kérdőívet csak egyszer lehet kitölteni és a válaszokat minden kitöltő nyomon követheti.

A felmérés eredménye – számomra nem meglepő módon alakult:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás