2015 fesztivál, szervező gondolatok

Azt hiszem nem kell mondanom, de azért leírom, hogy nem gondolom, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, biztos vagyok benne-hiszen jeleztétek is páran-, hogy másnak is eszébe jutott az évszám apropóját meg kellene lovagolni- a különbség csak annyi, hogy én a tettek mezejére léptem. Az igazság az, hogy engem nem csak az évszám motivál, hanem az a széthúzás is ami jellemez bennünket(a települést), illetve egyeseket, főleg Horányban,de sajnos a falun belül is… A 2015 nem csak a jövőév dátuma és nem csak Szigetmonostor irányítószáma, hanem minden helyi lakos irányítószáma, legyen az akár monostori, akár horányi, akár bevándorló akár őslakos! A helyi lakosok lakcíme úgy kezdődik, hogy 2015 Szigetmonostor x utca y szám és pont! Elnézést a nyers fogalmazásért, de a kutya nem szarik a saját házába, mi se tegyük! Ha egymással harcolunk akkor soha nem tudunk a településünkért harcolni, akkor minden energiánk csupa negatív dologra megy el, pedig ugyan ennek az energiának csak a fele már réges-régen pozitívan csapódott volna le úgy gondolom mindenkinél. Szüksége van egymásra a település két részének! A mai nehéz gazdasági környezetben pedig még inkább! Az embereket nem széthúzni kell, hanem összehozni, valódi közösséggé, hiszen csak úgy érhetünk el valamit, ha egy irányba megyünk. A „lesz még önálló település Horány” nem lehet ma jelmondat amikor az unióban az Európai Egyesült Nemzetek területén nem volt háború több mint fél évszázada! Ilyen még nem volt Európa történelmében, mely még inkább alátámasztja az összetartás létjogosultságát és fontosságát! Kettőezer-tizenötnek fordulópontnak kell lennie Szigetmonostor történelmében! Ki kell fejeznünk, hogy mi, MI vagyunk és egy település lakói vagyunk mindannyian akiknek 2015 az irányítószáma!

Hogyan is gondolom én a fesztivált?

Először is nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a környező települések már jóval előttünk járnak, melyet figyelembe kell vennünk, hiszen nem versenyezhetünk se egy Váci világi vigalommal, se egy Visegrádi Palotajátékkal, se egy Szentendrei sörfesztivállal… A dátumokat úgy kell megválasszuk, hogy azok ne ütközzenek a nagyobb települések nagyobb volumenű rendezvényeivel, ugyanakkor össze kell egyeztetni a más bejáratott helyi rendezvényekkel. Első körben le kell üljünk egy megbeszélésre, ahol a helyi rendezvényeket szervezők – gondolok itt például a Kisállatvásárra, vagy a Veteránokra – elmondják, hogy mire lenne szükségük ahhoz, hogy magasabb szintre tudjuk emelni a rendezvényt és ne csak a helyiek jöjjenek el, hanem akár kilométerekről eljöjjenek a turisták 1-1 napra vagy akár egy hétvégére- mely egyértelmű, hogy a helyi vendéglátók nyitottságát is feltételezi, hiszen valahol aludnia is kell a turistának. Meg kell mondjam, hogy bízom benne, hogy a helyi szálláshelyek nem lesznek elégségesek 😉 Ezért mindazokra is szükség lesz akik Zimmer Feriként működnek a településen! Ha sikerült egyeztetnünk, akkor a következő lépés a szponzorok felhajtása lesz és a velük való egyeztetés, valamint egy sajtórendezvény, mert kell a hírverés! Én igyekszem felvenni a kapcsolatot a régi időkből még megmaradt partnereimmel, de ha valakinek van további kiaknázatlan területe akkor jelezze és működjünk együtt. Adjunk bele apait, anyait 2015be. Én megmondom őszintén, hogy azt a kevés tudást és tapasztalatot amim van azt átadnám a helyi civil szervezetek elnökeinek, azaz nem én aratnám le a babérokat, hiszen nem az én tollam, hanem megmutatnám, hogy én hogy csinálnám, együtt leülnénk és végig csinálnánk az egészet, hogy aztán jövőre ez már működjön magától, mert a cél az, hogy ez beindítson egy turisztikai motort, mely önmagától működik- illetve a civil egyesületeknek hála. Egyszóval próbálnék alányúlni a helyi rendezvényeknek segítve, managelve azokat.

