Turizmus az EU28-ban

Az eurostat által kiadott elemzésből kiderül, hogy a turizmus a válság ellenére – vagy talán pont a válság hatására – igencsak virágzó szektor, mely a válság éveit tekintve a külföldi vendégéjszakákat nézve 27%-os növekedést ért el az EU28 tagállamában. Magyarországon a 24millió eltöltött éjszaka 12/13 viszonylatában 5%-os növekedés. Ez egy olyan vonat melyre érdemes lenne felszálljunk.

A statisztikából azt is ki lehet olvasni, hogy míg Olaszországban és Cypruson csökkent addig Görögországban és Máltán nőtt, mely engem arra enged következtetni, hogy hasonló adottságokkal rendelkező de teljesen különböző régió közül szerényebb komfortot és nagyobb távolságot is hajlandó bevállalni a turista ha az számottevő anyagi megtakarítással jár. A relatív legnagyobb nyertes azonban Görögország és persze Anglia mellett Lettország, ahol a külföldiek aránya az eltöltött vendégéjszakák tekintetében 70%! – és az most nem ér, hogy nekik eurójuk van mert azt csak idén januárban vezették be. Lett ország amúgy is megérne nekünk egy misét, mert ami a válság kirobbanása óta ott zajlott és ahogy most állnak az nem semmi, de a falunkat jobban érintené az, hogy vajon mit csinálnak ilyen jól a turisztikában, hogy az ő adottságaikkal relatíve akkorát szárnyaltak, hogy be kerületek a top3ba??? Vagy valami piszok jó marketingjük lehet iszonyú jó koncepcióval vagy nem tudok róla és megépült a Balti Disneyland… 🙂

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás