Jövőképkutatás

Már többször említettem, hogy hamarosan indul a következő pályázati ciklus, melyben a faluk nagy szerephez fognak jutni. A falu jövőképét nekem több szempontból homály fedi. Egyrészt a Gyümölcsös pályázaton túl nem nagyon tudok más pályázatról, mely a falu jövőképét célozta volna meg, másrészt ezen pályázatra beérkezett 5 pályaművet sem értékelték, de még csak nem is állították dobogóra, ráadásul a falu lakosaitól – talán azért mert én is érintett vagyok – nem sok visszajelzést kaptam. Még csak az Újságoló hasábjain sem olvastam senkitől egy gondolatot, hogy mely irányba lenne érdemes gondolkodni. Hivatalnak távlati tervei nem nagyon vannak, vagy legalábbis én nem találkoztam vele, a négy évvel ezelőtti ígéreteket többször átfutottam, de a legegyszerűbb turista csalogatóból sem lett semmi, ugyanakkor valami jövőképünknek lennie kell különben csak vagyunk de minek…

Például minap találkoztam egy pályázattal, melyről egyből a régi monostori kofahajók jutottak eszembe, sőt valahonnan dereng, hogy az Újságolóban még olvastam is róla, hogy milyen szép lenne ezt a hagyományt feleleveníteni. Ez utóbbi cikk ha valakinek nem dereng akkor a hiba nem az ő készülékében van, mostanában ugyanis mondhatni hobbimmá vált a sok évvel ezelőtti lapszámok újra olvasgatása 🙂 Mi élet volt még hajdanán itt, noha több száz emberrel voltunk kevesebben…. Na de a lényeg az, hogy például az adott pályázat 60milliós 85%-os vissza nem térítendő támogatást nyújt Kikötői alapinfrastruktúra fejlesztésére, korszerűsítésére. Na jó de van erre igény nálunk? Lennének kofák akik lehajóznának ma is a fényutcai piacra? Igaz egy kikötőt sok mindenre lehet használni, például turistákat felhozni Budapestről, már ha van miért… Vagy egyéb bevételekre is szert lehet tenni, ahogy azt a komposok is teszik.
Vízre tesznek...
Ezen pályázat rámutatott számomra arra, amit eddig is tudtam, hogy társadalmi egyeztetések nélküli koncepció hiányában, hiába is minden nemű pályázat és Európa összes pénze, az a beruházás még nem biztos, hogy életszerű és hasznos lesz, ezért hát gondoltam egyet és az egyetlen ilyen irányú pályázat alapján kiírtam egy szavazást, melyre – a látogatottság alapján – bízom benne, hogy igen sok szavazat fog érkezni, ha már hozzászólásra nem is nagyon tudom rávenni a nagyérdeműt. Kár, hogy csak öt pályamű érkezett be, jó lett volna ha szélesebb skálán mozognak a lehetőségek. A pályaművek természetesen csak irányadók. Kérlek szavazzatok érzésetek szerint!!! Köszönöm

Megnyertem a lotto5öst 🙂 A "10 év múlva" pályázat melyik pályaművét csináljuk meg? Melyik jövőkép lenne szerinted a legéletszerűbb és leghasznosabb?

  • 400 főt foglalkoztató egészség rehabilitációs komplexum (47%, 8 Votes)
  • Szőlőlugas borászat és manufakturális présházak (24%, 4 Votes)
  • Vásárcsarnok közösségi térrel (18%, 3 Votes)
  • Kajszibarackos (6%, 1 Votes)
  • Okosabban is elkölthetnéd ezt a pénzt... (6%, 1 Votes)
  • Porzi-ház (webáruházak raktárával, kutatóközponttal és előadóteremmel) (0%, 0 Votes)

Total Voters: 17

Loading ... Loading ...

Hozzászólások

  1. szimon szerint:

    A március-áprilisi Újságolóban a 14.oldalon megjelent egy cikk a gyümölcsössel kapcsolatban. On-line is olvasható ITT.

  2. Lőrincz Béláné szerint:

    Én szeretnék még egy lehetőséget javasolni.Igaz csak a fejemben van meg az ötlet.
    Idősek otthonát lehetne üzemeltetni,orvosi háttérrel, nem magánszemélynek hanem az önkormányzatnak.Egyre több az idős, rászoruló ember akinek nincs hozzátartozója, vagy nem tudja gondozni.
    Nagyon nehéz ezekbe bejutni.ha szinvonalas akkor sorba kell állni, kihalásos alapon. Ezt kellene meggondolni.
    Ezzel lányoknak, asszonyoknak munkalehetőséget lehetne biztositani.Én már amikor a mai faluházat megvásárolta az önkormányzat, gondoltam erre.Kis lakrészeket kialakitva beköltözhetnének a rászorulók.Természetesen megfelelő beugró és havi dij megfizetése mellett.Működtetni lehetne mellette egy idősek napközi otthonát is.
    Egy másik amit kb 8 éve felajánlottunk a pogármesternek, de Ő nem élt a lehetőséggel.Ez az energia fűz.Ezt is kifejezetten az önkormányzat irányitásával tudom elképzelni.( akkor még nem volt meg az iskola, ahol lehetett volna fűteni vele)lehet hogy még most is megtérülne ha erre állnának át.A parlagon heverő állami földeket lehetne betelepiteni fűz vesszőkkel, ami itt szuperül megélne a magas talajviz miatt.Ezt a második évben már aratni lehet, apritani és speciális kazánban elégetni.Tudtunk volna segiteni a vesszők beszerzésében és a zárt technológia megvalósitásában is.Munkát adva a fevésbé kvalifikált munkaerőnek.Na de ez a vonat már elment. Persze egyszerűbb kinyitni a gázcsapot és fizetni a drága gázt.Ugyhogy jár ám a mi agyunk is, mert látjuk, hogy nem jut a falunk egyről a kettőre és ez rajtunk is múlik.Nem várhatjuk , hogy a sültgalamb a szánkba repüljön, nem fog.
    Üdvözlettel Lőrinczné