bigfootPersze ezzel nincs vége a történetnek, hiszen megannyi ötlet van még benne és bennünk. Kezdetnek például, hogy miért keresek olaszul beszélni tudó lelkes segítőt a 2015-hőz. Van nekünk egy római limes-ünk, melyre egy római hétvégét lehetne építeni. Bevallom őszintén ez az ötlet nem az én érdemem hanem Sebők Szilárdé- akit ezúton kérném, hogy lelkesítsetek, mert kicsit ki van ábrándulva a rendezvényszervezésből… 🙂 Arra gondoltam, hogy egy római iskolával, hagyományőrző szervezettel felvennénk a kapcsolatot és rendeznénk egy két napos római napot-ezért volt a célzás pár napja a fehér lepedőre Szilárnak 😉 Na én sem maradnék ki a buliból, simán beöltöznék fehér lepedőbe Cézárnak, vagy romai katonának 🙂 Én megmondtam Szilárnak, hogy segítek neki mindenben ha kialakul benne a konkrét program, csak gondolja végig 🙂 Azért mekkora király lenne ha a Visegrádi palota játékok után szabadon nálunk római hétvégék lennének lepedőben, szőlővel, borral, gladiátorokkal, és mindennel ami Róma. Már jártam ott, lenyűgöző mi lehetőség van benne!!!!Az Árnyas Sziget Táborban berendezhetnénk egy római tábort-hiszen az van legközelebb a limes-hez és oltári bulit tudnánk csapni 🙂 Persze ehhez az Árnyas Sziget is fog kelleni. A rendezvénysorozat kezdő dátumát stílszerűen február 15.-ére tenném, melyet a Rosinante étterem és hotellel egyeztetnék le hiszen februárba rajtuk kívül nem tudok szálláshelyről, ráadásul február 15.-e vasárnapra esik, és szerelmesek hétvégéje! Egy Faluházi előadás például a Ripacsok előadással, egy szerelmes romantikus falufilinggel megfűszerezve méltó nyitánya lehetne a 2015-nek. Húsvétkor össze lehetne hozni egy igazi falusi húsvétot, mely alapvetően hagyományőrző módon lenne megrendezve, de interaktívabb lenne a közönség számára mint általában egy-egy ilyen rendezvény más falukban. Az idei május elseje alapgondolatát úgy vélem érdemes lenne tovább vinni, azaz hogy egy virsli egy sör ingyen és a közös májusfa állítása is nagyon jó ötlet – mely most azonban a hagyományok szerint pünkösdig állhatna. Az iskolai kórus nem tudom mennyit szokott fellépni, de a majálison rendszert csinálhatnánk belőle, mert a közönség szórakozása mellett, úgy vélem ez a gyerekeknek is sikerélmény.usacar2 A következő állomása a fesztiválnak a pünkösd lenne, melyet az elfeledett hagyományokhoz híven szintén interaktivitással töltenék meg a szigetmonostori búcsú keretében. Gondolok itt például a Pünkösdi király megválasztására, melyet a hagyomány szerint ügyességi versenyek(tuskócipelés, karikába dobás) keretében választották ki. A Veterántalálkozóra szintén Szilárnak van egy jó kis „egy csepp amerika” ötlete, amerikai kocsikkal, rögbimeccsel, bikával, hot-doggal és persze rock&roll-al 😉 Szóval sziporkázunk 🙂

Természetesen a fesztiválsorozat méretéből adódóan valamilyen szinten profitorientáltnak kell lennie, hiszen amikről beszélünk az nincs ingyen és a szponzorok nem fognak mindent állni, de ha sikerül egy olyan üzleti tervet összehozzunk, mely megáll a saját lábán akkor sikerülhet, hogy a fesztivál nagy része helyi lakcímkártyával díjmentesen elérhető legyen, amellett, hogy a rendezvényben résztvevő szervezeteknél némi nemű profit is lecsapódjon, melyből következő évben újratudják indítani a programokat, illetve fejlődni tudnak.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás