Az elfeledett Főnix program

Jó néhány napja megírtam egy posztot, mely a mai napig zöld útra várt, amit igazság szerint meg is kapott, csak közben kezembe került egy koncepciós tervezet, amiből egy részletet most megosztok alant: „ Mi nő magától? Ennek fejlődési mintának a hajtóereje Budapest, azaz a Metropolizáció. Jól tettenérhető, hogy a kialakulóban lévő „kreatív osztály” nem elhagyva biztos […]

Tűzoltóőrs – Mentőállomás épül

A Magyar Közlöny 2016. december 22-i számában jelent meg a 1818/2016. (XII.) Korm. határozat, mely szerint a Kormány előirányzat-átcsoportosítást rendelt el az egyes települési önkormányzatok feladatainak támogatásaira. E döntés alapján Tahitótfalu Község Önkormányzata önkormányzati intézmények fejlesztésére, építésére és útburkolat javításra, felújítására 350.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Két milliárdra váltotta az elkerülő utat Budakalász

„A térség legsúlyosabb gondja a közúti közlekedés, ami megakadályozza a jövőbeli versenyképesség minőségi kialakulását és a kreatív térséggé válását. A szentendrei kistérség közlekedési helyzetéből adódóan a lakosság élettere is lehetetlenné válik.” – Ezt a gondolatot akár most is megfogalmazhatták volna a járás vezetői, de az alábbi mondatokat kilenc esztendővel ezelőtt vetették papírra. 2007 júniusában a […]

Bolyán Péter nyílt levele a testülethez

Az alábbi levelet írtam ma a Képviselő testületnek, kíváncsian várom a választ: Tisztelt Képviselő Testület! Az utóbbi időben (szeptember eleje óta) fokozottan jelentkező probléma, hogy a reggeli kompoknál már 15-20 perccel a komp indulás előtt sem elég kiérni, mert annyi jármű megy át, hogy csak a következő komppal tud átmenni a lakos. (pl. ha a […]

Megoldódni tűnik a Klímaparkos “problémánk”

Elnézést a címért, de mivel több érintettől és a lakosság egy részétől is úgy érzékelem, hogy a projekt púp a hátunkra, ezért azt hiszem méltán érdemli a probléma jelzőt. Noha a projekt zárókonferenciája is már közel másfél éve lezajlott, a mulcs üzem nem üzemel és a tömegek sem lepik el a klímaközpontot. Míg mi bőszen […]

Egy lemondás margójára

Tisztelt Választók, Ismerőseim, Barátaim! A visszajelzésekből ítélve sokakat megdöbbentett a hír, hogy szeptember végén lemondtam az önkormányzati képviselői mandátumomról. Sokan kerestek meg a kérdéssel: Miért? Ha egy mondattal kellene leírnom erre a választ, akkor az ez lenne: Az apró sikerek mellett sok vállalt, és elkezdett célt nem tudtam keresztül vinni a testületen, az idő előre […]

Kong a vészharang a Dunakanyar felett

Fejlesztések nélkül lecsúszik a Dunakanyar, pedig a Balaton és Budapest után ez az ország harmadik legnépszerűbb turisztikai célpontja. Hosszú évek óta a hajdani lepencei strandfürdő düledékei, Dunabogdány határában pedig szarvasmarhatartó telep fogadja a 11-es úton a Dunakanyar kapujába érkezőket – nem épp vendégmarasztaló módon. Pedig a térség a Balaton és Budapest után Magyarország harmadik legnépszerűbbje […]

Viszlát dugók!?

Hiába minden bosszankodás, idegeskedés, tolakodás, a budakalászi áruházaknál lévő körforgalomban a reggeli és délutáni csúcs idején mindenkinek ki kell várnia a sorát. Különösen a Szentendre felől érkezőket figyelmezteti gyakran az információs tábla: torlódás! A 11-es főút és az M0-ás autópálya végcsomópontja az ország egyik legforgalmasabb útszakasza. A jelenlegi egysávos körforgalom képtelen ellátni funkcióját, ezért évek […]

Még lehet nevezni az idei Kihívás Napjára!

Április 28-ig lehet nevezni az idei Kihívás Napjára. Magyarország legnagyobb szabadidősportos megmozdulásán a településeken kívül 2016-ban sportszerkesztőségek, tűzoltóparancsnokságok és cégek is versenyeznek majd május 25-én. Legyen a Te településed is részese a közös megmozdulásnak! Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetségének elnöke szerint a tavalyinál is több résztvevőre,          800 000 emberre számít a Magyar Szabadidősport Szövetség […]

Háza előtt bántalmazták

Ismeretlen tettesek azonosításához kérik a lakosság segítségét a tahitótfalui rendőrök. A Szentendrei Rendőrkapitányság Tahitótfalui Rendőrőrs eljárást folytat 13090/188/2016. bűnügyi számon súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2016. február 9-én 11 óra 30 perc körüli időben megjelentek a sértett pócsmegyeri házánál azzal az […]

Kihagynák a Szentendrei-szigetet az EuroVeloból

Bizonyára ismerősen cseng a régi vicc, amikor az apuka elviszi kisfiát az állatkertbe, a kicsi életében először rácsodálkozik a tevére és megkérdi mi az? A hivatalnok apuka némi gondolkodás után – hogyan is tudná a kislegénynek röviden elmagyarázni mit lát, annyit mond: – Tudod ez tulajdonképpen egy ló, amit egy bizottság tervezett az íróasztal mellett […]

Biztonságos, gyorsabb közlekedés a 11-es úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez intézett Budakalászi Hírmondó kérdésére, hogy milyen tervszerűsítésnek megvalósítani a nagyobb áteresztőforgalom lebonyolítása érdekében, az intézmény kommunikációs osztályvezetője, Marczin Bence az alábbi tájékoztatást adta.„A körforgalmú csomópontba a 11-es számufóútról, Szentendre felől és az MO-s astóútlehajtóról, illetve a bevásárlóközpont felőli bevezető csomóponti ágak táblázatkészítése történik, továbbá a körforgalom jelzőlámpás szabályozással is ellátjuk. […]

Áginéni lehet az ország kedvenc tanára

Tudtam, láttam, drukkolok, szavaztam, bár való igaz, a blogban nem posztoltam. Ráadásul csehül is állunk, mert utolsók vagyunk 🙁 Talán ezért, vagy újságírói előzékenységből, a Nők Lapja Café szerkesztőjétől kaptam egy levelet, melyet az alábbiakban változatlan formában le is közlök. Természetesen továbbiakban is drukkolok és erre buzdítok minden Szigetmonostoron, sőt minden környező településen élőt! Hajrá […]

Tüzet olt a lánglovagok.hu!

Félretájékoztatott a szabadtéri égetésről a katasztrófavédelem  Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzatra hivatkozva tévesztették meg az önkormányzatokat és a lakosságot. Több Pest megyei önkormányzatnál igencsak felhúzták az illetékesek a szemöldöküket, miután a Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség a polgármestereket egy március 5-i keltezésű levéllel arról tájékoztatta, hogy a hatályba lépett új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) értelmében “TILOS a […]

A Híd és a kampányban betöltött szerepe kapcsán….

Pólyi Krisztián blog oldalán olvastam egy cikket „Válasz Debreczeni Lajosnak” címmel, – amelyet a szerzője, meglátásaim szerint bölcsen azóta visszavont – , ahol személyesen is meg lettem említve a Híd okán, mondván, ha itt híd lesz, az elsődlegesen az ügyvédi munka eredménye. Szeretném világossá tenni, hogy jelen írásommal semmilyen módon nem kívánok beleszólni a településen […]

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Jegyzőasszony! Tisztelt Címzettek!

Kérem, hogy az október 11.-ére tervezett Polgármester jelöltek bemutatkozási fórumát, legalább egy héttel korábban tartsuk meg. Véleményem szerint, ez egy „ nesze semmi, fogd meg jól”  fórum lenne. Aki szombaton 17 órakor, még nem tudja, hogy kire szavaz másnap vasárnap, azt ez a választás nem érdekli, tehát el sem fog jönni. Aki viszont tudja, az […]

Ahogy kívülről látnak minket

Elég nehezen megy az alvás a napokban, általában ilyenkor a google-be szigetmonostor szót szoktam beírni és keresem a képeket, videókat, cikkeket a falunkról. Kik milyen képet, videót hova töltött fel, mit írnak rólunk ha írnak. Minap hívta fel a figyelmem egy kedves ismerősöm, hogy olvasott egy cikket a Gödi Körképben, egy biciklis körről a falunkban. […]

Piros Lábas válaszok

Engedd meg, hogy – a szervezők nevében – hadd reagáljak a szimon.hu-n megjelent „Nevesincs fesztivál” című írásodra. Szeretnénk elöljáróban hangsúlyozni, hogy jó dolognak tartjuk azt, hogy legyen egy online fórum, és azzal a céllal is egyetértünk, hogy szükség van a párbeszédre, véleménycserére és a (lehetőség szerint) építő vitára. Írásodban azonban sajnálatos módon megfogalmaztál pár olyan […]

Mert minden csapatba kell egy Nő, egy Anya

Tisztelt Választópolgár! Varga Andrea, Szigetmonostoron élő lakos vagyok. A 2014. október 12-én tartandó helyi önkormányzati választáson független jelöltként kívánok indulni, mint önkormányzati képviselőjelölt. 1974. augusztus 6-án születtem. Gazdasági Agrármérnöki diplomámat a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán szereztem Gödöllőn, 1997-ben, azóta főkönyvelőként, gazdasági igazgatóként dolgozom Budapesten. Okleveles adótanácsadó vagyok és gyermekeim születése után a […]

Benne voltunk a tv-ben…

3 órát volt a bácsi a kerítésen a legforgalmasabb utcában szemben a kis közérttel????

Kivonuló középosztály a Mandineren

Iszonyat jó írást olvastam az imént, melyből pár gondolatot megosztok, hogy végigolvassátok az egészet mert nem rövid… A fiatal középosztály tagjai és az elit között van egy nagy különbség: egyiküknek van arról tapasztalata, hogy milyen, amikor az államhatalom a maga képére akarja formálni a hétköznapokat, a másiknak meg eddig nemigen volt. […] A kevesebb – […]

330 milliárd forint támogatás a turizmusnak

Magyarország európai uniós csatlakozása óta – 2004 és 2013 között nagyjából 330 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezett a turizmusba, ami az ország számára elérhető összes uniós forrás 4,3 százaléka – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára az MTI érdeklődésére. Horváth Viktória hozzátette: a 10 év alatt mintegy 1360 projekt kapott […]

Jól jár a Szentendrei-sziget(mno)

“Mi infrastruktúránkat engedjük meg másra használni, nevezetesen üvegszálkábeleinkre rá fog települni a helyi térfigyelő rendszer például.” Akkor miért költünk mi több mint 4milliót 5kamerára és instabil wifis térfigyelésre????

Kameratelepítés margójára

Mint már azt írtam a face-en, az utolsó ülésen megszavazta a testület a kamerák telepítését. Napi sajtószemlém közben akadtam egy cikkre a közterület-felügyelők jogköréről, melynek elolvasása után a kamerák telepítése kapcsán hiányérzetem támadt. Nálunk miért nincs közterület-felügyelő? A közterület-felügyelők hivatalos személyek, járőrpárban, vagy rendőrrel közös szolgálatban látják el feladataikat. Egyik leggyakoribb intézkedési forma a személyazonosság […]

Kik vagyunk?

Ki vagyok én? Milyen közösségbe szeretnék én beilleszkedni? Mi a történelmünk? Honnan jöttünk? A jövőképünk kialakításához elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a múltunkkal, örökségünkkel, történelmünkkel. Álljon tehát itt Antal Dorottya írása Szigetmonostorról, Szigetmonostor múltjáról. A Szentendrei-sziget legdélibb települése. Szigetmonostorhoz tartozik Horány üdülőfalu is. Szentendrével és Dunakeszivel kompjárat köti össze. Szigetmonostor – a nevéből is adódóan – […]

Iskolai tapasztalatok egy szülő szemével

2014. március 19-én részt vettem sok más szülővel együtt az óvodában tartott iskolát (Zöldsziget Általános iskola Szigetmonostor) bemutató szülői értekezleten. Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e ami szerintem kimaradt az egész 2 órás „előadásból” hiszen ez most úgy tűnik mintha én ott ezeket a kérdéseket nem mertem volna feltenni és utólag mosakszom az egész alól. Hát sajnos […]

Szigetmonostori majális

Többünknek feltűnt, hogy idén május 1-re a négynapos ünnepre nincs nálunk majális beszervezve – legalábbis nem tudunk róla se a Faluház programjai közt se A hivatal hírei közt nem találtunk erre utaló jelet, ezért Szilárd feldobta, hogy CSINÁLJUK MEG! 🙂 Bár gondoljuk, hogy van rá igény, de mindenképpen úgy szeretnénk ha ez nem valami politikai […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás