Szippantás mindenkinek…

Választási jog korlátozása: pipa.
Vállalkozás szabadságának korlátozása: pipa.
Szabad piaci verseny korlátozása: pipa.

Még nem tudtam eldönteni, hogy déja vu érzésem van, vagy csak nosztalgia hangulatom. Gazdasági szemléletű emberként tudom, hogy ahol megölik a versenyt, ott a szolgáltatás minősége és elérhetősége romlik, a szolgáltatás ára pedig emelkedik. Lásd hulladékgazdálkodásunk, és most a szennyvízgazdálkodásunk. Az árak szinte duplájára nőnek alig egy éven belül, a szolgáltatás elérhetősége korlátozódik – nem jönnek.

De ne legyünk szigorúak, minden bizonnyal teljes jóindulattal döntött így a csapat. Hiszen ha belegondolunk, ezzel a döntéssel lehet a legkisebb konfrontációval megtisztítani a falut az illegális félig nyitott derítőktől. Vízműveknek ott az adatbázis, lakosunk vízfogyasztása havi 8m3, de csak kéthavonta megyünk szippantani 5m3-t… valami nem stimmel… Upsz, nézd csak Géza, itt még nem is voltunk szippantani… Na kérem szépen akkor a bünti ennyi, a határidő annyi, aztán meg ha nem tetszik tudni befizetni, közműtartozásról lévén szó NAV, végrehajtás vagy amit akartok.

szippantosSzippantásról lévén szó, kicsit csatornázok is. Lassacskán csak kész lesz ez a több éve készülő projekt. Előbb surányi, majd tahitótfalui közmeghallgatáson is elhangzott, hogy a Társulat és a Társulás is gőz erővel azon van, hogy a támogatottság mértékét 15%-os önerőről 0%-ig tornázzák, ami sikerült is – ahogy azt a csatornázás honlapján olvashatjuk is. Ezek után nem értem miért nem akarnak rákötni az emberek – már aki nem akar rákötni. Ráadásul aki előtt elmegy a csatorna, annak kötelező is, és előbb utóbb – jókora büntetések után – be is köttetik! Előbb utóbb fel lesz rá szólítva, bár azt gondolom, hogy a szippantás árát és a talajterhelési díjat figyelembe véve, a rákötési hajlandóság drasztikusan ugrani fog. Ha csak havi 5m3 szippantással és talajterhelési díjjal számolok is, több mint 20.000 forint havonta – évente 240.000, amennyibe eredetileg a csatornázás került volna. Itt jegyezném meg, hogy akinek nincs vezetékes víz, hanem kútból oldja meg a vizet, ha nincs rajta hitelesített vízóra, akkor évi 100m3-nek megfelelő összeget kell fizetnie talajterhelés gyanánt, azaz 120.000 forintot évente.

–  – – ! ! ! UPDATE ! ! ! – – – 

A poszt írásakor a szigetmonostor.hu oldalon elérhető rendelet szerint a talajterhelési díj mértéke 1200.- forint volt! (LÁSD ITT!) Azonban a facebookon ma közzétett helyi adókról szóló rendeletben ez az összeg már

3.600.- forint / m3!!!

Az azért már igen húsba vágó összeg havi 5m3 szennyvíznél… 100m3 átalánynál pedig egyenesen horror, ha valaki méretlen kútból fogyasztja a vizet, mert az évi 360.000.- forint- azaz havi 30.000 forint, csak a talajterhelési díja! Plusz a szippantás… ha csak a havi 12.000 forinttal számolok, az akkor is összesen több mint évi fél millió forint csak a szennyvízkezelésre ingatlanonként. Egy évnyi szennyvízkezelés árából, már komoly biológiai emésztőt lehet építeni…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás