választás

Válaszaim Debreczeni Lajosnak

Tisztelt Derbeczeni Lajos, a levél, melyet a kezembe adott, elgondolkodtatott, de nem a tartalma, hanem az, hogy egyáltalán megkaptam. Kérem figyelmesebben olvassa el a posztjaimat, mert ha értelmezte volna a sorokat, esze ágában nem lett volna egy ilyen levéllel megkeresni. Én soha az életben nem voltam hajlandó valami vagy valaki ellen harcolni és sorba állni, […]

Konkrétabban?

Azt hiszem egyedüliként írtam le a lehetőségeinket, melyek előttünk állnak és melyeket integrálhatnánk. Ettől még konkrétabbat nem tudok írni, mert meg van az a hiányosságom, hogy nem látok bele a jövőbe. Viszont amit meg tudok írni, az egy összefoglalója a blogomnak, hiszen én nem csak az élményeimet írtam le, hanem szinte folyamatosan azt is leírtam, […]

Az én válaszaim

1 Mi motiválta, hogy elinduljon a választáson? Elsősorban a koncepciótlanság és az információáramlás teljes hiánya, melyből egyenesen következik az átláthatatlan működés, mellyel úgy vélem azonnal fel kell hagyjon a vezetés. További erős motiváció volt még számomra, a fejlesztések szinte teljes hiánya, hogy gyakorlatilag az elmúlt 4 évben egyedül a bölcsőde pályázaton indultunk – eltekintve persze […]

Varga Andrea válaszai a feltett kérdésekre

1. Mi motiválta, hogy elinduljon a választáson? Régóta bosszantott már az a dolog, hogy a faluban felcseperedett ma már 20 éves vagy idősebb korosztályú fiatalok furcsán néztek rám, amikor arról beszélgettünk, hogy itt szeretnénk élni, ide költöztünk Pestről vagy más vidéki településről. Ők ugyanis menekülnek a faluból, hogy őket idézzem: “nincs itt semmi, még beülni […]

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Jegyzőasszony! Tisztelt Címzettek!

Kérem, hogy az október 11.-ére tervezett Polgármester jelöltek bemutatkozási fórumát, legalább egy héttel korábban tartsuk meg. Véleményem szerint, ez egy „ nesze semmi, fogd meg jól”  fórum lenne. Aki szombaton 17 órakor, még nem tudja, hogy kire szavaz másnap vasárnap, azt ez a választás nem érdekli, tehát el sem fog jönni. Aki viszont tudja, az […]

Az egyenlő esélyekért

Mindig azt hallom, hogy nem kérdezek, nos miután az Újságoló augusztusi száma még ma szeptember 23-án sincs a boltok polcain és mivel a látogatottsága a blognak az egekben, úgy gondoltam, hogy a választás tisztaságára és az esélyegyenlőségre való tekintettel, készítenék 1-1 interjút a választáson indulókkal. Mivel az Újságolóban elég szabadon le lehetett írni ki mit […]

Egy konferencia és hozadékai

Azon kevés szerencsések között voltam – a másik partvonalról gyakorlatilag egyedüliként –, hogy ott lehettem a Klímapark nyitókonferenciáján. Magáról a Szigetmonostori beruházásról konkrétumokat nem túl sokat hallottam, sőt az általam megszokott konferenciákkal ellentétben a projektről sem sikerült kapnom egy brosúrát. Lehet, ez csak az én tapasztalatom, de általában azokon a konferenciákon, melyeken én eddig jártam, […]

Tisztelt Választópolgár!

Nem hiszem, hogy újabb közhelyeket kívánna olvasni a Szentendrei-szigetről, hiszen mindannyian azért vagyunk itt, mert szeretjük és hasonlóan látjuk. Feleségemmel 2003 óta vagyunk együtt, három gyermekes családapa vagyok; Zsófi idén kezdett járni a helyi iskolába Pócsmegyerre, Bence és Noémi pedig a szigetmonostori óvoda lelkes csoportjait gyarapítják. Mindennapjainkat itt éltük az elmúlt 5 évben, mert jó […]

Választási dilemmáim

Szigetmonostoron 15 képviselőjelölt indul a választáson, a régi képviselők közül csak három, ráadásul Zsolt az eddigiektől eltérően képviselőnek nem is jelöltette magát. Már utóbbi tény is igen sok kérdést vet fel bennem, de ezeket nem nekem, hanem a választóknak kell megfogalmazni – amire lehetőség is lesz a polgármesterek fórumán. Választópolgárként meg van az az előnyöm, […]

Rögös az út…

Kisbefektető lévén, egy befektetésnél a hozzáállásom olyan, hogy több szempontból nézem és vizsgálom meg, felsorakoztatok pro-t és kontrát, megkeresem a buktatóit, nehézségeit és előre gondolkodva próbálom azokat kivédeni. Ezzel nem a saját elhatározásom szándékozom gáncsolni, sőt inkább próbálom bebiztosítani. Még mielőtt elkezdek egy tranzakciót tudom, hogy hol szállok be, tudom, hogy ha nem úgy alakulnak […]

Mert minden csapatba kell egy Nő, egy Anya

Tisztelt Választópolgár! Varga Andrea, Szigetmonostoron élő lakos vagyok. A 2014. október 12-én tartandó helyi önkormányzati választáson független jelöltként kívánok indulni, mint önkormányzati képviselőjelölt. 1974. augusztus 6-án születtem. Gazdasági Agrármérnöki diplomámat a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán szereztem Gödöllőn, 1997-ben, azóta főkönyvelőként, gazdasági igazgatóként dolgozom Budapesten. Okleveles adótanácsadó vagyok és gyermekeim születése után a […]

Választási matek

Pénteki napig tudomásom szerint 5 polgármester jelölt és 2 képviselő jelölt regisztrált be a választási rajtvonal mögé. Az indulók közt Zsolt és az én személyem nem volt kérdéses, de még Patakfalvi Gábor úr jelölésén sem lepődöm meg, hiszen az országban a nagypolitikát figyelembe véve várható volt, hogy a pártja jelölni fogja. Jól van ez így, […]

Nevesincs fesztivál

avagy kampányrendezvény közpénzből??? Testületi ülés volt ma 8-órától, majd 10-től közmeghallgatás. Sajnos a testületi ülésen kevesen voltak, pedig jó lett volna ha többen fültanúi az eseménynek. Történik ugyanis, hogy a Horány oldal által megírt szomszédok – akik ugye adómentességet élveznek a faluban –, miután az ingatlan panama támadást a polgármester úr sikeresen visszaverte, hálából(?) a […]

A felkínált alternatíva

Többen hiányoltátok, hogy mivel a polgármesteri székért indulok – igen a polgármesteri székért és nem képviselőnek – szívesen olvasnátok a programomat. Az a típusú ember vagyok aki nem szokott ígérgetni, nem mondok olyat, amit nem tudok betartani, de ha valamit mondok akkor azt kitartóan a lehetőségeket figyelembe véve akár a határaim feszegetése mellett is végigviszek. […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás