Élet az elefántok földjén

Kíváncsi vagy milyen az élet az elefántok földjén? Milyen volt a mai napod? Na például ilyen.
Persze erre lehet mondani, hogy itt tisztább a levegő, csend és nyugalom van, béke honol és különben is ha nem tetszik, el lehet menni, hiszen tudtad hova költözöl mikor ideköltöztél. Nincs számottevő ellenzék, a fékek és ellensúlyok kiiktatva, beépített emberek bebetonozva, az Újságolóban, ha egyáltalán meg is jelenik egy kritika, még előtte megmagyarázza a polgármester, hogy az neked miért jó, mielőtt elérnél az oldalra, ahol a lényeg le van írva. Azt mondod ez a rendszer téged nem érint, te csak aludni jársz ide, nyugdíjas éveid éled, vagy csak túl fiatal vagy hogy ezzel foglalkozz, de tévedsz. Egyik napról a másikra célpont lehetsz te magad, vagy az egyesületed, klubod, kezdeményezésed, vállalkozásod ha az megtetszik nekik, ha kellemetlenné válsz, ha véleményed van és az nekik nem tetszik, vagy ha terhelő adatok birtokában vagy. Rád küldik az embereiket, koholt személyeskedő vádakkal illetnek, hangulatot gerjesztenek ellened, lejárató kampányt folytatnak. Erre mondhatod, hogy ezért maradsz távol a közélettől, mindentől.

Csak hát mi az életed ezek után? Az, ami ezt a környezetet szolgálja. Adóalap, népességnyilvántartási adat, rendezvényen bevételi forrás, tömegközlekedésben elfoglalt férőhely.

Mit kapsz ezért cserébe tőlük?

Turisztikai vállalkozás fejlesztést: Ami tulajdonképpen nem más, mint újabb beépített ember bebetonozása, beiktatása egy olyan rendszerbe – természetesen a te adóforintjaidból –, mely amúgy is döcög a körülményeknek köszönhetően. Ez a kontraszelektív vállalkozói kör, mely a valódi versenyt még hírből sem ismeri, piaci-technológiai tudásuk nincs, kapcsolati hálójuk pedig annyi, hogy egymást ismerik.

Évente több mint száz rendezvényt: Melyeknek ugyan mindig más nevet adnak, de tulajdonképpen ugyanazok az árusok vannak, ugyanazok a programok, ugyanazok az emberek, hellyel közzel ugyanazok a fellépők, mindez persze a te helyi adóforintjaidból, ráadásul a költségvetésben is érzékelhető 40.000.000 forintos nagyságrendben, mert ekkora összegnek nincs jobb helye, piaci alapon meg nem működne.

Jobb kommunikációt: Ami nem szól másról, mint amit hallani és olvasni akarsz, de aminek valóságtartalmát te is érzed nap mint nap a közlekedésben, a vállalkozásodban, az életkörülményeiden, a környezetedben. Mégis örömmel olvasod, mert táplálja a rózsaszín felhőt körülötted. Noha rendszeresen elmondják, hogy gyere el és szólj bele, de a benyújtott javaslatokat sok esetben nem, vagy csak évek múlva tűzik napirendre, még akkor is, ha ezzel nem csak a település, de akár egy egész régió beruházását évekre jegelhetik és kockáztatják.

Tudod, hogy nincs rendjén, még sem teszel ellene semmit, sőt táplálod, de mi van akkor, ha nem lesz más? Mi van akkor ha nem dől össze magától ez a rendszer? Mi van akkor, ha a maréknyi ellenzék nem talál támogatottságra, lemond, egyszerűen visszavonul, és még forradalmat sem méltóztatnak csinálni? Akkor mi lesz?

Lehet e boldogan élni az elefántok földjén? Persze, hogy igen, hiszen emberek a Kádár rendszerben, sőt Kínában és Venezuelában is élnek boldogan. Gyerekként játszanak, kamaszként szeretnek, felnőttként összetartanak egy családot, öregként nosztalgiáznak ifjúkorukról. Oké, időnként valami méltánytalan történik velük, vagy bajba kerülnek, mert olyanért emelnek hangot amiért nem szabad, de többségük éli az életét, ahogy tudja, sőt, időnként valami okból boldogok. Ennek a boldogságnak az egyik összetevője, hogy nem foglalkoznak az őket körülvevő helyzettel, annak megváltoztathatatlanságának nyomasztó súlyával, nem foglalkoztatja őket, hogy máshogy is mehetnének a dolgok, a rövid pillanatoktól eltekintve nem próbálnak úgy tenni, mintha változtathatnának a dolgokon. Ez a beletörődés fontos, mert ez enged teret, hogy másra figyelhessenek.

Borzasztóan hangzik?

Ha a demokráciaeszmény felől nézzük őket, ahol a sors és a körülmények megváltoztathatók, akkor igen. Igaz ugyan, hogy az egyén befolyása ekkora egységben csekély, de ennek felismerésének hatása óriási, mert a tehetetlenség felismerése okozza azt a passzivitást, amit a rendszer kihasznál! Mikor az egyének tömege fordít hátat a beleszólás igényének, a jól manipulálható kisebbség többséget demonstrál. Ne legyenek illúzióink! Ahol elvesznek a demokratikus szabályok, ott csorbulnak az egyéni szabadságjogok is, mert nem lesz módszer megvédésükre. Egy demokrácia torzulásának legfontosabb ismérve, mikor a fent nevezett többséget demonstráló kisebbség, megkérdőjelezi a kritikusok jogait, kritikáit és feltétel nélküli támogatottságot vár el – ugye nem kell példákat sorolnom? Mikor a mértéktartó kontroll tömegesen fordít hátat a vállalhatatlan propagandának, akkor a rendszer felbátorodik és még vállalhatatlanabb lesz, még tágabbak lesznek a határok. Minél tovább engedik, annál nehezebb visszafordítani a folyamatot és annál kevesebb lesz a próbálkozók száma.

De mit zavar ez minket? Nem kell az útba állni, nem kell kritikákat megfogalmazni és akkor nem lesz baj, különben is nem vagyunk forradalmárok, nem vagyunk felforgatók, nem vagyunk gyüttmentek, nem vagyunk őslakosok, nem vagyunk vállalkozók, nem vagyunk nyugdíjasok, nem vagyunk…. Így körvonalazódik az alkalmazkodás a helyzethez, lemondás a szükségtelen feszültségről, nem álmodása a nagy álmoknak. Az egyéni boldogságot ott kell keresni ahol van, nem pedig ott ahol nincs.

Mielőtt félreértenétek, nem gondolom, hogy ennek a rendszernek dolga lenne boldoggá tenni bárkit, ugyanakkor a legfőbb célja lenne a legkisebb költséggel biztosítani a nyugalmat és együttműködést, lehetőséget biztosítani az elégedettség eléréséhez, lehetőséget és nem adóforintokból versenyhelyzetet teremteni az egyéni kockázatvállalásnak, hiszen ebből lesz munkahely, kulturáltabb és rendezettebb környezet, több ipa és kevesebb helyi adó. De egyelőre nem efelé haladunk, és a legborzasztóbb nem is ennek a gépezetnek a zakatolása lesz, nem is ez mérgezi meg leginkább a levegőt, hanem a szomszéd, a rendszerhű emberek, az egyenlőbbek, mert mindig lesznek emberek, akik a szabad világban vagy a versenyszférában nem érvényesülnek, de egy egyértelmű hatalomhoz minden fenntartás nélkül oda tudnak dörgölődni, ez pedig megöli az egyéni kezdeményezést, a kockázatvállalást, a lehetőségeket, mert csak abból lehet bármi, ami a rendszeren keresztülmegy, minden más kárhozatra, bukásra van ítéltetve. És ebben a rendszerben hogyan leszel boldog? Hogy nem őrülsz majd meg, mikor elveszik a lehetőséged, hogy odaadják az övéiknek? Mikor kicsesznek veled, a közlekedéseddel, a vállalkozásoddal, a gyerekeddel mert megtehetik?

Talán néhányaknak meg van az élmény, mikor a Kádár rezsim alatt, voltak ilyen furcsa embere, kis mikrovilágok, ahol könyveket olvastak, időnként külföldiül beszéltek, furcsa dolgokról eszmecseréztek hozzájuk hasonlókkal, és furcsa illemszabályokról tudtak. Megtartották nézeteiket, szokásaikat, hitüket és nem hasonultak a környezet mintájára, miközben magukat kirekesztették, kívülről és amennyire lehetett felülről szemlélték az eseményeket. Azt nem tudom, hogy boldogabbak voltak-e, mint az őket körülvevő emberek, akik nem foglalkoztak az őket körülvevő helyzettel, annak megváltoztathatatlanságának nyomasztó súlyával, nem foglalkoztatta őket, hogy máshogy is mehettek volna a dolgok. Viszont ezekben a mikrovilágokban tudták mi a forráskritika, a tudomány, a szabad verseny, a demokrácia, mi különbség a tények és a vélemények között, ahol más érdekek mozgatják a szerkezetet. Kívülről érthetetlen kis világok ezek, amik ha elég kevesen lesznek és elég jelentéktelenek, és eléggé befogják a pofájukat, akár maradhatnak is. Légy hát üdvözölve az elefántok földjén…

Szembe jött velem a világhálón, az egyharmad.net egy elég erős társadalmi kritikai posztja, ami ugyan némileg megfoghatatlan számomra, de ha a mondanivalót saját környezetünkbe helyezzük, máris nagyobb súlya van és kézzel foghatóbb. Ez a poszt annak a posztnak kvázi átirata.