A kommunikációt erősíti Molnár Zsolt és csapata

Ha visszaemlékszünk a választási ígéretekre, a csapat egyöntetűen legfőképpen a kommunikáció erősítését tűzte ki zászlajára. Nem a hidat, nem az utakat, nem az EuroVelot, nem a kevesebb adót, nem a vállalkozásfejlesztést, a legfontosabb a kommunikáció, a turizmus erősítése volt és az önellátó ökofalu iránya. Időközben a csapat ugyan változott, tulajdonképpen már az indulás sem tükrözte teljesen a választók akaratát, hiszen Ikladiné Petres Veronika azonnal lemondott, így juthatott be Szabó Iván, a polgármester úr szomszédja, aki ép két éve költözött akkor be – ennek én személy szerint igen nagy jelentőséget tulajdonítok, lentebb ki fogom fejteni, hogy miért. Időközben előbb Bolyán Péter mondott le, hosszas oldalakon indokolva, miért nem tudja a nevét adni és felvállalni a testületi döntéseket. Később Debreczeni Lajos is távozott – utóbbi sajnálatunkra a mai napig nem fejtette ki, hogy konkrétan miért is – pláne azok után érdekelt volna, miután Bolyán Pétert úgy megrótta döntése miatt. Bolyán Péter lemondása, számomra több szempontból is nagy csalódás volt – nem is elsősorban a döntése, mert azt a személyes beszélgetéseink alkalmával is megindokolta és teljesen érthető, inkább –, hogy a testület elvesztett egy nagyon fontos külsős tagot is, mert úgy átszervezték a testületet Patakfalvi Gábor érkezése miatt. Mint hogy Gotthárd Viktor egy kezébe össze vonta a gazdasági és fejlesztési, valamint a pénzügyi bizottságot, ezért nem maradhatott a külsős tagok mindegyike. Ekkor Varga Andrea is kényszerült távozni – noha szakmáját és értékrendjét tekintve Bolyán Péter mellett talán az egyedüli volt, akire számítani lehetett volna a racionális döntések tekintetében. Az ismertebb nevek közül, Nádas Zsoltot tudom még megemlíteni, aki a mai napig külső tagként ül még a testületben.
Debreczeni Lajos lemondását követően, a sorban ugye Sebők Szilárd következett volna, aki szintén szó nélkül, de szintén nem vállalta és így jutott be Rózsa József a hat tagú képviselő-testületbe, tizedikként(!!!) a listáról. A tizedik képviselő ül a hat tagú testületben….
És hogy miért fontos Szabó Iván szerepe? Nagyon egyszerű. Nézzék meg a szavazatok számát! Szándékosan külön bontva teszem fel a horányi és a szigetmonostori szavazatokat. Egyértelműen látszik, hogy a szavazók Molnár Zsolt csapatát szavazták meg, soha ennyi szavazatot nem kaptak képviselők még szigetmonostori szavazásokon. Teljesen mindegy volt, hogy ismerik vagy nem ismerik az illetőt, teljesen mindegy volt, hogy tetszik vagy nem tetszik az amit az illetőről tudnak, tudni vélnek, vagy gondolnak a szavazók, egy volt a lényeg, hogy Molnár Zsolt csapattagja-e vagy sem. Öt megjelölt csapattagból, 4 konkrétan bejutott, az ötödik pedig becsúszott, Ikladiné Petres Veronika előre várható lemondásával – a törvénymódosítás miatt összeférhetetlen volt a munkájával.
Nem régen emelte fel a képviselő-testület a tiszteletdíjakat – nem is kicsivel –, melyet én magam sőt– mint utóbb kiderült az olvasói szavazáson –, többen is felháborodva fogadtak. Erre fel kértem a jegyző asszonytól hivatalos úton, hogy mekkora összeget csoportosított át a testület a megválasztásától 2017. 06. 30.-ig, a helyi adókból – mert, hogy ezt a központi költségvetés nem fizeti az államkasszából! Meg is született a 22 millió című posztom, melyet mivel leginkább Patakfalvi Gábor képviselő urat idéztem, elküldtem részére, megadva számára a véleménynyilvánítás jogát, lehetőséget a helyesbítésre, vagy ha valamivel nem ért egyet, máshogy írná, tudja felém jelezni – ez bevett szokás nálam.

Erre kaptam ezt a gyönyörű levelet Patakfalvi Gábor önkormányzati képviselő úrtól – levelezési listán szereplők szintén láthatók. Hát mondanom sem kell, annyira nem lepődtem meg a csapat értékrendjén – bár stílusát tekintve Molnár Zsolt és csapatának kampányszlogenére gondolva, valóban feljebb léptek egy szintet. Azt gondolom mindenki számára érzékelhető hozzáállás, érthető helyi demokrácia, képviselői és önkormányzati értékrend, mely reprezentatív, sőt egyszer s mind szigetmonostor eszenciája a maga nemében. Egyedül Rózsa József határolódott el szinte azonnal a levéltől, írójától, stílusától és tartalmától. Másfél hónap után, a polgármester úr ugyan elhatárolódott a levéltől, ugyanakkor Patakfalvi Gábor lett a kommunikációs bizottság elnöke………….

Eddig naivan azt gondoltam, hogy csak a véletlen szülte, hogy nem tárgyalják a lakosság felől érkezett napirendi pontokat, vagy hogy nem veszik figyelembe a társadalmi vitára bocsájtottakat, a helyi népszavazást, az önkormányzatnak küldött levelet, nos nem, továbbiakban már bennem sem lehet kétely, hiszen itt áll a fagyi, cukormázzal és tejszínhabbal a tetején, sőt ott virít a cseresznye is.

Elnézést, de ezt most nem küldöm ki a testületnek véleményezésre, korrekcióra, hisz felesleges lenne, a testület már kinyilvánította értékrendjét.

Mint, hogy nem küldtem körbe a posztot, ezét nem tehettem ki a polgármester úr levelét, de a közösségi médián Szűr Tímea alpolgármester asszony felkért hogy tegyem ki, melyet ezúton is köszönök. Patakflavi Gábor képviselő úr augusztus 10.-ei levelére szeptember szeptember 13.-án az alábbi levelet kaptam:

A teljesség igényével megosztom a válaszom is, melyet még aznap délután elküldtem:

Tisztelt Polgármester úr, Kedves Zsolt!

Ha a több mint egy hónappal ezelőtti levélre gondolsz, akkor nagyon végig gondoltad ezt a levelet, biztos oka van annak, hogy miért pont most írsz – ez mondjuk érdekelne. Azonban biztosítalak róla – annak ellenére, hogy a fejlécben a teljes testület névsora szerepelt –, ezt a hangnemet és stílust sem Tőled, sem a Timitől, de még az Erikanénitől sem feltételezem, Rózsa József pedig, szinte abban a pillanatban elhatárolódott az egésztől írásban, mely levelet gondolom te is megkaptál. A hangvételtől eltekintve azonban, Patakfalvi képviselő úr által megnyilvánult Képviselői – sőt mivel a jegyző is a fejlécben van Önkormányzati –, értékrend, őszintén szólva, már inkább alátámasztó erejű, mint sem megkérdőjelezendő számomra. A különbség annyi, hogy ezt ő nyíltan és írásban felvállalta, a maga nyers stílusában.

Őszintén szólva bennem semmi személyes indulat, ellenszenv nincs senki ellen, azonban szerény véleményem szerint az ominózus levél több szempontból is aggályos.

Legfontosabb, hogy mint ahogy az aláírásban szerepel Patakfalvi úr, mint Szigetmonostor község önkormányzati képviselője írta alá. Ezzel nem csak személy szerint a testület tagjairól, hanem magáról a demokráciáról, a helyi közügyekről, az önkormányzati képviselőségről, bizottságok működéséről, sőt az önkormányzatról is véleményformálót alkotott, ráadásul nem csak a jelenlegi, de az ezelőtti képviselőket is jellemzi, ha nem léptek fel és nem határolódtok el kollektíve az ilyen megnyilvánulással szemben – már pedig ezt nem tettétek, vétkesek közt cinkos aki néma…

Másodsorban, mint ahogy azt te is tapasztaltad, a szimon.hu-ra, mielőtt felteszek egy posztot, többnyire megkeresem az illetőt, hogy mit kíván hozzáfűzni, mivel nem ért egyet, mit kíván máshogy fogalmazni, stb. Ezt nagyon jól tudja Bolyán Péter, Debreczeni Lajos, az Erika, a Timi, de még a Sebők Szilárd is. Van aki azt mondja, ezzel nem tud vitatkozni, ezt én így látom, van aki kért itt-ott helyesbítést- mely többnyire meg is szokott valósulni, ha indokolt –, volt aki megkért, hogy bizonyos dolgokat ne írjak meg – még akkor sem ha az valóban úgy fedi a valóságot, ahogy le van írva –, van aki egyszerűen „lehülyeségezi”, ezzel nem tudok mit kezdeni. Gondolom ez a levél körbe fog menni, mindenki magára fog ismerni, ez egy kölcsönös bizalmi viszony, akkor is ha bizonyos dolgokat nem úgy vagy még csak nem is hasonlóan képzelünk el. Patakfalvi Gábor Szigetmonostor Község, Önkormányzati képviselőjeként írta alá, így távolról sem lehet magánlevelezésnek nevezni, ez a képviselő úr hivatalos állásfoglalása volt, a levél fejlécében pedig ott a képviselő társak teljes névsora.

Végül, de távolról sem utolsó sorban. Patakfalvi képviselő úr levele, a 22millió című posztomra jött válaszul. Az ominózus posztban, konkrétan egy az egyben azt írtam le – némi egyéni megjegyzéssel –, amit maga a képviselő úr és a testület hangsúlyozott, mondott, vállalt és megszavazott a testületi ülésen. Úgy gondolom, ebből a szempontból sem lehet magánlevelezésnek felfogni.

Mindezek után, benyújtottam egy napirendi pontot, melyet tudomásom szerint nem tűzött ki a testület, pedig az ÖT szerint kellett volna. A képviselő testület a mai napig nem tesz eleget a saját maga által megvitatott, összeállított, beterjesztett és elfogadott SZMSZ-nek. A jegyzőkönyvek rendszeresen késnek, ráadásul három év alatt egyetlen egy bizottsági jegyzőkönyv nem került fel a honlapra, noha az SZMSZ-ben benne van, hogy ugyan úgy biztosítani kell a nyilvánosság számára, ahogy a testületi jegyzőkönyveket. Beterjesztésemre, sem a jegyzőtől, sem tőled, sem egyik képviselőtől sem kaptam választ – mely alapjába véve, akár hogy is, de végtére is megerősíti Patakfalvi Gábor képviselő úr által érzékeltetett képviselői értékrendet – még ha a hangvételt nem is.

Összességében köszönöm leveled, de túl késő és túl kevés, inkább megerősíti bennem, hogy Patakfalvi képviselő úr stílusa, értékrendje egy az egyben az önkormányzaté és a képviselő testületé, noha a képviselők közül kevesen fogalmazták volna meg ebben a formában, el tudom képzelni, hogy volt aki helyeselte is a levelet a csapatodban, a képviselők közül.

Tisztelettel Pólyi Krisztián

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás