Háza előtt bántalmazták

Ismeretlen tettesek azonosításához kérik a lakosság segítségét a tahitótfalui rendőrök.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Tahitótfalui Rendőrőrs eljárást folytat 13090/188/2016. bűnügyi számon súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2016. február 9-én 11 óra 30 perc körüli időben megjelentek a sértett pócsmegyeri házánál azzal az indokkal, hogy a vízszolgáltatótól érkeztek. A sértettnek gyanús volt a két férfi, ezért őket sem a lakásba, sem a ház udvarára nem engedte be. Ezt követően a nő hátat fordított az ismeretleneknek, hogy bezárja az ingatlan kapuját, de ekkor a férfiak egyike a lábával megakadályozta, hogy a sértett be tudja zárni az ajtót. A sértett ezután eszméletét vesztette, majd mikor magához tért azt tapasztalta, hogy vérzik az orra és sérülések vannak a halántékán, valamint a testén.
A férfiak egyike 35 év körüli és vékony testalkatú. Szőrzete világos barna színű, szeme kék színű és a bűncselekmény elkövetésekor borostás volt. Arca hosszúkás, szemei az orrához közel helyezkednek el. Az orrcimpája fölött a bal oldalon egy anyajegy található, metszőfogai előre állnak és rendezetlenek. A cselekménykor fekete színű cipzárral ellátott fehér színű kabátot, kék színű farmernadrágot és fekete színű baseball sapkát viselt, melyen elöl egymásra hímzett N és Y betű volt látható.korozes
A társa körülbelül 35 év körüli, zömök, erős testalkatú férfi. Szeme és a haja is sötét árnyalatú, a bűncselekmény elkövetésekor barna színű körszakálla volt. Szemöldöke vastag, sötét árnyalatú és középen kissé össze volt nőve. Piros színű kabátot, kék színű farmernadrágot és fekete színű téli kötött sapkát viselt.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható ismeretlen tetteseket felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06-1/236-2883-as hívószámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

forrás: police.hu

Nyomtatható plakát letölthető INNEN!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás