Tovább is van, mondjam még?

Nem tehetek róla, számomra a gyerekek – elsősorban persze a sajátjaim, de igazából úgy általánosságban is –, az etalon, a non plusz ultra, a jövőnk, a hajtóerő, a felelősség, a fejlődés motorja, a csoda. Szerintem a gyerekek fejlődéséért – legyen az fizikai, lelki vagy szellemi –, mindent meg kell tenni, főleg annak, akinek erre lehetősége van, döntés hozó helyzetben van.
foci2Nem, nem iskoláról és nem is óvodáról, de még csak nem is a bölcsődéről szeretnék írni ebben a posztomban, hanem egy sokkal több gyermeket, fiatalt érintő intézményről, egy klubról, mely telis-tele van tenni akaró, gyermekekért elhivatott tagokkal, és mely a legnagyobb múlttal rendelkező civil szervezet ebben a faluban. Igen, ez a szervezet a Szigetmonostori Szigetgyöngye S.E. melynek tagjai mára már az óvodából kezdve, U7, U9, U11, U14-en át az ifi csoportig aktívan mozgatják meg gyermekeinket, tanítják őket fegyelemre, csapatjátékra, összetartozásra, a sport szeretetére.foci1
Nem régiben hoztak össze, egy közel távol a környéken nem látott, egész napos labdarúgó tornát, melyen Magyarország elit csapatainak (Videoton, Honvéd, UTE, FTC, MTK, Vasas) utánpótlásai tisztelték meg kis falunkat jelenlétükkel. Sajnos családi okok miatt nem tudtam elmenni, de ennél nagyobb eseményről az elmúlt 10 évben nem tudok a faluban – természetesen pozitív eseményről beszélek. Szándékosan nem említek neveket, hiszen mindannyian ismerjük őket és tudjuk kikről beszélek. Azt gondolom sikerük, amelyhez nem csak a tagok, de sok esetben családtagjaik is hozzájárulnak, tiszteletreméltó és becsülendő. Éppen ezért tölt el szomorúsággal az idei civil szervezetek önkormányzati támogatására kiírt pályázat elbírálása. Én meg mondom őszintén nagyon szomorú vagyok, hogy ez a rohamosan fejlődő és több száz embert megmozgató egyesület évről évre kevesebb támogatást érdemel, miközben évről évre jobban teljesít… Pláne annak tekintetében, hogy rendezvények tanácsnoki posztjára van pénz. Idén pár taggal alakult egyesületre – mely szívesen egyesül a falu legnagyobb adótartozójával is, attól függetlenül, hogy Horány alsó végén már aludni nem lehet hétvégente (lásd: Újságoló) –, van pénz. Nem is folytatom a sort, mert annyi elforgácsolt adóforint csordogál, hogy ezek mellett igazán juthatna évente tisztességes támogatásra egy 20 éves egyesületnek, ha másért nem, a gyermekeinkért. Szépen kérem Molnár Zsolt polgármester urat és a csapatát, ezt a döntésüket, némileg vizsgálják újra, mert azt gondolom, ez méltatlan mind az egyesület tagjaival, mind pedig az általuk megmozgatott fiatalokkal, gyermekekkel szemben.

Köszönöm

civil2014vs16

Teljes méretért klikk a képre

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás